2024. április 16., kedd

Pálfordulás Szécsányban!

A demokrata községi vezetőség átállt a haladókhoz

Megtörtént az, amit az utóbbi napokban sokan megjósoltak: Predrag Milošević – Karasi Szécsány polgármestere a Demokrata Pártból – munkatársaival együtt – átlépett a Szerb Haladó Pártba. Ezt hivatalosan a haladók tegnapi nagybecskereki sajtótájékoztatóján jelentették be, amelyen a pártot cserélt polgármester Goran Knežević, az SZHP alelnöke kíséretében jelent meg. Velük volt a demokraták két eddigi szécsányi tagja, Darko Vukoje tartományi képviselő és Biljana Savović, a szécsányi kkt elnöke is. Mint közölték, rajtuk kívül átlépett az SZHP-ba a demokraták teljes képviselői csoportja, amely 13 mandátummal rendelkezett, és az övéké volt a többség a községben. Ez pedig azt jelenti, hogy a haladók ily módon átveszik a hatalmat ebben a közép-bánáti községben, amely mindeddig a demokraták legstabilabb bázisának számított.

Goran Knežević bejelentette, hogy azonnal átveszik a felelősséget a szécsányi közügyek intézése felett, hangsúlyozva, hogy szükségük van az olyan emberekre, akik értenek munkájukhoz, és a haladókhoz való csatlakozásuk nemcsak a pártnak, hanem egész Szerbiának sokat jelent.

Predrag Milošević – Karasi a harmadik mandátumban vezeti a szécsányi községet. A 2012-es választásokon a demokraták 13 képviselői helyet szereztek a 25-ből. Megválasztásakor a kkt ülésén – a demokratákon kívül – rá szavazott a VSZL és az SZHP egy-egy képviselője. A tegnapi sajtótájékoztatón kijelentette, hogy „győztesnek született”, s „teljesen racionális okok miatt” tért le a Dragan Đilas által vezetett útról, és csatlakozott a „győztes csapathoz”. Azt ígérte, hogy a következő választásokon a szécsányi községben a haladók szereznek majd legtöbb szavazatot.