A Kikindske Slobodan Milošević „uralkodása”, Aleksandar Vučić tájékoztatási miniszteri tisztsége idején a legbüntetettebb médiumnak számított Szerbiában. Főszerkesztője, Željko Bodrožić ugyancsak kivívta magának a leggyakrabban büntetett főszerkesztő titulusát. Számos ítélet született ellene, melyeket később az ENSZ emberi jogokkal foglalkozó bizottsága és az Emberi Jogok Európai Bírósága semmisített meg. Tizenöt évnyi rendszeres megjelenést követően, a tavalyi év végén, december 27-én történt meg először, hogy az olvasók hiába keresték a lapot. A nyilvánosság gyors reakciója után megegyezés született a lap nyomtatásáról, s a Kikindske egy nap késéssel végül mégis kapható lett. A problémák azonban nem oldódtak meg. Željko Bodrožićtyal a médium jelenlegi helyzetéről, a szerbiai tájékoztatás körülményeiről beszélgettünk.
Hogyan történt meg az, hogy tizenöt év után kis híján Kikindske nélkül maradtak az olvasók az év végén?
– Két hónappal azelőtt, hogy a probléma valóban láthatóvá vált, rendkívüli adóellenőrzést tartottak a lap kiadóvállalatánál. Az ellenőrök szabálytalanságokat fedeztek fel és drákói pénzbírságot róttak ki. Továbbra is a bíróság döntésére várunk, mi ugyanis panaszt nyújtottunk be az ellenőrök döntése miatt. A büntetés kifizetését kénytelenek voltunk halasztgatni, megkíséreltük elérni legalább azt, hogy részletekben törleszthessük. Nem voltak hajlandók az együttműködésre, és zárolták a bankszámlánkat, ami azt jelenti, hogy körülbelül két hónapja már minden anyagi eszköz nélkül vagyunk kénytelenek kiadni az újságot. Szerencsénkre a Magyar Szónál, a Forum nyomdánál megértéssel voltak helyzetünk iránt, és kisegítettek bennünket, amikor már nem volt hol nyomtatnunk. Mivel időközben világossá vált, hogy a lap jelenlegi kiadója még jó ideig nem fogja tudni feloldani a bankszámla zárlatát, kénytelenek voltunk kiadót cserélni, ma tehát már egy másik cég jelenteti meg a Kikindske lapot. Én továbbra is felelősséget kell hogy vállaljak a régi cég helyzete miatt, de főszerkesztőként továbbra is vezetem a médiumot. Meglátjuk, hogy az idén sikerül-e tisztáznunk a korábbi kiadó ügyeit az adóhivatallal, s hogy vissza tudunk-e térni oda. Az adóellenőrzést egyébként nem tartom véletlenszerűnek, azok hajtották végre, akiket mi évek óta kritizáltunk, hiszen semmit sem csináltak. Annyi tönkretett vállalat, annyi csalás volt a múltban, melyeket ezek az ellenőrök egyáltalán nem regisztráltak.
Veszélyben van-e továbbra is a lap megjelenése?
– Mondhatom, hogy igen. Eddig is rendkívüli helyzetben dolgoztunk, most ismét egy ideiglenes megoldást találtunk. Már kiírták a köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati pályázatokat, reméljük, hogy sikerül valamelyiken pénzt szereznünk, és szavatolnunk a lap megjelenését. Ami a helyi önkormányzat szintjét illeti, hatalomváltásra került sor tavaly, de elmondhatom, hogy az eddigiekben a haladó párti vezetőséggel korrekt kapcsolatokat tudtunk kialakítani. A községi hirdetések továbbra is megjelennek a lapban, ahogyan az az eddigiekben is volt. A pályázat a hónap végéig fut, februárban lesznek eredmények, kiderül, hogy számíthatunk-e a község támogatására. Állandó olvasótáborral rendelkezünk, akik az év elején megdrágult újság mellett is kitartanak. Ezeknek a személyeknek a reakciója volt a legerősebb akkor, amikor nem lehetett tudni, megjelenik-e egyáltalán a Kikindske. A tartományi adminisztráció is érdeklődött az iránt, hogy mi történik velünk, s segítséget ígértek. Szóval, mégis van esély arra, hogy az idén is rendszeresen meg tudjunk jelenni.
A Kikindske szerkesztőségének létszámát sikerült megőrizni, vagy az anyagi gondok elbocsátásokat is maguk után vontak?
– A régi vállalat foglalkoztatottjait folyamatosan, lassan veszi át majd az új vállalat. Abban egyeztünk meg, hogy a szerkesztőség tagjai az év első felében minél kevesebbet követeljenek a Kikindske laptól. Szinte mindannyian foglalkozunk újságírással más médiumok tudósítójaként, technikusaiként is. Abban maradtunk, hogy kissé önfeláldozók leszünk a lap életben tartásáért. Más kiút nincs.
Megpróbált-e valaki nyomást gyakorolni a szerkesztőségre az elmúlt időszakban?
– Valóban nem volt példa közvetlen nyomásgyakorlása. A legnehezebb éveket túléltük, ami a politikai nyomást illeti. Sikerült ezen évek alatt kialakítanunk egy olyan imázst magunknak, melyet tisztelnek ma is. A helyzet, persze, ennek ellenére bonyolult.
Milyennek látja a szerbiai újságírás helyzetét?
– Társadalmunk egyre szegényebb, s a médiumok is mindinkább a költségvetésből érkező támogatásra vannak utalva – legyen szó a köztársasági, tartományi vagy községi büdzséről. Az újságírók is elégedetlenek, s látják, milyen helyzetben kénytelenek dolgozni. Az ilyen körülmények sajnos háttérbe szorítják az objektivitás és a függetlenség megtartásának fontosságát. Azt kell látnunk, hogy sokan egyszerűen „beleegyeztek” abba az öncenzúrába, mely nem hagyja, hogy rosszat írjunk azokról, akiktől ezek a pénzek függenek, vagyis akiktől voltaképp a megélhetésünk függ. Az egzisztencia szélére sodródtunk, s mint minden ember, az újságíró is hajlamos ilyenkor engedmények megtételére. Csakhogy ezek az engedmények a szakma csődjét jelentik.
