2024. március 28., csütörtök

Ne a játékos mondja le a válogatottságot!

A lengyelek elleni győzelem után senki nem hitte el, hogy Szerbia már a csoportküzdelmek után hazautazik. Márpedig ez a kellemetlen csoda megtörtént, a két évvel ezelőtti Eb ezüstérmese nem jutott be a középdöntőbe. Ilyenkor természetesen a lapok igyekeznek mindenkit megszólaltatni, azok pedig, akik kicsit a háttérbe szorultak, megpróbálnak szenzációs kijelentésekkel a középpontba, címlapra, kiemelt helyre kerülni. Így tett Igor Butulija is, aki mindent a szerb szövetség elnökének a nyakába igyekezett varrni. Természetesen létezik sportpolitika, de amennyit ő mondott, annyi még véletlenül sincs. Nem egy, az Eb-n szerzett ezüstérem miatt esett ki Szerbia a világbajnokság nyolcaddöntőjében, nem amiatt nem jutott tovább az olimpián a csoportból, és nem azért búcsúzott Dániában már a csoportküzdelmek után. Butulijánál nincs arany közép, ő ilyen téren szélsőséges, s ezúttal jól mellélőtt.

Ami a szerb csapat berkeiből hozzám eljutott, az alapján abban látom a problémát, hogy nem sikerült jó hangulatot teremteni a meccsekre. Vladan Matić azt mondta, edzésen mindent megtett, pörgős tréningjeik voltak, de mégsem stimmelt valami, nagyon akadozott a gépezet, és néha teljesen meg is állt. Persze ott van a ha… ha az oroszok ellen nem lett volna az a két szabálytalan csere, amit kétszer kétperces kiállítás követett. Azt el kell fogadni, hogy az oroszok ellen semmi sem sikerült a szerbeknek: az átlövők csődöt mondtak, és a kapusok is alig hárítottak valamit. A másik dolog pedig Vujinnak a teljesítménye volt, aki árnyéka nem volt annak a játékosnak, aki a Kielben szerepel. Mindenkinek van egy elképzelése, hogy mi lehetett a baj. Az enyém már ismerősen csenghet néhány olvasónak: Alfreð Gíslasonnál, a Kiel edzőjénél a játékosok csak azt a szót ismerik, hogy „igen”, de azt nagyon és többször is egymás után elmondják. A szerb hozzáállásban van egy olyan, hogy a külföldről érkezők már reklámozzák magukat, már úgy nyilatkoznak, mint a legnagyobb sztárok. És amikor meccsen elhangzik az a mondat, hogy „igen, rendben van, értjük, edző, de mi lenne, ha…”, na itt kezdődnek a gondok. Amint az első „de” elhangzik, akkor utána egy butaság következik majd. Elég csak megnézni egy francia csapatot: ott világ-, Európa- és olimpiai bajnokok vannak, és mégsem mondja egyik se Claude Onestának az időkérés során, hogy „mi lenne, ha”. Az, amit Petar Nenadić megengedett magának, hogy azt nyilatkozza, „a kézilabdában nincs Duda Ivkovićunk meg Željko Obradovićunk, így értelmetlen az edzőváltásról beszélni”, számomra hallatlan. Normális esetben őt egy ilyen kijelentés után eltiltanák a válogatottban való szerepléstől. Akarva-akaratlanul párhuzamot von az ember a szerb és a horvát válogatott között: sok hasonlóság van a játékosok között, azonban van egy óriási különbség. A horvátok nemcsak szavakkal igyekeznek mindenkit meggyőzni a hazaszeretetről, hanem tettekkel is. Ezt a mentalitást náluk Lino Červar vezette be, s azóta működik, Szerbia egyelőre a retorikai képességekben veszi fel a versenyt a horvátokkal. Szerbiában minden nagy torna után valaki jelzi, hogy neki már elég volt, úgy érzi, elfáradt, a jövőben nem kíván a válogatottban szerepelni. Horvátországban éppen az ellenkezője van: Ivano Balićot nem lehetett kihagyni, amikor pedig Slavko Goluža ezt megtette, s nem nevezte be az olimpiára, az irányító akkora cirkuszt csapott, hogy a világ másik felén is erről beszéltek. Igor Vori, a horvátok beállósa addig lesz válogatott, amíg számítanak rá. A helyes felfogás, hogy a játékos akkor nem válogatott, ha a szövetségi kapitány nem hívja, és nem fordítva, hogy ő üzen, köszöni szépen, ennyi volt. A svédek egyik legjobb generációjának egyik pillanatban 34 év volt az átlagéletkora. Nem ártana, ha a szerb játékosok a horvátokkal és a svédekkel elbeszélgetnének arról, mit is jelent a hazaszeretet…

Minden csoda három napig tart. Szerencsére ebben az esetben is igaz ez, mivel lassan megnyugszanak a kedélyek a szerb kézilabda háza táján. Az újságok is kevesebbet írnak majd róluk. Matićot hagyni kell dolgozni, mert ne felejtsük el, az Eb előtti hét hónapban három edző ült a szerb kispadon…