Óriás ország óriás problémákkal – a lapok így mutatják be Indiát, a világ második legnépesebb és hetedik legnagyobb országát. A legigazibb érdeklődést azonban azzal váltotta ki, hogy a világ dinamikusan fejlődő országai közé küzdötte fel magát. Először – 1960 és 1970 között – azzal tűnt ki, hogy a „zöld forradalom” segítségével élelmiszerből önellátó lett. (Azóta is nagy szerepet játszik a világ mezőgazdaságában: első a köles, a borjúhús, a tea, a gyömbér, a banán, feketebors stb., második a rizs, a cukornád termesztésben.)
Az indiai hadsereg gőzerővel folytatja az ütőképes légierő kiépítését (is). A felvételen a saját fejlesztésű, F414 hajtóművel felszerelt, Tejas nevű vadászgép a nemzeti ünnep alkalmából csütörtökön Újdelhiben tartott katonai parádén (Fotó: Beta/AP)
Utána azzal, hogy nagy belső vitái voltak arról, mennyire kell megnyílnia a külföldi tőke előtt, például be kell-e engedni a nagy külföldi áruházláncokat. Ezt követte gazdaságának hihetetlen megugrása: 1950 és 1980 között gazdasága évi 3.5 százalékkal nőtt, utána azonban rendkívül felgyorsult: 1990-ben már 5, 2004-ben 8.4, sőt 2007-ben 9.6 százalékkal nőtt. A válságos években is csak mérsékelten lassult: 2008-ban 8.3 százalékra csökkent, később kissé nagyobb mértékben: a 2011-2012-es évben 6.2 és a 2012-2013-as évben már csak 5 százalékra. A legkápráztatóbb eredménye azonban az, hogy lakosainak átlag életkora az 1952 évi 38 évről, 2011-re 64 évre ugrott. És közben az életszínvonal is nőtt: ma már a középosztályba beemelt 300 millió lakosa van és ebből 50 millió már európai szinten fogyaszt.
A másik gyorsan fejlődő országtól, Kínától három dolog különbözteti meg. Az egyik, hogy Kína átállásával szemben az olcsó áru termelésére már kezdettől fogva a technikailag fejlett szolgáltatások nyújtására szakosított. (India már bekapcsolódott a Mars megismeréséért és meghódításáért folyó versenybe: már útban műholdja, hogy 300 napos utazás után elfoglalja helyét a bolygó körül.) Nemzeti jövedelmének 55,6 százalékát adják a szolgáltatások, és azok jelentős része abból áll, hogy Indiában végzik az amerikai kórházak könyvelését, az informatikai szolgáltatás évi 50 milliárd dollárt hoz az országnak. Műszaki fejlettségben – az USA és Japán után – a harmadik a világon, messze megelőzve Kínát. A másik dolog, ami megkülönbözteti Kínától, hogy az csak most fedezi fel a belső fogyasztás szerepét gazdaságának fejlesztésében, India viszont a gazdasági növekedést kezdettől fogva jobban a belső fogyasztásra építette: Kína gazdaságának 40, Indiáénak 70 százaléka épül jelenleg a belső fogyasztásra. (India nemzeti jövedelmének csak 1.2 százalékát költi az egészségügyre, Kína 2.7 százalékával szemben, de közben magáénak mondhatja a világ legnagyobb segélyprogramját: 800 millió ember kap élelmiszersegélyt.) A harmadik megkülönböztető jellemvonása pedig az, hogy Kínától eltérően nem korlátozta a népszaporulatot: lakossága az 1911 évi 361 millióról 2011-re 1210 millióra gyarapodott.
A világ mindettől függetlenül elsősorban hatalmas tarkasága és még hatalmasabb belső ellentétei miatt foglalkozik a legtöbbet ezzel az országgal. Ezek az ellentétek ugyanis már akkorák, hogy szinte felvetődik a kérdés: ennyi ellentéttel hogyan maradhat fenn ez az ország. Nemcsak olyan ellentétekre gondolunk, mint az, hogy az országban a mobiltelefonok használóinak száma a 2000 évi 3 millióról 929 (!) millióra ugrott, közben 600 millió ember lakásában nincs vécé. Vagy hogy iskolái évente egymillióval (az USA vagy az EU százezerével szemben) növelik a mérnökök számát, közben a lakosságnak kb. egynegyede írástudatlan. Vagy hogy milliárdosainak száma hét év alatt 23-ról 55-re ugrott, közben a lakosság egyharmada napi 1.25 dollárnál kevesebből tengődik.
A világ újabban sokat foglalkozik az ellentéteknek azzal a formájával is, hogy az egyik oldalon még mindig visszakísért a múlt, (például abban a formában, hogy az özvegyasszonyokat már nem égetik el meghalt férjükkel együtt, de a női lakosság 10 százalékát adják a kivetett, nyomorba taszított özvegyek), a másik oldalon a gazdasági fejlődésnek és az életmód megváltozásának van egy olyan szörnyű hatása, hogy – hiába jár a megerőszakolásért minimum 20 év börtön, de akár halálbüntetés is – az országban minden 20 percben megerőszakolnak egy nőt. A legveszélyesebb ellentét azonban a vallások (India négy világvallásnak: a hinduizmusnak, a dzsainizmusnak, a buddhizmusnak és a szikhizmusnak a szülőföldje, emellett jelentős számú mohamedán lakosa van, Delhiben van például a világon a legtöbb mecset) és az etnikai csoportok ( az országban 23 hivatalos nyelv és 2000 ilyen csoport van) között feszül. A vallási ellentét a hinduk és mohamedánok sokszor véres összecsapásában, az etnikai ellentét pedig 20 függetlenségi mozgalomban, legalább ennyi gerillaharcot folytató szeparatista mozgalomban tör fel.
Dacol minden szabállyal‚ hogy India ennyi ellentét ellenére nemcsak fenn tud maradni, hanem a világátlagot meghaladó gazdasági teljesítményt képes nyújtani. A világ számára még nagyobb csoda, hogy ennyi ellentét dacára ezt a világra szóló gazdasági eredményt a „világ legnépesebb demokráciája” mutatja fel. Lehet hogy némi rosszmajúsággal, de már lehetséges olyan vélemény, hogy Kína iránt azért nagyobb az érdeklődés, mint India iránt, mert a gazdasági bajokkal jelentkező, nem egy ország bajait szaporító, gyakran randalírozássá fajuló tüntetésekkel feltörő elégedetlenség Európában a diktatúra valamilyen formájával (akár a nemzeti ellentétek és a nemzeti eufória szításával teremtett „nemzeti egység” formájában) való kacérkodást szüli. (Nemcsak Kínában és Vietnámban, hanem a többi feltörő ázsiai országban is diktatúra van.) Pedig India példáján azon kell elgondolkodnunk: talán nem is a demokráciában van a probléma, hanem az ázsiai emberben talán az európainál jobban megvan a képesség a felülemelkedésre a bajokon?
