2024. április 20., szombat

Cseneji gondok

Miloš Vučević polgármester beszélgetett a vállalkozókkal

Mintegy 80 bejegyzett vállalkozót tartanak számon Csenejen, akik mindannyian jobb infrastruktúrát szeretnének a jelenleginél. A helybeli vállalkozók Miloš Vučević polgármesterrel beszélgettek a problémák megoldásáról. A polgármester úgy értékelte, ez volt az egyik leghasznosabb egyeztetés, amit ebben az évben végzett, mert őszinte és nyílt megbeszélést folytatott a vállalkozókkal.

Reális, jól működő vállalkozásokat vezető emberekkel beszélgettem. A továbbiakban fel kell erősíteni a cseneji gazdasági életet, mert csak így járulhatnak hozzá a városi költségvetéshez és a város jobb működéséhez. Hálás vagyok a helyi közösség vezetőinek és a tanácskozás résztvevőinek, hogy meghívtak, és hogy konstruktív dialógus alakult ki, noha a gondok nagy része nem tartozik az önkormányzat hatáskörébe, de ennek ellenére megpróbálunk segíteni – mondta Vučević.

A jövő héten tanácskozást tartanak azokkal a vállalatokkal, amelyek segíthetnek a gondok megoldásában, valamint egyes területfejlesztési problémák kiküszöbölésében – írja a Dnevnik napilap.

Az az érdekünk, hogy a jelenlegi vállalkozások jól működjenek, ezért támogatásra van szükségük, hogy bővíthessék kapacitásaikat és új munkahelyeket létesítsenek – mondta Vučević, majd kifejtette, a cseneji vállalkozók elnöke tagja lesz a városi gazdasági tanácsnak, így nagyobb befolyása lehet az ottani vállalkozók gondjainak a megoldásában.

Uroš Subotin cseneji vállalkozó is részt vett a beszélgetésen, szerinte biztos pozitív eredménye lesz a polgármesterrel folytatott eszmecserének.

Az itt dolgozó vállalkozók garantáltan több munkahelyet képesek létesíteni, és jobb életet biztosítani munkásaiknak – mondta Subotin.

A gondok közé sorolható a szennyvízhálózat, az áram, a süllyesztő gödrök és a gyenge mobilhálózat. Az ország egyik legnagyobb csirkefarmjának, a Jaje komercnak is a villanyvezetékek és a rendezetlen infrastruktúra nehezíti a működését. A Tenen vállalatnak úgyszintén ilyen gondjai vannak. Ezeket a problémákat csak az önkormányzati szervek segítségével lehet megoldani – mondta Aleksandar Samardžija, a Salaš 137 tulajdonosa.