2024. április 19., péntek

Pokoli hétvége Vajdaságban

Több, mint ezer embert kellett kimenteni a hótorlaszokból – Magyarkanizsán, Topolyán és Nagybecskereken hétfőn szünetel a tanítás

Pokoli hétvégén van túl Vajdaság. Vonatkozik ez mindazokra, akiknek utazniuk kellett és emiatt valahol a hótorlaszban rekedtek, de azokra is, akik emiatt nem tudtak útnak indulni. Miután pénteken sikerült elhárítani az útakadályokat Nagybecskereknél, este egy felborult kamion okozott torlódást az autópályán Bácsfeketehegynél. Itt a hadsereg és a csendőrség helikopterekkel és tankokkal mentette ki a 200 ott ragadt gépkocsi több mint ezer utasát. Tegyük hozzá: 16 órányi vesztegelés után. Itt jelent meg Aleksandar Vučić is. Aztán, miután ez az akadály elhárult, a Szabadka és Topolya közötti regionális úton egy bolgár kamion okozott újabb fennakadást. Következzenek tudósítóink jelentései.

A Topolya községben kialakult rendkívüli helyzet idejére összehívott törzskar vezetőjétől, Kókai Mernyák Melinda polgármestertől, a községi válságtörzs elnökétől származó információink szerint rendkívüli helyzetet hirdettek ki Topolya községben, ugyanis több mint huszonnégy óráig a község helyi közösségei el voltak zárva a várostól. A Topolya községi válságtörzs arról is értesítette a polgárokat: február 3-ára, hétfőre tanítási szünetet rendeltek el Topolya község területén.

Topolyán vasárnap délután még mindig 1500 ott rekedt személy tartózkodott. Az autóút tisztítási munkálataiba többek között két Kragujevacról érkezett munkagépet és egy, a Kopaonikról szállított hat és fél méter tengelyszélességű hómarót is bevetettek.

Topolyán vasárnapra virradóra becslések szerint 1600-2000 itt rekedt ember tartózkodott, és a helyzet csak vasárnap, a délutáni órákban fordult pozitívabbra. Mindaddig személyautóval érkezők mellett csaknem harminc autóbusznyi utas is Topolyán vesztegelt. Közösségi összefogásnak köszönhetően ételhez, italhoz, melegedőbe, igény szerint szálláshelyre szállították őket.

– A Topolyai Vöröskereszt székházában nyolcvan-kilencven ember éjszakázott, egy bolgár autóbusz összes utasa és néhány személyautó utasai. Természetesen sokkal többen jöttek be melegedni, elfogyasztani valamit, majd máshol éjszakáztak. Lehetőségeinkhez mérten, gondoskodtunk matracokról, pokrócokról is számukra. A topolyai Csáki Lajos Általános Iskolában és a Nikola Tesla Általános Iskolában is négyszáz-négyszáz ember éjszakázott. Háromszáz további személy magánházakban nyert bebocsátást, százuknak jutott éjszakára szálláshely vendéglátóipari létesítményeinkben, kb. százötvenen egyéb, közösségi termekben lettek elszállásolva. Egyesek gépjárműveikben töltötték az éjszakát. Mindazok számára, akik Topolyán rekedtek, biztosítottunk reggelit, meleg italt, valamint, amint lehetséges lesz a továbbutazás, kenyeret és konzerveket is az útra – nyilatkozta vasárnap a késő délelőtt folyamán Lestár Tibor, a Topolyai Vöröskereszt titkára.

A topolyai egészségház sürgősségi osztályának orvosai a február 2-ára virradó éjszaka folyamán a szokásosnál több esetet láttak el. Legtöbben magas vérnyomással, asztmás rohamokkal, zúzódásokkal, törésekkel jelentkeztek az ügyeleten. A helyi közösségekben, a rendelőkben továbbra is az általános orvosi szolgálat lát el ügyeletet. Az egészségügyi dolgozók a topolyai melegedőkbe, befogadó egységekbe is kiszállnak betegellátás céljából. Ezeken a helyeken főleg hőemelkedésre, lázra és légúti megbetegedésekre panaszkodnak az ott tartózkodók.

Topolyán, a városban az utak járhatóak, az alapellátás azonban már a városban és azon kívül, a községi településeken is akadozik. Írásunk születésével egy időben érkezett hír lapunkhoz, hogy a Zentai Cukorgyár munkagépeinek köszönhetően a Zentagunaras és Tornyos közötti útszakasz immár felszabadul a hó fogságából, így a zentagunarasi közösség egyik égető problémája, a tejelszállítás kérdése is megoldódni látszik. Topolya község másod- és harmadfokú útjain azonban továbbra is kritikus a helyzet, ez is indokolta a rendkívüli helyzet kihirdetését. Orkán erejű szél miatt kialakult hótorlaszok megnehezítik, más helyeken teljesen el is lehetetlenítik a közlekedést. A Vojput és Komgrad Közvállalat tizenöt-húsz terepen lévő, folyamatosan működtetett munkagépének még jelenleg sem sikerült legyőznie a hó uralmát. A Topolyáról Zentagunarasra, Bajsára, Pannóniára, Lipárra vezető utak, csakúgy, mint a Tomislavci, Karađorđevo felé vezető, valamint a Cserepestől Krivaja felé Felsőroglatica irányába tartó út sem járható. Február 2-án, vasárnap kora délután Topolyáról Bácskossuthfalvára sem lehetett eljutni.

Szombaton este ugyan sikerült áttörni a hótorlaszt Topolya határában, de a Szabadka felé utazókat éjszakára mégsem merték útjukra bocsátani, hiszen bárhol ismét elakadhattak volna és kezdődhetett volna újból a mentés. Vasárnap dél körül a kishegyesi gépek közül három a topolyai határban próbálta átütni a 3–4 méteres torlaszt a volt Juliska vendéglőnél, a topolyaiak pedig a vágóhídnál dolgoztak. A tisztítás azért folyik teljes erővel ezen a szakaszon, mert csak erre hagyhatják el a községet a Bácsfeketehegyen veszteglők.

– Tegnap ugyan egy pillanatban sikerült átütnünk a hótorlaszt, de mivel késő volt, nem indítottuk el az embereket. Sajnos az éjszakai csapadék és a talán még erősebb szél következtében, ma újra kellett kezdeni a munkát. Most három gépünk dolgozik a topolyai határban, egyet a mi felünkön tartottunk, hogy állandóan túrja a havat és ne engedje a hótorlaszok újbóli kialakulását. Újvidék felé elengedtük az utasokat. Mindannyian a református egyház Leuenbergi otthonában és a kultúrotthonban töltötték az éjszakát. Vasárnap már senki sem volt az úton. Még mintegy kétszázan várnak arra, hogy lehetővé váljon a közlekedés Szabadka felé is – mondta Mohácsi Zoltán alpolgármester, aki harmadik napja volt terepen.

Szabó Ferenccel, a kishegyesi Útügyi és Telekrendezési Közvállalat igazgatójával akkor beszélgettünk, amikor visszatért az autóútról.

– Az OMV benzinkútjáig mentünk, kenyeret vittünk az ott veszteglő utazóknak, ők is több százan vannak. Az ottaniakról a Vöröskereszt gondoskodik. Azt tapasztaltam, hogy új gépek is jöttek, ha jól tudom a Zlatiborról, és teljes erővel dolgoznak az akadályok megszüntetésén. Ott jártunkkor azonban szünetelt a forgalom az autóúton, kivonult a rendőrség és a katonaság is és senkit sem engednek fel az útra.

Az iskolákból azt a hírt kaptuk, hogy holnap rendesen folyik a tanítás. A községben nincsenek utazó diákok, helyben pedig lehet közlekedni. Az utazó tanárok kiesését pedig tudják pótolni.

Az időjárási viszontagságok miatt hétfőn szünetel a tanítás a nagybecskereki általános és középiskolákban, valamint az iskoláskor előtti intézményekben. A városi válságtörzs közleménye szerint a környező falvak felé vezető utak járhatók, de időnként továbbra is hótorlaszokat okoz az erős szél.

A legkritikusabb helyzet továbbra is a főváros felé vezető út Stajićevo (Óécska) és Perlasz közötti szakaszán van, ahol csütörtökön este mintegy hetven személygépkocsi került a hó fogságába. Az útszakaszt folyamatosan tisztítják. Mivel a Putevi Srbije közvállalat nem rendelkezik elegendő mennyiségű gépezettel, Nagybecskerek város útkarbantartói is részt vesznek a munkában. Ezen az útszakaszon vasárnap csak a mentőszolgálat és a katonaság járművei közlekedhettek.

Az utasokat péntek estig kimenekítették (senki sem sérült meg), a járműveket pedig vasárnap délelőtt szabadították meg a hó fogságából. Felhívást intéztek a járművek tulajdonosaihoz, hogy jelentkezzenek Óécska bejáratánál tartózkodó rendőrjárőrnél. A válságtörzs közleményében ugyanakkor a legerélyesebben elítélte a hóban rekedt járművek megkárosítását és az alkatrészek lopását.

Magyarkanizsa község területén az utak nagy része újra járható. A Magyarkanizsa Községi Katasztrófavédelmi Törzskar rendkívüli helyzetet hirdetett ki február 1-jén, szombaton megtartott ülésén. A községi utakon rekedtek segítségért hívhatják a 877-107-es számot. Hétfőn a község területén szünetel a tanítás. Amennyiben az időjárás előrejelzés szerinti ónos eső éri községünket, a törzskar 110 tonna sóval azonnal megkezdi a jegesedés megakadályozását.

Zenta polgármesterétől kapott információk szerint a község falvaiba és a környező községekbe vezető utak egy kivételével mind járhatóak. Megindult a közlekedés a Tornyostól Csantavér irányába vezető úton is, egyedül a zentai községhez tartozó falu és Topolya közötti útszakasz van még lezárva.

Küzdelem a hóval

Egyébként a cukorgyár munkagépein kívül a hótorlaszok eltakarításához nagyban hozzájárult egy zentai mezőgazdasági termelő is. Burány Krisztián, zentai fiatalember péntek délelőtt óta vett részt a mentésben.

Krisztián egyike volt azoknak mezőgazdasági termelőknek, akik az önkormányzat és a Zentai Gazdakör szervezésében ellátogattak a budapesti mezőgazdasági vásárra. A termelők még aznap este visszaértek Zentára és közülük többen megpróbáltak hazajutni szülőfalujukba, tanyájukra, köztük Krisztián barátja is, aki Felsőhegyen vészelte át az éjszakát, és másnap szólt Krisztiánnak, hogy New Holland típusú traktorával próbálja meg eljuttatni őt a tanyájáig. A zentai fiatalember nem tétovázott, azonnal a barátja segítségére sietett, s gond nélkül haza is vitte őt. Azonban a visszafelé vezető úton megrekedt ő is, mivel előtte nyerges vontatók, öt-hat személygépkocsi és több kisteherautó is elakadt. A fiatalember nem esett pánikba, traktorjával elkezdte kimenteni a gépjárműveket, s szólt a zentai önkormányzatnak is, hogy azonnal zárja le az utat. Ugyanis hiába húzta ki a hóakadályból a gépjárműveket, ugyanezek a járművek 1–2 kilométer megtétele után ismét elakadtak.

A zentai válságtörzs végül összeült és az út lezárása mellett döntöttek, Krisztiánnak meg szóltak, hogy folytassa a járművek mentését, azzal, hogy az ezzel járó költségeket megtérítik neki.

– Egyesével húzgáltam ki a járműveket, s volt, amikor méteres, másfél méteres hóbuckába is belesüllyedtem. Csurom víz volt a nadrágom miután beültem a traktor kabinjába. Amikor pedig a másik járművet próbáltam kimenteni és kiszálltam a traktorból, annyira hideg és erős szél fújt, hogy alig két perc alatt rám fagyott az összes ruha, s nem bírtam behajlítani a lábaimat, annyira kemény lett a nadrágom – mesélt a viszontagságairól. Krisztián elmesélte azt is, hogy a hóban veszteglők között volt egy olyan sofőr is, akinek elromlott az autója, s az ember vacogva kért segítséget tőle.

– Láttam az emberek szemeiben a félelmet, s nem érdekelte őket, hogy baja esik a személygépkocsijaiknak, csak kérték, hogy vigyem őket onnan el – mesélte, s elmondta azt is, hogy szombaton még súlyosabb volt a helyzet, mivel még erősebb szél fújt, amely visszahordta a hókotrók által az út szélére tolt havat.

Egyébként, Zentán hétfőn lesz tanítás az általános iskolákban. Sárosi Gabriella, a Stevan Sremac Általános Iskola igazgatónője napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a város általános iskoláiban normális tanítási nap lesz, a falusi iskolákba a tanyavilágról beutazó diákok viszont otthon maradnak.