2024. április 20., szombat

Stabil a közbiztonsági helyzet

Csökkent tavaly a nemzeti indíttatású incidensek száma is

A szervezett bűnözés elleni harc során 2013-ban Vajdaság területén egy pénzügyi visszaélésekkel foglalkozó hattagú bűnbandát leplezett le a rendőrség. Több kábítószer-csempészettel foglalkozó csoportnak is sikerült a nyomára bukkanniuk, összesen 1184 esetben találtak kábítószert, 1828 kilogrammnyi drogot foglaltak le – 6642 darabról vagy csomagról van szó. Az említett mennyiségből 9,2 kilogramm volt heroin. Az adatokat a belügyminisztériumot képviselve Mladen Kuribak tábornok, a rendőr-igazgatóság vezetője ismertette a Tartományi Képviselőház közbiztonsági bizottságának tegnapi ülésén.

A polgárok vagyona ellen irányuló kilengésekkel kapcsolatban elhangzott, hogy 25 076 bűntényt regisztráltak tavaly a tartomány területén, a szerbiai bűnesetek 35 százaléka zajlott Vajdaságban. A szóban forgó esetek száma 43 százalékkal volt magasabb, mint 2012-ben. A növekedés nagyrészt a büntető törvénykönyv módosításának tudható be, mellyel 15 ezerről 5 ezer dinárra csökkent a kis értékű lopások határértéke – ezek esetében hivatalból kötelesek a szervek eljárást indítani. Ha a lopások összértékét vesszük figyelembe, akkor voltaképpen csökkenésről lehet beszámolni Szerbia egészének, így a tartománynak a területén is.

Kitért arra is, hogy Újvidéken az elmúlt egy hónapban több olyan eset történt, amely megingatta a polgárok szubjektív biztonságérzetét, utalva ezzel a fegyveres támadás, a késelés és az iskolai bántalmazás incidenseire. Kiemelte, hogy a statisztikai adatok semmivel sem riasztóbbak a korábbiaknál, ezek az esetek azonban viszonylag rövid idő alatt és a média figyelmét felkeltve zajlottak le, így kihatottak a polgárok közbiztonsággal kapcsolatos benyomásaira. A szubjektív biztonságérzet a rendőrség számára elsőbbséget élvez, s a következő időszakban ennek javítására összpontosítanak majd – hangsúlyozta a tábornok.

A kiskorúak körében tapasztalt erőszakkal kapcsolatos adatokat ismertetve Kuribak közölte, tavaly Vajdaságban 2773 bűntény történt, melyben 1576 kiskorú vett részt. A közrend ellen Vajdaságban valamivel több kilengés történt, mint egy évvel korábban, összesen 12 969 bűnvádi feljelentést tettek. A nemzetiségek közötti incidensek száma 2012-ben 110, 2013-ban 87 volt, azzal, hogy a feljegyzett incidensek 40 százalékát a falfirkák, gyűlöletet szító szimbólumok és üzenetek jelentették, amit a belügyi tárcánál a helyzet folyamatosan javulásaként könyveltek el. A rendőrség helyi önkormányzatokban folytatott munkájáról szóló akcióterv a tábornok elmondása szerint készülőfélben van, ami azt jelenti, hogy hamarosan annak eredményei is megmutatkoznak majd az adatokon.

Muškinja Heinrich Anikó tartományi ombudsman újságíróknak nyilatkozva hivatala és a rendőrség a jó együttműködéséről beszélt. Mint mondta, a belügyminisztérium, néhány más köztársasági szervvel ellentétben, nem szokta megkérdőjelezni az ombudsman hatáskörét, s mindig elhárítják a rendellenességeket. Fő problémaként a családon belüli erőszakot emelte ki, s véleményének adott hangot, hogy a rendőrség még mindig jobban hisz a férfiaknak ezekben az esetekben.

A bizottsági ülésen a képviselők a rendőrök felszereltségének javításáról, és annak szükségességéről is szót ejtettek, hogy a hatóság képviselői az adott környezet etnikai összetételét tükrözzék.

A bizottság a választások kiírása kapcsán a demokratikus légkör szavatolása, a visszaélések elkerülése mellett szállt síkra.