2024. április 19., péntek

Hatalomváltás előtt Temerin

A szocialisták kimaradnak a község vezetéséből

A már néhány hónapja hatalomváltásra készülő Szerb Haladó Párt elérkezettnek látta az időt az új hatalmi koalíciós szerződés megkötésére. Korábban a radikálisok két képviselője csatlakozott a haladókhoz, most pedig (nem váratlanul) azzal, hogy a Demokrata Párt hat képviselője közül négy átigazolt a Boris Tadić vezetése alatt levő Új Demokrata Pártba (NDS), az ölükbe hullott a községi hatalom irányításának lehetősége.

Ezzel az új felállítással a (régi) DP teljesen elveszítette beleszólását a község ügyeinek intézésébe, és kiesett a községi tanácsból, a haladók pedig anélkül, hogy növekedett volna képviselőik száma, egyik napról a másikra fontos tényezői lettek az új hatalmi koalíció felállításának.

Bár hivatalos kijelentések a hatalomváltással kapcsolatosan a tegnapi napig még nem történtek, ám nevének elhallgatását kérő, és a hatalomhoz közel álló forrásunk szerint, ez napokon belül megtörténhet, és vélhetően már a jövő héten összeül a képviselő-testület, hogy döntsön az új községi tanács összetételéről és a polgármester kinevezéséről. A temerini község új elnöki (polgármesteri) címének várományosa Đuro Žiga, a Haladó Párt községi szervezetének elnöke, aki tíz évvel ezelőtt már a DSS színeiben betöltötte ezt a tisztséget. A képviselő-testület elnöke marad(na) Gusztony András (VMDP), a testület eddigi elnöke.

Jól értesült forrásunk szerint a szóbeli koalíciós megállapodás már megtörtént. Az új községi hatalmat a 33-ból 21 képviselő támogatja: az SNS 7, az NDS 4, a VMDP 3, a VMSZ 3, a DSS és a Nova Srbija 3, valamint az SPO 1 képviselője. Az ellenzéket képezi a VSZL és az SZSZP 3-3, a Prosperitás polgári csoport, az SZRP, valamint a maradék DP 2-2 képviselője.

Meglepőnek tűnik, a szocialistáknak a jelek szerint nem jutott szerep a helyi hatalom alakításában.