2024. április 19., péntek

„Tadić, Đilas és Pajtić nem különböznek egymástól”

Mlađan Dinkić egy lehetséges választási koalíció ügyében már felkereste Boris Tadićot

A Szerbiai Szocialista Párt, az Egységes Szerbia és a Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártja megújították koalíciós szerződésüket, így a március 16-ai rendkívüli választásokon ismét közösen indulnak. Mint azt Ivica Dačić, az SZSZP elnöke elmondta, a koalíció kész részt venni a következő összetételű kormány munkájában, ebben a pillanatban azonban még senki nem tudhatja, hogy a választások után milyen koalíció áll fel. Dačić biztos abban, hogy a választásokon a legjobb eredményt az aktuális kormánykoalíciót alkotó pártok fogják elérni. Mindenki azt a helyet fogja betölteni, amelyet a polgárok megítélnek neki, emelte ki a szocialisták elnöke.

– A kampány és a választások a fellélegzés rövid ideje, a félidő, amelyet követően készek vagyunk ismét részt venni a versengésben és a döntéshozatalban, a reformfolyamatokban, valamint továbbhaladni az európai úton. Nem azért indulunk a választásokon, hogy helyet kérjünk koalíciónknak a kormányban, hanem azért, hogy megerősítést kapjon eddigi munkánk, elveink, politikánk. Szeretnénk bizonyítani, hogy képesek vagyunk az eddigieknél többet felmutatni. Az SZSZP–SZENYP–ESZ koalíció továbbra is a munkások érdekéért száll síkra – magyarázta Dačić.

Az SZSZP elnöke elítéli Dragan Đilast, a Demokrata Párt, Čedomir Jovanovićot, a Liberális Demokrata Párt és Nenad Čanakot, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökeit, valamint Boris Tadićot, a DP volt tiszteletbeli elnökét, amiért koalícióra kívánnak lépni a Szerb Haladó Párttal. Mintha bizonyos politikai pártok létének az lenne az egyetlen célja, hogy az SZSZP-t kitúrják a kormánykoalícióból, jegyezte meg Dačić, Hozzátette, érdekes, hogy az ellenzéki pártok, amelyek korábban egyebek mellett diktátori módszerekkel vádolták Aleksandar Vučićot, most semmi akadályát nem látják az együttműködésnek.

– Tadić és a demokrácia istenei, Zeusz, Amon Ra meg a többiek, ereszkedjetek le. Nem létezik semmiféle gyógyszer, amelynek köszönhetően visszatérhetnétek a hatalomba. Múlt vagytok – fogalmazott Dačić.

Ezzel egyidejűleg Boris Tadić megerősítette, hogy részt fog venni az előrehozott parlamenti választásokon. Azoknak a demokrata pártbeli tisztségviselőknek a segítségére számít, akik az utóbbi nyolc évben támogatták politikáját, valamint azokéra a szavazókéra, akik erre a politikára adták le voksukat. A lehetséges koalíciós partnerekkel is elkezdett tárgyalni, azt azonban nem árulta el, hogy melyik pártokról van szó. Egyedül azt ismerte el, hogy Mlađan Dinkić, a Szerbia Egyesült Régióinak elnöke ez ügyben már kereste telefonon. Tadić azt is leszögezte, hogy Čedomir Jovanovićtyal biztosan nem fog tárgyalni.

– Pártot nem alapítok a választások előtt, ahhoz túlságosan rövid az idő. A választásokat követően azonban biztosan megteszem ezt. A politikai színtéren egy hatalmas üres tér fedezhető fel. Szerbiában muszáj létrehozni a politikai szimmetriát. Az aktuális hatalom pártjai a következő öt évben egyszerűen nem tudnának választ adni minden kihívásra. Aleksandar Vučić nem diktátor, ugyanakkor totalitárius rendszert alakít ki, ez pedig rendkívül veszélyes. Volt államfőként kötelességem, hogy felelősséget vállaljak – részletezte Tadić, majd hozzátette, hogy majdan megalakítandó pártját talán Új Demokrata Pártnak kellene nevezni.

A Danas belgrádi napilap értesülései szerint Saša Radulović volt gazdasági miniszter is indulni fog a választásokon. Pártot ő sem alapít addig, listáján állítólag elsősorban üzletemberek jelöltetik majd magukat.

Miután a Žarko Korać vezette Szociáldemokrata Unió megerősítette, hogy folytatja az együttműködést az LDP-vel, Čedomir Jovanović felszólította a Vajdasági Szociáldemokrata Ligát, hogy minél előbb döntsön a választási koalícióról az LDP-vel.

Veroljub Stevanović, a SZER alelnöke pedig megerősítette, hogy a napokban találkozott Dragan Đilassal, és nem sikerült megállapodniuk a választási koalícióról.

– A választási koalíciónál sokkal szélesebb és fontosabb témákkal kapcsolatban sikerült a feleknek megállapodniuk. Egyetértettek azzal kapcsolatban, hogy a demokratikus és európai Szerbiáért folytatott sokéves harc olyan politikai vonatkozási pontokat eredményezett, amelyek továbbra is aktuálisak, és amelyekre szüksége van az országnak – olvasható az Együtt Šumadijáért–SZER közleményében.

A Demokrata Pártból hétfőn Slobodan Homen, az igazságügyi minisztérium volt államtitkára, a DP parlamenti képviselője és Janko Veselinović, a DP frakcióvezetőjének helyettese lépett ki. Nišben szintén hétfőn hat demokrata politikus hagyta el a pártot, közöttük Miloš Simonović volt polgármester.

Pénteken, egy nappal Tadić kilépése után, Marko Đurišić, az elnökség titkára, Miodrag Rakić alelnök, Aleksandar Senić parlamenti képviselő és Đorđe Bajec adta vissza pártkönyvecskéjét.

Belgrádi sajtóértesülések szerint Đilas azért kereste fel Stevanoviot, hogy rábeszélje: lépjen ki Dinkić pártjából, és az Együtt Šumadijáérttal csatlakozzon a DP-hez.

A találgatásokkal kapcsolatban, hogy a választások után az SZHP Tadićot is bevonja majd a kormánykoalícióba, Nikola Selaković igazságügyi miniszter, az SZHP alelnöke kifejtette: egyelőre nem hiszi, hogy Tadić része lesz az SZHP köré tömörülő következő hatalmi koalíciónak.

– Amikor Tadićról, Đilasról vagy Bojan Pajtićról van szó, nem teszek különbséget. Nekem ők mindannyian a DP, vagyis vízió, terv és program nélküli politika. Az Aleksandar Vučić elleni gyűlölet politikáját képviselik. Egyelőre nem osztom a megállapítást, hogy Tadić az SZHP szövetségese. Majd az idő megmutatja, hogy változott-e bármi Tadić politikájában. A politikában azonban semmi sem kizárt. Egyelőre nem gondolkodunk erről – fejtette ki Selaković.

Egyébként az SZHP főbizottsága hétfő este ülésezett. Mint azt Zorana Mihajlović pártelnök korábban elmondta, az ülésen tervezik megerősíteni az SZHP választási listáját. A haladók választási koalíciójáról is szó lesz, végleges döntés azonban feltehetőleg csak később születik ebben a témában, nyilatkozta Mihajlović.