2024. április 19., péntek

Buzdítás továbbtanulásra

A középiskolákban tartja ismertetőit az MNT és a VaMaDiSz

A Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Diákszövetség képviselői közösen sorra látogatják Vajdaság valamennyi középiskoláját, ahol magyar nyelvű oktatás folyik. Tegnap egyebek között Törökkanizsán és Magyarkanizsán tartottak előadásokat a tanulóknak a továbbtanulási lehetőségekről s arról, hogyan szerezhetnek pontokat, amelyekkel növelhetik az egyetemre való bejutás esélyét. A széles körű tájékoztatás elősegítéséhez ingyenes tájékoztató füzetet és DVD-t kaptak a tanulók, melyben szerepelnek a hazai egyetemek elérhetőségei, a tandíjak, valamint a tavalyi statisztikai adatok, hogy egy-egy szakon hány államilag támogatott hely volt, és hányan iratkozhattak be önköltségen.

Ezenfelül olyan érdekességeket, gyakorlati tudnivalókat is tartalmaz a füzet, hogy például melyik egyetemi városban milyen kollégiumok és menzák találhatók, milyen kedvezményekre jogosultak az egyetemisták.
A törökkanizsai gimnáziumban Rumenyákovity Melinda, az MNT felsőoktatással megbízott hivatalnoka, a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban pedig dr. Lengyel László, az MNT felsőoktatással megbízott tanácsosa ismertette a diákokkal az ösztöndíjprogramjukat, amely nagyban megkönnyítheti azoknak a helyzetét, akik itthon szeretnének diplomát szerezni.
Elsősorban azoknak a tanulóknak van nagy esélyük az ösztöndíj elnyerésére, akiknek jó a tanulmányi eredményük, és hiányszakmát fognak tanulni. Megéri a széket melegíteni, mert havi 90–150 eurós támogatást – attól függően, hogy kollégiumban vagy albérletben tanulnak – biztosítanak az egyetemistáknak – tudtuk meg az előadáson.

A diákok közül sokan döntenek úgy, hogy Magyarországon folytatnák tovább tanulmányaikat, de a középiskolák is gyakran egymással versengenek a tanulókért. A törökkanizsai gimnázium magyar tagozata például néhány évvel ezelőtt informatikai gimnáziumként akkreditálta magát. Vajdaságban ők az egyetlen olyan középiskola, ahol a magyar diákok számára ilyen programot kínálnak. A negyedikes diákok osztályfőnöke elmondta, hogy széles informatikai gyakorlati tudást igyekeznek nyújtani, hetente több mint 5 informatikai órát tartanak.

A tanulók körében nagyon népszerű a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, ott azonban magasabb szintű matematikai tudást követelnek meg, így a törökkanizsai tagozat épp azoknak a tanulóknak kedvező, akik az informatikai tudásukat bővítenék inkább. Az egyik hátrányossága mind a törökkanizsai, mind a magyarkanizsai középiskolának is, hogy a környékben nincs kollégium, így a távolabb élő diákok az utazás és az albérlet költsége miatt más iskolát választanak.