2024. április 20., szombat

A leggazdaságosabb útvonal

Szoftverrel hangolták össze az utasszállítást

A szabadkai Városrendezési Intézet és a budapesti KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. szegedi képviselete a Magyarország–Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében a Határon átnyúló közlekedési útvonal- és menetrendtervező platform (CBC-Transplan) elnevezésű projektum megvalósítása során egy olyan számítógépes programot hozott létre, amely megkönnyíti majd a közlekedést a két ország határmelléki települései között.

A projektum a módszertani műhelymunkákon kívül magában foglalta az adatgyűjtést is az útvonaltervező platformhoz. Regionális tanulmány is készült a jelenlegi, az állami és a magánvállalatok által alkalmazott útvonaltervező rendszerekről. Ennek alapján egy kétnyelvű útvonaltervező platformot alakítottak ki, majd pedig képzést rendeztek az állami és a magánvállalatok számára a rendszer működéséről, illetve használatáról.

Mint azt Dragan Trklja, a Városrendezési Intézet igazgatója, a projektum menedzsere kiemelte, egy olyan kétnyelvű informatikai platformról van szó, amely a szükséges adatok bevitele, azaz az indulás és érkezés helye, illetve idejének meghatározása után megválasztja a legoptimálisabb útvonalat, ezzel pedig időt és üzemanyagot is spórolhatnak.

A program Észak-Bácska, valamint Csongrád megye utasszállító közvállalatairól, illetve magánvállalatairól tartalmaz majd információkat, az adatokat nemcsak a közvállalatok, hanem magánszemélyek is igénybe vehetik, a menetrendek ugyanis hozzáférhetőek lesznek mind a hazai, mint a nemzetközi járatokon, valamint áruszállításkor is felhasználhatók lesznek.

Trklja rámutatott, az utasszállító közvállalatok nagy rendszernek számítanak, nagy gépparkkal rendelkeznek, amely kihasználtsága jelentős mértékben befolyásolja a vállalat működésének gazdaságosságát. Az ilyen rendszerek elősegítik a géppark hatékony és tényleges kihasználtságát.
A 240 ezer euró értékű projektumba, az összegből a szabadkai intézet 119 ezret használhatott fel, bekapcsolják majd a taxiegyesületeket is, illetve a Suboticatrans Utasszállító Közvállalatot és a Tisza Volán Zrt-t is.