2024. április 20., szombat

Nem tágítanak az autonómiakoncepciótól

A magyar–horvát–bosnyák összefogás gyakorlatilag a kisebbségi jogokról szól – emelte ki Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke, a Nemzeti Közösségek Listájának egyik alapító tagja az MPSZ tegnap Zentán megtartott sajtótájékoztatóján. Rácz Szabó szerint semmiképpen sem szabad elfelejteni, hogy Szerbia lakosságának a 30 százalékát kisebbségek alkotják, és egy teljesen új koncepciót jelent az, hogy a Magyar Remény Mozgalommal, a Magyar Egység Párttal, a Bosnyákok Demokratikus Közösségével és a Horvátok Demokratikus Közösségével indulnak a soron következő választásokon. Az MPSZ elöljárója szerint sokkal több kisebbségi képviselő jutna be a parlamentbe, amennyiben a szavazók megértenék és nagy számban támogatnák ezt az elgondolást.

Munkatársunk kérdéseire válaszolva Rácz Szabó elmondta, szerinte nem kérdéses, hogy bekerülnek-e a parlamentbe, mivel a bosnyák, a horvát és a magyar pártok szavazótábora van akkora, hogy legalább egy képviselőt bejuttasson oda, de szerinte többen is bejuthatnak, mivel a kampány során képesek lesznek megértetni az emberekkel, mennyire lényeges a kisebbségben lévők összefogása. Arról is beszélt, hogy az önrendelkezési jogért egyaránt küzdő koalíciós partnerek azt várják el egymástól, hogy őszintén és becsületesen végezzék a tevékenységüket a választások után is. Rácz Szabó László egyfajta bizalmi rendszernek nevezte a koalíciójukat.

– A Magyar Polgári Szövetséget illetően a többi koalíciós partner elvárja tőlünk, hogy a magyarság ügyét megjelenítsük, s egyben segítsük azoknak a képviselőknek a munkáját, akiket közvetlen mandátummal sikerült bejuttatni a parlamentbe. Az MPSZ pedig elvárja a partnereitől, hogy javaslatait, észrevételeit elfogadják, nézeteik ütközése esetén pedig ezeket megbeszéljék.

Azt mondta, bárki is kerül be név szerint a parlamentbe, annak a koalíció közös koncepcióját kell megjelenítenie, nem pedig a saját elképzeléseit, és kiemelte azt is, hogy az autonómiakoncepciótól egyikük sem tágít. Ebben mindannyian megállapodtak, s a koalíciós szerződésük tartalmazza is a nemzeti autonómiák megvalósítását, legyen szó akár a perszonális, akár a területi autonómiáról.

A koalíció listáján a harmadik hely a magyaroké, s ez Rácz Szabó szerint egy nő helyét jelentené, amelyre a Magyar Remény Mozgalomnak adtak lehetőséget, hogy tegyen javaslatot.

– Az MRM még nem vett részt parlamenti választáson, s ezért a Magyar Polgári Szövetség részéről úgy gondoltuk, legyen az övéké a lehetőség. Számunkra nem az a fontos, hogy mindenhol mi furakodjunk előre, hanem az, hogy a céljainkat el tudjuk érni – hangsúlyozta ki Rácz Szabó, és reményének adott hangot, hogy a koalíció ezt a helyet is megszerzi.

A Magyar Polgári Szövetség egyébként a közös lista ötödik helyén szerepel, de ebből nem csináltak presztízskérdést – jegyezte meg a párt elnöke.
A sajtótájékoztatón az MPSZ elnöke kitért azoknak a péterrévei földműveseknek a problémájára is, akiknek földjeit betáblázta az adóhivatal. Elmondta, hogy a helyzet megváltoztatásának érdekében, és azért, hogy levegyék a terheket ezekről a földekről, az MPSZ petíciót kezdeményezett, amelyet ez idáig több százan aláírtak, majd felkérte a zentaiakat, hogy csatlakozzanak a tiltakozáshoz.