Két oldalról zsarolják‚ Ukrajnát és ugyanakkor két oldalról próbálják megvásárolni. Hogy ebből az elmúlt év végének és az új esztendő elejének egyik legnagyobb tragédiája, mára már polgárháborús helyzet bontakozzon ki, még csak az kellett, hogy egymással szemben felsorakozzanak azok az erők, amelyek vagy az utcán vagy a hatalom és a tüntetők konfliktusa formájában ellentétbe kerültek. Már annak idején, amikor a szovjet utódállamokon végigsöpörtek a különböző színű forradalmak, Ukrajna mutatta meg a világban fordulatot, rendszerváltást előidéző tömegmozgalmak alapvető gyengeségét: ezek a tömegmozgalmak csak addig lehetnek eredményesek, amíg a másik fél nem mutat fel erőt. Akkor ez a polgárháborúval fenyegető felállás kompromisszummal, az elnökválasztás megismétlésével zárult. Hogy utána az új elnök korszaka megmutassa: a tömegmozgalmakban több a lárma, mint a helyzet javításának tényleges képessége. Azóta pedig a hasonló forradalmak „arab tavasznak” keresztelt tömegmozgalmai megmutatták, hogy ha a másik fél is erőket sorakoztat fel, akkor a polgárháború ki is törhet: Líbiában a diktatúra megdöntésével és a káosz korszakának beköszöntésével járt, Szíriában pedig még dúl ez a polgárháború. Most, hogy Ukrajnában a helyzet tovább éleződik, itt is levonhatjuk a tanulságokat. Figyelembe véve, hogy az Ukrajnában történtek olyan jelentős eseménnyé nőtték ki magukat, és annyira jellemzőek az európai helyzet egy vonatkozására.
Mint ismeretes az Ukrajnára nyomást gyakorló egyik féllel, Oroszországgal már régóta problémái vannak ennek az országnak. Mert hatott az a tényező, amelyet az orosz nacionalizmus a KGST felbomlásával és Oroszország szétesésével járó folyamatba beépített: – Szolzsenyicin megfogalmazásában – „Menjenek, de fizessenek világpiaci árat a kőolajért, földgázért”. Az Oroszországtól való elszakadás miatt amúgy is annyi bajjal sújtott Ukrajnában ez az ár megfizethetetlen lett. Ezért felhalmozódó adóssága és területén vezető – az Európába irányuló földgáznak 80 százalékát biztosító – gázvezeték megcsapolása már 2006-ban, majd 2009-ben olyan válságot idézett elő, amely a gázvezeték – Európának gondot okozó – elzárásához vezetett. Alig támadt itt némi nyugalom Oroszország megkezdte Ukrajnát szorítania a szovjet utódállamoknak – a Szovjetunió pótlására szánt – Euróázsiai Vámuniójához való csatlakozása felé. A nyomáshoz felhasználta Ukrajna nehéz helyzetét (az ország 2013-as költségvetése 8 százalékos hiányt mutatott, devizatartaléka felére, mindössze 20 milliárd dollárra apadt, miközben mind nagyobb kamatot kell fizetnie további eladósodásáért, és az év elején 15-20 milliárd euróra lenne szüksége fizetési kötelezettségeinek teljesítésére) és gazdaságának függőségét Oroszországtól. (Az Oroszországgal való áruforgalmának figyelmeztetésnek szánt korlátozása a múlt év végén három hónap alatt 5 milliárd dolláros vesztességet okozott neki és emiatt augusztus óta 15-20 ezer munkahely szűnt meg.) A nyomás kiegészítésére olcsóbb gázt és 15 milliárd dolláros hitelt ígért.
A másik oldalon az Európai Unió nem tudott sem ilyen hatékony nyomást gyakorolni, sem ennyit ígérni, de ettől függetlenül rá akarta bírni Ukrajnát, hogy csatlakozzon a szovjet utódállamoknak felkínált Keleti Partnerséghez. Mint ismeretes, az EU külkapcsolatainak javítására szánt kezdeményezést a tavaly elnöklő Litvánia szorgalmazta, és az év végén csúcsértekezletet is tartottak. Azon azonban a hat meghívott utódállam közül csak Moldva és Grúzia vett részt. Fehéroroszországra nem is számítottak igazán, Azerbajdzsán és Örményország „még gondolkodik”. Ukrajnára azonban számítottak, és Janukovics ukrán elnök az utolsó percben mondta le a már megígért aláírást. Igaz, hogy az aláírás érdekében az EU csak arra tudott hivatkozni, hogy 2008 óta 2.8 milliárd eurót költött Ukrajnára, most azonban csak 610 millió eurót, és azt tudta ígérni, hogy 15 milliárd eurós hitel érdekében közbejár a Világbanknál. Közben feltételeket szabott, többek között követelte Julija Timosenko korábbi miniszterelnök szabadon bocsátását. (Ez a „Timosenko- eset” is sajátos furcsasága a mostani eseményeknek: azért ítélték el, mert az országnak káros egyezményt kötött Oroszországgal, de ez az EU-t azért zavarja mert az ítéletben annak jelét látja, hogy a bíróságot felhasználják a politikai ellenfelekkel való leszámolásra.)
Az egyetlen megoldás Ukrajna számára az lenne, ha Oroszország és az Európai Unió egyformán feladná azt a törekvését, hogy rákényszerítse: válasszon a két világ, a kialakuló két front között. Ez a választás ugyanis Ukrajna számára elképzelhetetlen. Részben azért, mert azt várják el tőle, hogy válasszon: melyik egyformán fontos gazdasági kapcsolatainak okoz kárt, (2012-ben Ukrajna 17.4 milliárd euró értékben szállított ki árut az EU-ba és 17.6 milliárd értékben a már létező vámunió három országába: Oroszországba, Fehéroroszországba és Kazahsztánba), amikor gazdasági helyzete már amúgy is rossz. Ráadásul bármelyiket választja felidézi az ország kettészakadásának, sőt a polgárháborúnak a veszélyét. (Az ország keleti része Oroszországhoz, nyugati része az EU-hoz akar tartozni, és ennek következtében a kormány is bármikor fel tud sorakoztatni 200 ezer rokonszenv-tüntetőt.) A baj onnan ered, hogy ismét ketté akarják osztani Európát. Oroszország hidegháborús beidegzőéséből. Az EU pedig mert az „arab tavaszból” nem tanulta meg: a demokrácia nevében sötét erők is fellépnek. (Az ukrán tüntetéseknek is lényeges része a sötéten nacionalista Szvoboda, amely a leghangosabban lépett fel a kisebbségbarát nyelvtörvény ellen.)
