Szili szeretné tisztára mosni a nevét

A KTI az őszödi beszéd kiszivárogtatásának tisztázását kéri a belügyminisztertől

(MTI)

2014. február 3., 08:34 >> 2014. február 3., 09:34

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) parlamenti írásbeli kérdésben sürgeti Pintér Sándor belügyminisztert az őszödi beszéd kiszivárogtatási körülményeinek tisztázására. Ezt Ivády Gábor, a Szili Katalin volt házelnök által vezetett szervezet politikusa, független országgyűlési képviselő tegnap közölte Budapesten, hozzátéve: hétfőn terjeszti a tárcavezető elé kérdéseit.

Szili Katalin

Szili Katalin

A KTI nem látja kockázatosnak nemzetbiztonsági szempontból az ez ügyben végzett titkosszolgálati vizsgálatok nyilvánosságra hozatalát – fejtette ki, majd megjegyezte: nem értenek egyet a belügyminiszter azon korábbi álláspontjával, amely szerint félrevezetőek lehetnek a nyilvánosságra hozható részinformációk. Ivády Gábor emellett arra kérte Pintér Sándort, hogy az érintett titkosszolgálati munkatársak személyiségi jogainak védelme mellett legyen tekintettel azokra is, akiket a kiszivárogtatással összefüggésben „hírbe hoztak”. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, Szili Katalin mindig is fontosnak tartotta, hogy a „rosszindulatú pletykák után” tisztára moshassa nevét.

Szili Katalin független országgyűlési képviselő 2011. június 17-én, akkor még a Szociális Unió elnökeként az Echo TV egyik műsorában utalt arra, hogy az elmúlt években sokszor felvetődött, ki szivárogtathatta ki a beszédet. Miután a műsorvezető megemlítette, hogy kiszivárogtatóként egy helyütt korábban Szili Katalin neve is felvetődött, a volt szocialista politikus azt mondta: „szánalmas politikai manipulációnak” tartja azt, ami az őszödi beszéd ügyében időről időre történik.

Hozzátette, ő már 2009. december 28-án levélben indítványozta, hogy a szocialista párt elnöksége foglaljon állást a kérdésben, a nemzetbiztonsági szolgálatok, illetve hivatal vizsgálatának eredményét hozzák nyilvánosságra, legyen belső etikai vizsgálat, és a frakcióvezető mint titokgazda kezdeményezzen jogi lépéseket.

A szocialisták 2006-os választási győzelme után Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő beszéde az MSZP-frakció május 26-ai balatonőszödi zárt ülésén hangzott el. A beszédről készített hangfelvételből 2006 szeptemberében először a Magyar Rádió közölt részleteket, ennek nyomán Budapesten tüntetések kezdődtek. Gyurcsány Ferenc a beszédben egyebek mellett azt mondta, „nem csináltunk semmit négy évig, hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni.”

Pintér Sándor belügyminiszter idén január 7-én a Hír TV-ben arról beszélt, szerinte eljött az ideje, hogy a Balatonőszödön elmondott Gyurcsány-beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatban keletkezett titkosszolgálati jelentés egy részét nyilvánosságra hozzák. Azt mondta, teljes egészében nem tudják feloldani a titkosítást, nyilvánosságra hozni a dokumentumokat, mert az érintetteknek személyiségi jogaik vannak, és az a titkosszolgálati munkatárs, aki ebben az ügyben tevékenykedett, nem lesz alkalmazható a jövőben.

A belügyminiszter hozzátette: vannak a jelentésnek olyan részei, amelyek nem tartalmaznak államtitkot vagy olyan adatot, amely veszélyeztetné bárkinek az életét, tevékenységét, ugyanakkor nem biztos, hogy egy-egy rész teljességgel be tudná mutatni a történetet. Lehet, hogy félrevezetné azokat, akik csak részinformációkat kapnak meg – fogalmazott Pintér Sándor.

Gyurcsány Ferenc szerint az összes „őszödi aktát” nyilvánosságra kellene hozni, mert manipulációra teremtene lehetőséget, ha válogatnának belőlük.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége