2024. március 28., csütörtök
ÁLLAMADÓSSÁG

Szerbia a felső középmezőnyben

A globális válság óta először csökkent a GDP-arányos államadósság az euróövezetben, ugyanakkor az Európai Unióban összességében nőtt, Magyarországon azonban hanyatlott a tavalyi harmadik negyedévben az előző három hónappal összevetve – közölte szerdán az Eurostat.

Az unió statisztikai hivatalának adatai szerint az eurózónában az előző negyedévhez képest 93,4 százalékról 92,7 százalékra csökkent, az unió 28 tagállamában azonban 86,7 százalékról 86,8 százalékra nőtt a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államadósság.

A legmagasabb arány, 171,8 százalék, Görögországban volt, majd Olaszország (132,9 százalék), Portugália (128,7 százalék) és Írország (124,8 százalék) következik. A legalacsonyabb rátát 10 százalékkal Észtországban regisztrálták, őt követi Bulgária (17,3 százalék) és Luxemburg (27,7 százalék).

A tavalyi második negyedévvel összevetve az Európai Unió tíz tagországában nőtt, 17-ben csökkent, Szlovéniában pedig nem változott az államadósság aránya a szeptember végével záródó három hónapban. A növekedésben Ciprus vezeti a sort 11 százalékpontos emelkedéssel, utána Luxemburg (+4,6 százalékpont) és Görögország (+3 százalékpont) jön. Ezzel szemben Portugáliában 2,6, Finnországban, Belgiumban 1,5, Németországban 1,4, Magyarországon pedig 1,3 százalékpontos csökkenést mutattak ki.

A magyar államháztartás GDP arányos adóssága szeptember végén az Eurostat adatai szerint 23 088 milliárd 951 millió forint, a GDP 80,2 százaléka volt.

Az előző negyedév végén 23 249 milliárd 20 millió forint, 2012 harmadik negyedének a végén pedig 22 218 milliárd 297 millió forint, a GDP 81,5 százaléka, illetve 79 százaléka volt az adósságállomány.

Az Államadósság-kezelő Központ kimutatása szerint a 2013-as év végén Szerbia 20,09 milliárd eurót kitevő GDP-arányos államadóssága 61,2 százalékon állt. A 2012-es év végén az államadósság még 17,67 milliárd euró volt, és 2013-ban körülbelül 2,42 milliárd euróval gyarapodott.