Látványban, programokban, fogadásokban, gazdasági témákban, beszédekben és természetesen nagy médiafelhajtásban ezúttal sem volt hiány a davosi Világgazdasági Fórumon (WEF). A világ üzleti és gazdasági elitjének – állam- és kormányfőkkel „megerősített” – évenkénti látványkonferenciáját immár 44. alkalommal rendezték meg a svájci síparadicsomban, csaknem 2700 résztvevővel, akiknek a nagy többsége alighanem a mellényzsebből fizette ki a húszezer dolláros belépőt.
(Léphaft Pál karikatúrája)
A rengeteg gazdag ember között sok dollármilliárdos is tiszteletét tette Davosban. A szupergazdagoknál és kiváltságosoknál is nagyobb figyelmet keltett azonban egy kívülálló személy, Ferenc pápa, aki ráadásul meg sem jelent a múlt heti konferencián. Ő csak levélben üzent, sőt imájában isten áldását kérte a fórum résztvevőire, családjukra és munkájukra.
A davosi fórum rendszeres látogatói közül szinte senki nem emlékezett hasonló gesztusra a Vatikán részéről. Az üzenet olvasóinak azonban valószínűleg más is feltűnhetett: legalább az az egy-két mondat, amit a pápa ezúton is fontosnak tartott hangsúlyozni.
Dicsérve az emberek jólétének javítására tett kormányzati erőfeszítésekkel elért eddigi sikereket, a római katolikus egyházfő tűrhetetlennek nevezte, hogy naponta még mindig emberek ezrei halnak éhen a világon. Ezért arra kért mindenkit, akik már bizonyítottak, hogy a továbbiakban is járuljanak hozzá a mélyszegénységben élők helyzetének javításához. A jövedelmek igazságosabb elosztására szintén nyomatékosan felhívta a címzettek figyelmét, amikor arra kérte őket: „…biztosítsátok, hogy a javak szolgálják, ne uralják az emberiséget”.
A találkozó bírálói még élesebben fogalmaztak, amikor éppen nem a rendezvény ellen tüntettek. Szerintük a konferencia ezúttal jócskán túllőtt a célon, sőt önnön paródiájává vált, amikor is a világban tapasztalható jövedelmi egyenlőtlenségek problémáját választotta az esemény fő témájának.
A humanitárius szervezetek ugyanakkor mindazokra a kiváltságaikra, s befolyásukra emlékeztették a Davosban összegyűlt gazdagokat és hatalmasságokat, amelyek segítségével pozitívan befolyásolhatják a világ sorsának alakulását. Így a jövedelmek elosztását is.
Az egyik legismertebb nemzetközi jótékonysági szervezet, az Oxfam külön tanulmánnyal készült a WEF-re, amelyet sokan a világon csak az elit bankárok és magas rangú vezetők traccspartijának tartanak. A fórum kezdetéhez időzítette ugyanis a legújabb összeállításának a megjelentetését.
A dokumentumban foglaltakat sajátos figyelmeztetésként szánta a Davosban összegyűlt előkelőségeknek, akiknek jó része magánhelikopteren, esetleg magánvonaton érkezett a messze földön híres svájci városba. Az Oxfam-jelentés megjegyzi: a jövedelmi és társadalmi egyenlőtlenségek az utóbbi évtizedekben tovább nőttek a világban, és mára a stabilitást fenyegető kockázati tényezővé léptek elő. A szervezet alapos kutatással összegyűjtött adatokkal igyekezett alátámasztani megállapításait, következtetéseit. Ezek közül a legmeglepőbb vagy talán a legfélelmetesebbnek az tűnik, mely szerint a bolygó 85 leggazdagabb emberét, akik rendszerint magánrepülőn, saját helikopteren, vagy olykor privát vonaton utaznak akár egyetlen emeletes buszba is be lehetne zsúfolni. Ha ez megtörténne, elmondhatnák magukról, hogy ők azok a kiváltságos „autóbusz utasok”, akik együtt akkora vagyonnal rendelkeznek, mint a Föld lakosságának a fele, vagyis 3,5 milliárd ember. Összvagyonuk csaknem 110 ezermilliárd dollár. Ez a mesés vagyon és közönséges halandók számára felfoghatatlanul nagy összeg 65-ször nagyobb, mint amennyivel a 3,5 milliárd (szegény) ember rendelkezik a bolygónkon. Még ennél is hihetetlenebbnek tűnik az az információ, amely arról tájékoztat, hogy a dúsgazdagok csoportjába a Föld népességének mindössze egy százaléka tartozik.
Mindez arra utal, hogy az utóbbi évek olykor látványos gazdasági fejlődése, amely elsősorban Ázsia és Dél-Amerika több országára volt jellemző, bármit is változtatott volna a társadalmi egyenlőtlenségeken a világban. A szegényebb országok egy részének fokozatos kiemelkedése a nyomorból egyáltalán nem csökkentette a gigantikus vagyoni különbségeket, sem az eddigi szociális egyenlőtlenségeket.
A folyamat évtizedek óta feltartóztathatatlannak tűnik. A rossz sorozat még az 1970-es évek elején kezdődött, s azóta is tart. Addig sokkal egyenletesebb volt a fejlődés és a javak elosztása. Azóta minden megváltozott – a gazdagok előnyére. Ma már ott tart a világ, hogy az utóbbi harminc évben tízből hét országban érzékelhetően nőttek a jövedelmi különbségek. Ez a valóságban azt jelenti, hogy a – szegénység és az elmaradottság elleni küzdelemért szervezett – millió nemzetközi konferencia, találkozó és egyéb (szakmai) fórum intelmeinek, javaslatainak, terveinek és útmutatásainak megfogalmazása, meghirdetése ellenére a gazdagabbak még inkább megszedték magukat, s eszükbe nem jut megválni értékeiktől a szegénye(bbe)k javára.
A saját kassza feltöltésében különösen nagy segítségükre volt az a szerteágazó és félig meddig titkos világméretű pénzügyi hálózat, illetve (adóparadicsom) rendszer is, amely az utóbbi évtizedekben azért épült ki, hogy a vagyonosodásukat segítse.
A 2008-as globális pénzügyi és gazdasági válság is a nagyon tehetőseknek kedvezett, hisz többségük sikeresen gyarapította gazdagságát. Ezzel pedig tovább mélyült az egyébként is hatalmas vagyoni különbség köztük és a szegények között.
Eközben a kormányok által válságkezelési módszerként alkalmazott megszorítások épp a legszegényebb rétegeket sújtották. A szegények tehát még szegényebbek és még többen lettek. Ez alól a legfejlettebb nyugati országok nagy része sem kivétel. (Brüsszel épp a WEF kezdete előtt jelentette be, hogy a válság miatt az Európai Unióban nőtt a szegénység a munkaképes korú lakosság körében.)
Még a lakossági jólétre és életszínvonalra, a szociális ellátórendszerére méltán büszke Norvégia és Svédország sem kivétel. A legutóbbi világválságban ott is jelentősen gyarapodott a gazdagok vagyona, azaz tovább nőtt az egyenlőtlenség. Nagy-Britanniáról vagy az Egyesült Államokról nem is beszélve, ahol a társadalom túlnyomó többsége szintén szegényebb lett az utóbbi öt évben, miközben a felső tízezer szép haszonra tett szert.
Európa tíz leggazdagabb emberének a vagyonát jelenleg már összesen 217 milliárd euróra becsülik. Ez annyi pénz, amennyit az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap négy euróövezeti válságország (Ciprus, Írország, Portugália és Spanyolország) megmentésére hitelként jóváhagyott, illetve részben már folyósított az utóbbi öt évben.
Az Oxfam külön felhívta a davosi fórum résztvevőinek figyelmét arra, hogy nem ártana, ha behatóan foglalkoznának az egyenlőtlenségek egyik különösen fontos vetületével. Azzal, hogy mindez a hatalmas vagyoni különbség miként befolyásolja a politikai döntéshozatali mechanizmusokat. Félő ugyanis, hogy az egyre mélyülő társadalmi különbségek miatt a politika a gazdagok kizárólagos felségterületévé, sőt prédájává válik. Ez a gyakorlatban úgy nyilvánulhat meg, hogy maguk hozzák (fogadtatják el) a nekik tetsző (érdekeiknek megfelelő) törvényeket is. Erre már több példa is volt az elmúlt évtizedekben, de fennáll a veszélye, hogy a jövőben ez még elterjedtebb gyakorlattá válik.
