2024. április 18., csütörtök

Nincs vízumveszély

Az európai integrációval foglalkozó miniszter szerint Brüsszel nem fog változtatni vízumpolitikáján – A Németország című társadalmi színdarab mélyrehatóan foglalkozik a menedékkérelmek jelen

Branko Ružić európai integrációs kérdésekkel foglalkozó tárca nélküli miniszter kedden véleményének adott hangot, hogy Szerbiának jelenleg nem kell tartania a vízumkényszer visszaállításától. Ezt a menedék-kérelmezőkkel foglalkozó belgrádi összejövetelen jelentette ki, melyet a Németország című előadás közelgő bemutatója kapcsán szerveztek. A szóban forgó darab magát a menedékjog fogalmát kísérli meg tárgyilagosabb, emberközpontú hozzáállással megközelíteni, lehámozva a jelenség már-már misztikusnak is nevezhető elemeit. Az előadást, egyébként, Vranjeban már láthatta a közönség, míg Belgrádban február 15-én mutatják be először a Bitef színházfesztivál keretén belül. A bemutató kapcsán megtartott keddi beszélgetésen, melynek A Németországba vezető úton címet adták a szervezők, a tárca nélküli miniszter hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy az országnak nem kell tartania a vízummentesség feloldásától, mindent meg tesz az államvezetés a fennálló problémák kezelése érdekében. Ružić üdvözölte az említett színházprojektumot, mely, mint mondta, jelentős segítséget nyújt abban, hogy más szemszögből, a menedékjogért induló emberek sorsának, a menedékjog kérelmezési okának szempontjából figyeljük meg magát a jelenséget.

– Az állam természetesen foglalkozik a menedékkérelmezések kiváltó okainak az elhárításával is, de amikor erről beszélünk, nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt az általános szociális-gazdasági helyzetet sem, amelyben élünk. Igaz, hogy a romák nem élnek jól Szerbiában, de az is igaz, hogy a többi polgár számára sem rózsás a helyzet – jelentette ki a miniszter.

Hozzátette: több szinten is folyamatosan kezelni próbálják a gondokat. A romák foglalkoztatási programja, a szociális központok tevékenysége, a középiskolásoknak nyújtott ösztöndíjak mind az említett célt szolgálják. Megjegyezte, hogy az előadás is hozzájárul a gondok kezeléséhez, hiszen az edukáció folyamatát segíti.

A menedékkérelmezők helyzete megértésének szükségességéről és a polgárok hatékonyabb tájékoztatásának megvalósításáról szóltak az összejövetelen a darab szerzői, Slavica Vasić és Siniša Volarević is. Az előadást Vojislav Arsić, Milena Bogavac és Ivan Stojiljković rendezték a Bitef és az E8-as csoport együttműködésében. Hét vranjei roma és szerb nemzetiségű fiatalt gyűjtöttek maguk köré, s a romákat érő diszkrimináció, a menedékkérelmek, s az országból való távozás általánosan érvényes vágyának műhelymunka révén történő feldolgozásával végül egy színdarabot készítettek. Arsić igazi patrióta színdarabnak nevezte az előadást, mert – mint mondta – a patriotizmus nem a nép szórakoztatását jelenti, hanem az életszerű problémákkal történő őszinte szembenézést, s ezen életszerű problémák között az egyik éppen az, hogy nagy számú fiatal szeretné itt hagyni az országot minél gyorsabban.

Miloš Latinović, a Bitef megbízott igazgatója közölte, hogy ennek a színháznak minél többet kell foglalkoznia társadalmilag elkötelezett művészettel, s lehetőséget adni azoknak, akik hajlandók a problémákról beszélni. Mint mondta, éppen ezért vállaltak szerepet a szóban forgó kezdeményezésben, melynek hátterét valódi kutatási adatok képezik. A cél az volt, hogy a témát több szemszögből is megközelítsék, s hogy végül maga a néző alakítsa ki saját álláspontját – tette hozzá.

Milena Bogavac hangsúlyozta, hogy ez az állam nem megfelelő a fiatalok számára, legyenek e fiatalok romák vagy szerbek. Az az álom köti össze mindannyiukat, hogy elmenjenek innen mielőbb. Vranjeban minden fiatal rosszul érzi magát, a különbség csupán annyi, hogy a romák gyorsabban döntenek a menedékjog kérelmezése mellett – húzta alá. Slavica Vasić hozzátette, ennek egyik oka az, hogy a romák többségének valóban nincs mit veszíteniük, s ebből a szempontból a szerbek még mindig kissé előnyösebb helyzetben vannak.