2024. április 20., szombat

Kétszázegy zentai újszülött

A községben minden negyedik gyermek falura születik – Májustól változás várható a védőoltásoknál

A Zentai Kórházban 2013-ban összesen 803 baba született. Közülük 201 született Zentára, és ez a szám enyhe javulást jelent a 2012. évhez képest, amikor csak 193 Zenta községi újszülött volt – tudtuk meg dr. Muškinja Montányi Gabriellától, a zentai gyermekorvosi rendelő gyermekorvosától.

A doktornő elmondta, hogy a nyolcvanas évekhez képest megfeleződött a községbeli újszülöttek száma, és még a kilencvenes években is több baba született, még akkor is mindig 200 felett volt az évi zentai újszülöttek száma.
– Nem is hiszem, hogy nagyobb szaporulatra számíthatunk, hiszen nagy az elvándorlás, és az csökkenti a populációt, meg az országon belüli migráció is nagy. A nagyvárosokban nem ilyen drasztikusan alacsony a születések száma, ami azért lehetséges, mert sok fiatal költözik oda és alapít családot. Ami Zenta községet illeti, jókedvre derítő adat, hogy a falvakban egyre több a baba, a tavalyi 201 újszülöttből 48 falubeli, és arányaiban Keviben volt a legnagyobb a népszaporulat. Ezért is örülünk nagyon annak, hogy ősztől a falvakra is kiterjesztettük a védőnőszolgálatunkat. Fontos információ a kismamáknak, hogy a védőoltások körül az idén változás várható. A május 1-jétől született babák nem a hagyományos Di-Te-Per, Polio, Act-HIB védőoltást kapják, hanem a Pentaximot, ami mindezt egyben tartalmazza. Az oltás torokgyík, vérmérgezés, szamárköhögés, gyermekbénulás és agyhártyagyulladás ellen véd. Az eddigi védőoltások két szúrással jártak, egy karba, egy combba, és két csepp szájon keresztül, a Pentaximot pedig egy szúrással adjuk be. Ugyanúgy háromszor kell behozni a babát, mint az előző védőoltás esetében, de nem hathetenként, hanem havonta is beadhatjuk. Így az oltási ritmus is megváltozik egy kicsit.

A babákat egy hónaposan hozzák a hepatitis B elleni második oltásra, két hónapos kortól kezdjük a Pentaximot adni, és négy hónapos korukra le is vakcináljuk őket ezek ellen a betegségek ellen. Utána hat hónaposan kapják meg a hepatitis B elleni harmadik oltást, s azután már csak egyéves kor után kapnak újabb oltást, mégpedig rózsahimlő, kanyaró, fültőmirigy-gyulladás ellen. A Pentaximra emlékeztető oltást másfél évesen adunk, de mivel az immunitást a gyermekbénulás ellen a tápcsatornán keresztül szerezzük, az újraoltáskor a hagyományos Di-Te-Per, Polio, Act-HIB védőoltást kapják a babák, és a Poliót nem injekcióként adjuk be, hanem szájon keresztül. A Pentaximot egyébként már évek óta sok szülő megvásárolta, és a hagyományos helyett azt adatta be gyermekének. A szülők, akik anyagilag megtehették – kb. 3000 dinár egy adag –, főleg ezt a verziót választották, ugyanis lényegesen kevesebb rá a helyi reakció. Évente ugyan egyszer-kétszer előfordult, hogy valakinek a Pentaxim után is bepirosodott az injekció helye, vagy hőemelkedése lett, de lényegesen kevesebbszer, mint a hagyományos védőoltás után. A május elsejétől születendő babák tehát már a Pentaximot kapják, és mivel két hónaposan adjuk az elsőt, július elsejétől várható a Pentaximmal való oltás – hallottuk a gyermekorvostól.