A körkérdésünk eredménye nem meglepő, hiszen az állami egészségügyre már huzamosabb ideje jellemző az „áldatlan” állapot, ami miatt kevés az az ember, aki elégedett lenne az ellátással, az egészségügy által nyújtott szolgáltatásokkal. Bizonyos területeken eleget tesznek ugyan a páciensek elvárásainak, mégis jóval több az olyan helyzet, amely egy beteg számára – akinek amúgy is elég baja van – megalázó, elszomorító, sőt felháborító.
|
Milyennek ítéli meg az állami egészségügyi ellátást?
Szavazatok száma: 641 |
Íme néhány példa: az állami egészségügyi intézményekben egy holter (24 órán keresztüli vérnyomásmérés) vizsgálatra alig lehet sorra kerülni, ultrahangra, kivéve ha sürgős esetről van szó, legalább egy hónapot, bizonyos szakvizsgálatokra pedig 3-4 hónapot is várnak a páciensek, nem beszélve arról, hogy még a választott orvosához sem fordulhat a beteg, amikor éppen baja van, ha nincs bejelentkezve.
Két kis gyermekemmel ilyenkor télvíz idején gyakran járunk orvoshoz, hiába van választott orvosunk, órákig kell várakoznunk, mire sorra kerülünk. Az egyik újvidéki egészségházban például az a gyakorlat, hogy a szülőknek a munkaidő kezdete előtt – ha délelőtt, akkor 6 óra tájt, ha pedig délután, akkor dél körül már sort kell fogni, hogy amint megjelenik a nővér, átadják a gyermek egészségügyi könyvecskéjét, mert ha ezt nem teszik meg, nem biztos, hogy később az orvos fogadni tudja őket. Miközben a rendelőben az olvasható, hogy „az átadott egészségügyi könyvecske nem jelent helyfoglalást”, és akkor még nem szóltam a soron kívül érkezőkről, az állandó jelleggel megjelenő „protekciósokról.”
A pácienseknek számtalan panasza van, sok mindennel elégedetlenek és ezt támasztja alá a legutóbbi felmérés is, amit az Európai Parlament felkérésére készített egy svéd szervezet az európai országok egészségügyi rendszeréről. Több szempontot vizsgálva ismételten megállapították: Szerbiában a legrosszabb az egészségügyi ellátás. Második éve az utolsó, 35. helyen állunk egész Európában. A tavalyelőtti rossz helyezést Szerbiának egyáltalán nem sikerült kijavítania – magyarán megbukott a pótvizsgán. A maximális 1000 pontból Szerbia mindössze 451-et ért el, a legtöbb, 870 ponttal Hollandia került az első helyre.
A bizottság felmérése szerint nálunk mindenekelőtt gondot jelent a bizonyos terápiákra, szakvizsgálatokra és műtétekre való hosszas várakozási idő, úgyszintén kifogásolták a nem hatékony gyógykezelést. Ez egyrészt a felszerelés- és a káderhiánnyal magyarázható. Például a néhány évvel ezelőtt átadott újvidéki Sürgősségi Központban még mindig nincs elegendő orvos, jelenleg kilenc aneszteziológus és öt specializáción lévő orvos dolgozik, noha összesen 23 orvosra lenne szükség. Az intézmény már régóta káderhiányban szenved, az illetékes minisztérium előírásai szerint azonban az egészségügyi dolgozók számát a betegágyak száma alapján határozzák meg, s mivel a Vajdasági Klinikai Központhoz tartozik – függetlenül attól, hogy különálló egység –, az állam nem engedélyezi a több szakorvos alkalmazását.
Míg Vajdaságban 100 ezer polgárra 248 orvos jut, addig Szerbia központi részében 50-nel több, ez az arány az egészségügyi nővérek esetében még rosszabb. A Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal több mint 2000 munkanélküli orvost és mintegy 100 munkanélküli szakorvost tart számon. Fennáll a veszélye annak is, hogy néhány éven belül az egészségházak, kórházak szakorvosok nélkül maradnak, sokan nyugdíj előtt állnak, utánpótlás pedig nincs. 2013-ban ugyanis mintegy 800 orvos távozott az országból, és még mintegy 150 adta át a diplomahonosítási kérelmét ahhoz, hogy külföldön dolgozhasson. Az egészségügyi minisztérium bejelentése szerint – attól függetlenül, hogy a közszférában az elkövetkező két évben tilos az új munkaerők alkalmazása – 2014 és 2015 során 2-3 ezer orvos és 6-7 ezer egészségügyi nővér részére terveznek munkahelyet biztosítani. Ha ez megvalósul, részben változtat majd a helyzeten.
A problémák java része azonban nemcsak a káderhiánnyal orvosolható. Mindaddig, amíg az orvosok többsége az általuk vélt alacsony fizetés miatt nem eléggé motivált, addig a páciensek helyzete sem igazán javulhat. Bosszantó, hogy az államapparátusban dolgozók között sokan középiskolai végzettséggel többet keresnek, mint az orvosok, akiknek legalább hat évet kell keményen megdolgozniuk azért, hogy a szakismereteket elsajátítsák.
Hogy mégis miben reménykedhet a beteg? A hippokratészi esküben, amely arra kötelezi az orvosokat, hogy a betegért minden tőlük telhetőt megtegyenek. És ezt Mi, adófizető páciensek jogosan el is várjuk tőlük.
