2024. március 29., péntek
HÓHELYZET – ÚTVISZONYOK

Már járhatóak az utak

Kritikus volt a helyzet Magyarkanizsa községben, Tornyoson menhely üzemelt, Bogarason vasárnap nem volt kenyér, Csóka községben Hódegyházán voltak a legnagyobb gondok, Adán csak kisebb fenna

Miután a hétvégén minden településen a hóval, a hótorlaszokkal és a nagy széllel küzdöttek, tegnapra többnyire mindenhol rendeződtek a közlekedési viszonyok, pláne, hogy az olvadás is megindult. Körképünkben annak igyekeztünk utánajárni, hol hogyan birkóztak meg az embert próbáló időjárással.

ZENTA KÖZSÉG

Nagy Zoltán, a zentai válságstáb tagja elmondta, hogy Zenta községben járhatóak a főutak, és a hétvégén a falvakban sem volt nagyobb gond az élelmiszer-ellátásban.
– A Kommunális Vállalat, a Vojput, valamint a cukorgyár gépei egész hétvégén munkában voltak, és tisztították az utakat. Tornyoson és Felsőhegyen magánszemélyek is segítették az eltakarítást, így Tornyoson Ózsvár Zoltán, Felsőhegyen pedig Mucsi Zoltán takarította a havat hótúróval. Voltak egyedi esetek, ahol fennakadásokat okozott a hó, de arra ügyeltünk, hogy a falvak megközelíthetőek legyenek és bejusson az élelmiszer. A főutak közül a Tornyost Zentával összekötő szakaszon volt nagyobb gond a hófúvás miatt, de rendre sikerült járhatóvá tenni az utat. A válságstáb a hétvégén is igyekezett mindenhová eljutni, ahol problémát jeleztek, hétfőn pedig az összes falut bejártuk, és elrendeltük azoknak az utcáknak a tisztítását, amelyekben feltornyosult a hó – mondta.


A bogarsiak úgy látják, náluk a faluban katasztrofális volt a helyzet, a zentai önkormányzat viszont nem segített időben. Ágó György, a bogarasi helyi közösség tanácsának elnöke azt mondta, három méter magasra feltornyosult a hó a Petőfi Sándor utcában, a Csantavéri úton és Mazalo faluban, de hókotrót mégsem kaptak:
– Bent a városban a féllábszárig érő havat is el kellett takaríttatni, kint nálunk meg a három méter magas hó sem volt elég ahhoz, hogy kijöjjön a munkagép. Igaz, volt kint a Vojputnak egy munkagépe, és néhány házat kiszabadított, de az édeskevés. Nálunk olyan magas hótorlaszok keletkeztek, hogy képtelenség volt kimenni a házakból. A falubeliek csütörtök óta hívogattak, hogy kérjünk segítséget az önkormányzattól, de a titkárunk hiába jelentette a helyzetet, csak tegnap reggel érkezett meg hozzánk a válságstáb, pedig vasárnap kenyér sem volt a faluban. A szél úgy hordta a havat, hogy a kerítések ki sem látszanak. Miután az összes havat lefújta a szántókról, a földet kezdte hordani, el lehet képzelni, mi van ott kint – panaszolta a helyi közösség elnöke.
Cipó Igor, a tornyosi helyi közösség tanácsának elnöke elmondta, a hétvégén mindent megtettek azért, hogy kimentsék a Tornyos környékén a hóban ragadtakat, és náluk már jórészt rendeződött a helyzet, a falu mindhárom irányból, tehát Zenta, Zentagunaras és Csanatvér felől is megközelíthető:
– A helyi közösségben menhelyet, melegedőt nyitottunk, ahol élelmet, ivóvizet és alváslehetőséget kaptak a falunkban ragadt átutazók. A regionális utakon nagy volt a fennakadás, ha egyik felől a munkások kibontották, másik felől újabb úttorlasz keletkezett, így bőven akadt mentenivalónk, de a mentésekkel vasárnap délig megvoltunk. Volt egy incidensünk is, az egyik Tornyos és Zentagunaras között ragadt autót, amelyikből kiszabadítottuk az utasokat, kirabolták. Tegnap azoknak az utcáknak a kibontását kezdtük meg, amelyekben nagyon feltornyosult a hó, hat ilyen utcánk is van. A tanyasiakkal a hétvégén telefonon tartottuk a kapcsolatot, de szerencsére nekik olyan gépeik vannak, amelyekkel közlekedni tudtak, így nem volt tudomásunk arról, hogy esetleg valaki élelmiszer nélkül maradt volna tanyán. Kevi irányába is járhatóvá tettük az utat, így Buránysor és Kevi sem maradt kenyér nélkül.

MAGYARKANIZSA KÖZSÉG

A hétvégén rendkívüli állapotot rendeltek el Magyarkanizsán, a hófúvások miatt pénteken délután több utat lezártak. Járhatatlan volt a Tóthfalu–Völgyes–Orom útszakasz, Oromot csak Szabadka felől lehetett megközelíteni, ahogyan a Kanizsa felőli második adorjáni bekötőúton is szélmalomharcot vívtak a havazással, mivel az erős szél félóránként újabb réteggel lepte be az utat.
Az említett utakon kívül a hétvégén lezárták a Velebit–Újfalu és a Kispiac–Ludas útszakaszokat, míg a Horgos–Kanizsa főúttól a Kispiac–Kishomok út nehezen volt járható.
A közlekedési rendőrség lezárta a hétvégén az autópályát is Újvidék/Belgrád irányába, az autósokat nem engedték fel az autópályára Horgosnál. A község területére eső autópálya-szakaszokon a Vöröskereszt aktivistái forró teát osztottak az ott rekedteknek.
A községben a hétvégén 12 munkagéppel, hókotrókkal és traktoros hóekével küzdöttek a zord időjárás ellen. A községi katasztrófavédelem törzskara mellett a Tisza Menti Vízművek Kft., a Komunalac KV, a Potisje-Tondach Rt., a Keramika Kanjiža Kft., a zentai és a szabadkai DTD, a Simetal tulajdonosa, a Berényi Kft., a Kamarás Kft., a Vojput és a Kontakt Kft. munkásai, gépkezelői fáradoztak az utak tisztításán és járhatóvá tételén.


A rendkívüli helyzetre való tekintettel hétfőn az iskolákban szünetelt az oktatás, az óvodák pedig ügyeletet biztosítottak.
Tegnap a Velebit–Újfalu és a Kispiac–Ludas út kivételével minden szakasz közlekedésre alkalmassá vált. Utóbbi két útszakaszon több ezer köbméternyi hó gyűlt össze, amelyet a szakemberek a tegnapi utolsó jelentés szerint mára még nem tudtak eltávolítani. A jegesedés ellen sózással védekeztek volna, de a tegnapi enyhe időjárás miatt erre nem volt szükség.
Az alsó- és felső-járási tanyákról jelzés érkezett a Településrendezési Közvállalathoz, hogy a hó elzárta őket a külvilágtól, segítségükre lánctalpas buldózert indítottak.

ADA KÖZSÉG


Ada községben az Adát Törökfaluval összekötő úton keletkezett nagyobb hótorlaszt leszámítva nem volt nagyobb fennakadás. Ezen az útszakaszon egyébként egészen a hétfő hajnali órákig nem lehetett közlekedni. Két alkalommal a Moholt Péterrévével összekötő főúton is hótorlaszok alakultak ki, de ezeket gyorsan, mintegy egy órán belül eltakarították a Vojput munkagépei. Tegnap már a község egész területén zavartalanul lehetett közlekedni az utakon.

CSÓKA KÖZSÉG

A dermesztő és orkánerejű délkeleti kossava Csóka községben a legtöbb fejfájást a hódegyházi polgároknak okozta. A Tiszaszentmiklósról Hódegyházára vezető bekötőút alacsonyabban fekszik, mim a tőle délre eső földterületek, ezért a szél rövid idő alatt több méter magas hótorlaszokat emelet az úttest fölé. Csütörtökön délutántól már gondot okozott eljutni Hódegyházára. Amint azt Nagy Emil, a helyi közösség elnöke elmondta, a helyi önkéntes tűzoltók hótúróval felszerelt traktora nem tudott megbirkózni a nagy tömegű hóval, ezért segítségül hívták a Csóka Kommunális Vállalat decemberben vásárolt új, hótúróval felszerelt erőgépét és a halastó kanalas rakodóját is, de mindez kevésnek bizonyult, le kellett zárni az utat.


A két méter magasra rakott hótorlaszokat folyamatosan áttörték, napokon át folyt a hóval való küzdelem, de amíg nem csillapodott a szél, a személyforgalom nem indulhatott meg a hódegyházi bekötőúton. Szombaton éjjel megérkezett az ónos eső. Minden rosszban valami jó, tartja a mondás. Ezúttal az eső a hó felszínére ráfagyva meggátolta, hogy a szél tovább sodorja. Ettől kezdve már eredményesebben dolgozhattak a hótúró gépek, és vasárnap reggelre sikerült leküzdeni a hóakadályokat a faluba vezető bekötőút teljes hosszában.
A faluba vezető úton csak vasárnap állt helyre a forgalom, reggel már bejutott a faluba a kenyeret szállító kombi is, addig pedig az erőgépekkel zsákokba rakva szállították a kenyeret a faluba. Az ellátásban nem szenvedett senki hiányt.
A napokig fújó kossava sok problémát okozott, teljesen megbénult a közúti és vasúti közlekedés. Bebizonyosodott, hogy annak idején nem véletlenül ültették az utak mellé a szélfogó fasorokat, csak sajnos az elmúlt években szinte minden út mellől kivágták, ellopták, kiszedték a fa- és bokorsorokat, a helyüket pedig felszántották és jogtalanul művelik. Valamikor a vasút mentén télvíz idejére hófogó kerítéseket állítottak fel a kritikus, hóátfúvásos szakaszok mentén, de hol van már a tavalyi hó, az élelmesebbje eltüzelte a hófogó kerítéseket is.