2024. április 19., péntek

Emberek, elnézést kérek!

Az EPS vezérigazgatója személyesen kért bocsánatot a decemberi túlszámlázás miatt

Aleksandar Obradović, a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) ügyvezető vezérigazgatója a Jugoistok áramszolgáltató igazgatójával, Igor Novakovićtyal együtt meglátogatta a niši Tošić, Anisimov és Petković családot. Ezt a három családot – akikről valószínűleg korábban senki sem hallott – a médiának köszönhetően ország-világ arról ismerhette meg, hogy ők voltak azok a nišiek, akik milliós nagyságrendű decemberi villanyszámlákat kaptak a szokásos néhány száz vagy néhány ezer dinárosak helyett. Emiatt érte őket a „megtisztelő” látogatás.

– A Szerbiai Villanygazdaság nem kíván egyetlen kilowattórával több áramot sem elszámolni, amit a fogyasztó nem használt el. Cégünkben a vásárlók állnak az első helyen, ezért személyesen kérek önöktől bocsánatot a kellemetlenségekért – mondta Obradović Zvonimir Tošićnál tett látogatásakor, akinek a decemberi villanyszámlája 1,7 millió dinárt tett ki.

A vezérigazgató kiemelte, az EPS-ből havonta 3,5 millió számlát küldenek ki, sajnos ilyen hatalmas mennyiségnél előfordulhatnak emberi mulasztásból elkövetett hibák.

– A hosszabb távra visszamenő adatok szerint a kiküldött villanyszámlák 99,6 százalékban pontosak, általában 0,4 százalékuk esetében kell helyt adni a reklamációknak, a végeredmény azonban a 100 százalékos pontosság – érvelt Obradović.

A vezérigazgató magyarázata szerint úgy történhetett meg, hogy milliós nagyságrendű villanyszámla érkezett a meglátogatott kisfogyasztókhoz, hogy az áramszolgáltatónál rosszul volt bejegyezve a kezdeti óraállás, tehát nem a leolvasó követte el a hibát.

– A hibát azonnal kijavítottuk, és a számlát már azelőtt elküldtük, mielőtt a fogyasztó panaszt tett volna – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Ezt megerősítette Zvonimir Tošić is, akinek a számláját 418 dinárra javították át.

– Nevettünk egyet, amikor megkaptuk az 1,7 millió dináros számlát, és elküldtünk egy e-mailt Zorana Mihajlović energiaügyi miniszternek, valamint az EPS igazgatójának – mesélte Tošić.

Ugyanezen a módon Aleksandar Anisimov villanyszámláját 1,9 millió dinárról 6500 dinárra módosították. Nebojša Petković még nem kapta kézhez a kijavított számlát. Tőle nem kevesebb mint 24,5 millió dinárt követeltek a decemberi áramfogyasztásért.

MINDEN MÁSODIK PANASZNAK HELYT ADTAK

Željko Marković, az EPS Snabdevanje újonnan kinevezett igazgatója szerint a decemberi villanyszámlákra 47 ezren nyújtottak be panaszt, mindegyiket feldolgozták, és megközelítőleg 50 százalékuknak, tehát minden második panasznak helyt adtak. A decemberi villany- és gázszámlák hitelességének kivizsgálására alakított bizottság várhatóan a napokban fejezi be a munkáját és teszi közzé a jelentését.

A villanyórák leolvasása január hónapra szerdán fejeződött be. Željko Marković annak a meggyőződésének adott hangot, hogy nem fognak megismétlődni a decemberi számlákkal kapcsolatos problémák. Ebből a célból az áramszolgáltatónál belső átcsoportosítást hajtottak végre.