2024. március 29., péntek
MEGKÉRDEZTÜK AZ OLVASÓKAT

Meddig tartsanak nyitva a szórakozóhelyek?

Katona Győző, Felsőhegy: – A mi nagyobbik fiunk és a lányunk már nagykorú, hétvégeken olykor hajnalban érnek haza, ami nem is csoda, hiszen késő este, valamikor 11 óra tájban indulnak el Zentára szórakozni. Ha a szórakozóhelyek 1-2 órával előbb kezdenék programjaikat, akkor talán fokozatosan előbbre lehetne hozni a zárórát is, miközben ugyanolyan kikapcsolódási lehetőséget biztosíthatnánk a fiataloknak. Ha a gyerekek korábban hazajönnének, a szülők is nyugodtabban alhatnának. A kiskorúak alkoholfogyasztására jobban oda kellene figyelni a vendéglőkben, bár azon kívül is isznak, ami miatt több a kilengés, rendbontás hétvégeken.

Miklós Ágnes, Ada: – Nem gondolom, hogy a szórakozóhelyek nyitva tartásának ideje jelentős mértékben kihatna a verekedésekre. Verekedések mindig is voltak, és mindig is lesznek, szerintem inkább a túlzott alkoholfogyasztás az, ami a fiatalokból kiváltja az agresszív viselkedést. Nem hiszem, hogy azzal elkerülhetőek lennének a különféle összetűzések, ha mondjuk három óra helyett már éjfélkor bezárnának a szórakozóhelyek, azzal viszont talán igen, ha az illetékes szervek szigorúbb büntetőintézkedéseket helyeznének kilátásba. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a média is jelentősen befolyásolja a fiatalok viselkedését, hiszen bizonyos műsortípusok úgy mutatják be a túlzott mértékű alkoholfogyasztást, az agresszív viselkedést, mintha azok teljesen természetesek lennének.

Szalma Irén, Horgos: – Véleményem szerint nem a nyitva tartás az oka a fiatalok viselkedésének, és a szigorítás nem oldaná meg a problémát. Az alkoholfogyasztást kellene mérsékelni, vagy egyszerűen nem is kellene árusítani a szórakozóhelyeken, ugyanis különböző ajzószerek hatására lesznek merészek, és tesznek olyan dolgokat, amelyeket józanul nem. A szórakozás fogalma nem jelent egyet az alkoholfogyasztással, ezt kellene tudatosítani.

Szigeti Ferenc, Zenta: – Mivel most már esténként nem járok sehová sem szórakozni, így nem is tudom, most meddig tartanak nyitva a szórakozóhelyek. Azonban amennyiben arról van szó, hogy szeretném-e biztonságban érezni magamat esténként a városban, akkor ennek érdekében minden megoldást támogatok.