2024. április 20., szombat

Hány(ódik) a társaság

(Fotó: Beta/AP)

(Fotó: Beta/AP)

Két nappal a tervezett idő előtt ért véget az Explorer of the Seas nevű óceánjáró karibi útja. A hajó szerdán kikötött New Jersey-ben (ez a felvétel hétfőn a Virgin-szigeteki St. Thomasnál készült), fedélzetén 600 beteggel (a hajón egyébként mintegy 1100 fős személyzet és több mint 4200 vendég utazik), akik súlyos gyomorrontással küszködnek; valamennyien hánynak és/vagy heveny hasmenésük van. A betegeket elkülönítették, méghozzá úgy, hogy nem hagyhatják el szobáikat. Emellett a személyzet – egészségesen maradt része – éjjel-nappal takarít, fertőtlenít. A Royal Carribbean tulajdonában levő hajón utazók – már akinek nem volt semmi panasza – csak napokkal a „kór” kitörése után értesült arról, hogy valami nincs rendben. Először csak a hajón tervezett fellépéseket, koncerteket fújták le, aztán már sétákat is, majd a kapitány megtagadta a kikötést Haitin és St. Maartenen. Az utasokat ezután közleményben értesítették a terjedő fertőzésről. A fertőzés okainak kivizsgálása még tart, a cég azonban máris megígérte, hogy az utazás árának felét visszafizeti, a következő utazásukból pedig a költségek felét elengedi. Egyes utasok az út teljes árát visszakövetelik... A szakemberek szerint egy erősen fertőző norovírus lehet a „bűnös”.