2024. március 28., csütörtök

A Nagygödör természeti értékei

A csókai természetvédők gondoskodnak az egyhektáros vízi életközösségről

Csókán a katolikus temető mellett található a helybeli horgászok kedvenc „vadászterülete”, az egy hektáron elterülő Nagygödör, amelynek vizében számos halfaj, kétéltű és puhatestű élőlény találta meg életfeltételeit. Külön természetvédelmi jelentőséget ad a vízi életközösségnek a természeti ritkaságnak minősülő mocsári teknős jelentős számú előfordulása.

A Csóka Ökológiai Egyesület kezdeményezésére, együttműködve az Zlatica-Aranka Horgászegyesülettel és a helyi közösséggel, a közelmúltban új információs táblát helyeztek el a Nagygödör partján. Török József, a környezetvédő egyesület elnöke a sajtónak elmondta, hogy a természeti értékeinkről való ökológiai gondolkodás, a viszonyulás javítása vezérelte az egyesületet, amikor hozzáláttak a „Nagygödör, a védett őshonos halfajok és a mocsári teknős élőhelye” elnevezésű projektum megvalósításának. A projektumot támogatta a tartományi környezetvédelmi és urbanisztikai titkárság, a helyi közösség és az önkormányzat is.

A mindössze egyhektáros vízi életközösség természetvédelmi jelentősége sokkal nagyobb annál, mint amilyennek első látásra tűnhet. A terület vízutánpótlását egy 260 méter mély artézi kút és egy 30 méter mély kút biztosítja, e két forráshoz járul hozzá még a csapadékvíz is. A csókai horgászok és természetbarátok együttes erővel próbálják megóvni a Nagygödröt a környezeti terheléstől, ügyelnek arra, hogy a környéken lakók ne engedjék bele a szennyvizüket, amire nem is olyan régen volt próbálkozás: az egyik ház udvarából földbe ásott, álcázott csövön keresztül próbáltak megszabadulni a szennyvíztől. A kommunális felügyelő nyomására azután felszámolták az illegális vezetéket.

Mivel viszonylag kisméretű vizes élőhelyről van szó, a szerves anyagok bemosódása miatt felgyorsult a nád és a többi vízi növény, a hínárfélék stb. terjeszkedése. A környezetvédők és a horgászok tavaly már nagyobb mennyiségű nádat és más növényt távolítottak el a Nagygödörből, megtartva ezzel a szabad vízfelületet, és lassítva az élőhely elmocsarasodását. Rendben tartják a Nagygödör partját is, rendszeresen vágják a füvet, irtják a gyomokat, és fákat ültettek. Az említett projektum keretében ezer, a Nagygödör természeti értékeit bemutató és annak védelmére felhívó szórólapot nyomtattak, amelyeket a horgászegyesület tagjai mellett az általános és középiskolások körében osztottak szét.