2024. április 18., csütörtök

Rács mögé került Ilija Dević

Az ATP Vojvodina egykori tulajdonosát harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték, mondta kedden este Miljko Radisavljević különleges ügyész.

Radisavljević azt jelentette ki a B92-nek, hogy Devićet a kihallgatás után helyezték előzetes letartóztatásba, adócsalással és munkahelyi visszaéléssel gyanúsítják.

Emlékeztetőül, december végén 24 gyanús magánosítás miatt indult bűnvádi eljárás, köztük szerepelt az ATP Vojvodina ügye is. A bűnvádi feljelentés Dević mellett érintette Svetlana Miljuševićet is, az ATP valamikori igazgatóbizottságának az elnökét.

Azzal gyanúsítják őket, hogy a 2005 és 2006 között végrehajtott magánosítási folyamat alatt jogellenesen mintegy 240 millió dinárra tettek szert. Az Európai Parlament az ATP Vojvodina magánosítását Szerbia öt legnagyobb korrupció-gyanús ügyei közé sorolta.

Az új autóbusz-állomás ötlete 2006-ban látott napvilágot, amikor a Radikális Párt volt a hatalmon Újvidéken. Ilija Dević, az ATP Vojvodina vállalat újdonsült tulajdonosa közel állt az akkori városvezetéshez, így nem volt nehéz Maja Gojković polgármesterrel nyélbe ütni az üzletet, annak ellenére, hogy akkor is sokan ellenezték az új állomás ötletét. Az új autóbusz-állomás igazából soha sem működött teljes kapacitással, rövid időn belül csődeljárást indítottak az ATP ellen, Dević pedig kártérítést követelve beperelte az újvidéki önkormányzatot. A bírósági döntés értelmében az újvidéki önkormányzat kb. 300 millió dinárt köteles kifizetni Devićnek. Ezt az összeget tavaly nagy nehezen sikerült törleszteni. Dević, mivel nem volt megelégedve az összeggel, nem hagyta annyiban, és a bíróságon további kártérítést követel. Ebben az ügyben még nem született döntés.