2024. március 28., csütörtök

Megemlékezés Szegeden a délvidéki magyar népirtás 69. évfordulóján

Pásztor: “Nagy utat tettünk meg 1944-45-től idáig”

A vajdasági magyarság és a nemzet nagy utat tett meg 1944-45-től idáig – jelentette ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke tegnap Szegeden. Ezen az úton nem fordíthat vissza bennünket senki, de még sok feladatunk van - mondta a vajdasági tartományi képviselőház elnöke a Megemlékezés a délvidéki magyar népirtás 69. évfordulóján című rendezvényen.

Pásztor István hangsúlyozta: a történteket nem lehet "visszanyomni" a feledés homályába, az elmúlt években olyan lépések történtek, amelyek a közbeszéd részévé tették az 1944-45-ös eseményeket. A szerb közvéleményben jelentős változások következtek be - mutatott rá. Azt mondta, öt évvel ezelőtt nem volt olyan szerb politikus, akivel egy mondatot is lehetett volna váltani arról, mi történt 1944-45 telén. "Mára pedig oda jutottunk, hogy amit elképzelhetetlennek hittünk, az tavaly megtörtént" - tette hozzá Pásztor István.

A politikus úgy fogalmazott, hogy a magyar-szerb történész vegyes bizottság munkája, a szerb parlament deklarációja, a csúrogi emlékművek fölavatása, a két köztársasági elnök közös főhajtása olyan események, amelyek után nem lehet úgy tenni, mintha az 1944-45-ös események nem történtek volna meg.