2024. március 29., péntek

A kirabolt munkások mellett a rockerek a demokratikus változások legnagyobb áldozatai

Bogomir Bogica Mijatović rockzenei újságíróval, a Vajdasági Rockzene Képes Enciklopédiájának a szerzőjével beszélgettünk

Az elmúlt napokban egy minden tekintetben rendhagyó és hiánypótló könyv jelent meg Bogomir Bogica Mijatovićnak, a Vajdasági RTV újságírójának, a szerbiai rockzenei újságírás élő legendájának a tollából. A Switch Kiadó által megjelentetett Vajdasági Rockzene Képes Enciklopédiája 1963–2013 (Ilustrovana Enciklopedija Rok Muzike 1963–2013) több mint háromszáz szócikkben foglalja össze a tartományunk területén, az elmúlt fél évszázadban működő rock zenekarok pályafutását, a rockzenei rendezvényeket és azokat a klubokat, ahol a vajdasági rockzene képviselői bemutatkozhattak a közönség előtt. A Vajdasági Rádió és Televízió újságírójának nem ez az első könyve ebben a témában. 2005-ben jelent meg a NS Rokopedija című könyve, amely a tartományi főváros zenekarait mutatta be hasonló módon.

– Ez a kiadvány volt lényegében a mostani könyv előzménye. Az adatokat 1963-ban kezdtem el gyűjteni, amikor komolyabban is kezdtem a zene iránt érdeklődni. Ez a munka öt évvel később, amikor is az Újvidéki Rádió szerb szerkesztőségének ifjúsági műsorának kezdtem dolgozni, teljesen más formában folytatódott. Akkor még nem is sejtettem, hogy egészen a nyugállományba vonulásomig ennél a rádiónál, illetve televíziónál maradok majd. Mivel az újvidéki és a vajdasági rockzenei színtér úttörői is az én nemzedékemhez tartoznak, így lényegében az első próbáik óta követem a pályafutásukat – mesélte a rockzenei újságírás doyenje.

– Mennyire volt nehéz összegyűjteni az adatokat, s milyen gondokkal szembesült az információgyűjtés során?

– Mindegyik enciklopédia összeállítása pokolian nehéz munka. Szerintem sokkal könnyebb megírni egy olyan regényt, amelyért az ember kiérdemli a NIN díját, mintsem elkészíteni egy rossz enciklopédiát. Az adatokat lényegében már a jugoszláv, s ennek keretén belül a vajdasági rockzenei színtér kialakulása óta gyűjtöm, de a legtöbb információt mégis a 2006-os év folyamán szedtem össze, amikor egy hónap alatt keresztül-kasul bejártam Vajdaságot, s rögzítettem a kiszemelt beszélgetőtársaimmal készült hanganyagokat. A múlt év folyamán pedig rendbe raktam, és kipótoltam a zenészekről összegyűjtött információkat. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy legtöbb együttesről hiányoztak a róluk készült írások, ezért az együttesek tagjainak a történeteire hagyatkoztam. Mindegyik zenekarból legalább két taggal vettem fel a kapcsolatot, s amennyiben nem egyeztek a tőlük kapott adatok, akkor beszéltem a többi taggal is. Nemegyszer ez igazi nyomozásra hasonlított, ami igencsak fárasztó, sziszifuszi munka volt.

Mivel tanúja voltam a hazai rock'n'roll megalakulásának, fejlődésének, csúcspontjának és egyben az összeomlásának is, a rádióban és a tévében pedig szinte az összes hanganyaggal rendelkező vajdasági zenekar dalait leadtam, s írtam is róluk, ezért ez némileg megkönnyítette az együttesek kiválogatását. Megtörténhet, hogy vannak zenekarok, elsősorban újvidékiek, akiket kihagytam, de lehetetlen lett volna mindet beválogatni, mivel ebben az esetben a vajdasági rock enciklopédia bővebb lett volna a jugoszlávnál, azonban ez nem lett volna rendjén.

– Az enciklopédiában számos vajdasági magyar, s más nemzetiségű zenekart is számba vett. Körülbelül mennyi ilyen együttes kapott helyet a kiadványban?

– A kiadványban az összes, jelentős vajdasági magyar rockzenekar megtalálható, kezdve az óbecsei Sigmától, a Bolidon, a Fauston, az Oktopuson keresztül egészen a fantasztikus Nevergreenig. A könyvben szerepel Kornelije Kovač, Lengyel Gábor, Lévai Tibor, Lajkó Félix stb. is. A magyarokon kívül beválogattam a két legismertebb szlovák zenekart, a selenčai Maksot és a hertelendyfalvi Marienfeldet is. Sajnos egy román és ruszin nyelven alkotó zenekar sem hagyott jelentős nyomot az elmúlt időszakban, így ők kimaradtak az enciklopédiából. Úgy vélem, hogy mintegy 30 magyar és szlovák zenekar került be így a kiadványba.

– Az enciklopédia az 1963 és a 2013 között eltelt fél évszázadot öleli fel. Legyen szíves, meséljen arról, hogy mi volt a jellemző a hatvanas évek rockzenéjére, az akkori fiatalok életstílusára?

– Saša Popaz pancsovai zenész 1962-ben jelentette meg Little Richard Lucille című rock'n'roll slágerének a feldolgozását, de mégis a következő évet tekintjük a vajdasági rockzene születésének, mivel ekkor jelentek meg azok a zenekarok, amelyek rendszeresen felléptek az iskolákban, ifjúsági otthonokban és művelődési házakban megrendezett tánc- és a teadélutánokon. Ezek az első zenekarok az angol The Shadows instrumentális slágereit játszották, a Beatles és a Rolling Stones megjelenésével viszont énekeseket kerestek, és e két zenekar, illetve és más top listás együttesek slágereit kezdték el játszani.

– Mennyiben különbözött a jugoszláv rockzenei színtér a jelenleginél, s ehhez képest mennyire változott meg a rockzenekarokhoz történő viszonyulás a huszonegyedik században?

– Óriási a különbség a kettő között. A nyolcvanas évek rockzenei színtere a brit és a német után a legjobb volt Európában. Példának okáért a Nagy-Jugoszláviában egy 30 ezres lemez példányszám kicsinek számított, most pedig, az, aki 5000 korongot elad, már óriási sikert ért el. A Bijelo Dugme és a többi nagy jugoszláv zenekar több hónapos turnék során stadionokban és sportcsarnokokban koncertezett az akkori ország területén. Most nincs az a zenekar, amely havonta 2-3 fellépést tudhat a háta mögött. A zenekarok iránti jelenlegi viszonyulásról csak annyit mondhatok, hogy szerintem

a kirabolt munkások mellett a rockerek a demokratikus változások legnagyobb áldozatai. Ugyan kik voltak azok, akik felléptek a tereken, hogy megdöntsék Milošević hatalmát? A műnépdal-énekesek? A komolyzenészek? A tamburazenekarok? Egyik sem közülük, hanem a rockzenészek. És mi történt velük? A 2000-es évtől kezdve a szó legszorosabb értelmében a médiumok közelébe sem engedik őket. És miért is? Hát azért, mert veszélyesek a hatalomra. Említs meg egy társadalmat bíráló műnépdalt! Nem lehet, mert nincs is ilyen! Látod, a hatalom ezért támogatja a műnépzenét és ezt a szörnyűséget, amit szórakoztató zenének neveznek, nem pedig a rock'n'rollt. Ez azonban nem fog sokáig tartani, mert a Beogradski Sindikat zenekar egy ingyenjegy kiosztása nélkül is megtelítette emberekkel az Arénát, pedig egy belgrádi médiumon keresztül sem reklámozhatták a koncertjüket!

– Milyen gondokkal kénytelenek szembesülni a zenekarok, függetlenül attól, hogy vajdaságiak, szerbiaiak vagy pedig az egykori jugoszláv tagköztársaságokból származnak?

–A vajdasági és a szerb zenekarok legnagyobb gondja a médiatámogatásban rejlik. Gondolok itt elsősorban a televízióra. Csupán két műsor van, ahol megjelenhetnek, és ahol közvetíthetik a klipjeiket.

Ez a Vajdasági Televízió Gruvanje című műsora, amelyet én indítottam el, amikor még a televízió zenei szerkesztőjeként dolgoztam, és a Szerbiai Rádió és Televízió Bunt című műsora, amelynek nincs rendszeres terminusa. Óriási baj az is, hogy nincsen egy komoly kiadóház, de a legnagyobb probléma mégis a pénzhiány. Egy csomó kiváló fiatal zenekart ismerek, kiváló dalokkal, de nincs pénzük arra, hogy felvegyék hanganyagaikat. A vajdasági rockzenei színtér minden túlzás nélkül a legjobb Szerbiában. A problémák ellenére sok zenekar van, melyekre jellemző a változatosság és a hihetetlen komoly hozzáállás, ami miatt nagyon boldog vagyok.

– Újvidéken minden évben megrendezik az EXIT Fesztivált, az MTV-nek (Music Television) van ex-yu változata, s nemrég óta a Rolling Stone rockzenei szaklapot is megvásárolhatjuk horvát nyelven. Ezek mennyire képesek hozzájárulni a szerb és a vajdasági rockzene létezéséhez?

– Ez idáig az egyik sem támogatta különösebben a vajdasági zenekarokat, de hála Istennek létezik az internet és a youtube, így ezeknek köszönhetően a rockerek még tartják magukat. Azt pedig, hogy meddig bírják ezt csinálni, majd meglátjuk.

– A minap Újvidéken rendezték meg a könyve első bemutatóját. Merre szándékozzák még népszerűsíteni a kiadványt, és az olvasók miképpen juthatnak hozzá a könyvhöz?

– Ha jól tudom, legközelebb február elején Zomborban rendezünk meg egy könyvbemutatót, de remélem, hogy ebben a hónapban sikerül eljutnunk az összes nagyobb vajdasági településre is. A promóciókon egyébként kedvezményes áron lesz majd megvásárolható a kiadvány, de nem tudom megmondani, hogy mennyibe fog kerülni, mivel erről a kiadó gondoskodik.

rock'n'roll