2024. április 16., kedd

Rövidebb kampány – felelősségteljes vezetés?

Nebojša Stefanović, a köztársasági parlament elnöke pénteken március 16-ára kiírta a belgrádi, pecsincei és negotini helyhatósági választásokat. A sajtónak nyilatkozva a házelnök közölte, arról is döntött, hogy a kampány január 29-én vegye kezdetét és 45 napon át tartson, hogy a belgrádi átmeneti városi önkormányzat minél több időt tudjon eltölteni a polgárok gondjainak orvoslásával, s minél kevesebb időt vegyen igénybe maga a választási kampány.

– Sikeres kampányidőszakot, tisztességes, korrekt körülményeket kívánok minden részvevőnek. Szeretném, ha a tolerancia kerekedne felül, melynek köszönhetően a szavazást követően Belgrád, Negotin és Pecsince polgárai tisztességes és felelősségteljes új vezetőséget kapnának. Olyat, mely a polgárok érdekeiért és jogaiért, s nem a tisztségviselők érdekeiért harcol – fejtette ki Stefanović.

Ami a fővárosi megmérettetést illeti: tizenhét belgrádi község 1175 szavazóhelyén lehet majd szavazni. A legutóbbi, tavalyelőtti voksolás során 1 576 795 szavazati joggal rendelkező polgárt jegyeztek be a választói névjegyzékbe. A polgármestert a képviselő-testületbe bejutott jelöltek közül választják meg. A belgrádi városi parlament 110 képviselőhellyel rendelkezik.

Igaz, hogy a polgárok nem közvetlenül választják meg a polgármestert, de a Demokrata Párt már korábban közölte, hogy ismét Dragan Đilas korábbi, szeptember 24-én leváltott polgármestert jelöli erre a posztra. A Szerbiai Szocialista Párt a napokban arról értesítette a közvéleményt, hogy Aleksandar Antić lesz e párt polgármesterjelöltje. A Szerb Haladó Párt még nem döntött, több esélyes nevét is megemlítette a fővárosi média a mögöttünk álló hét folyamán. Közöttük Siniša Maliét is, aki jelenleg az átmeneti önkormányzatot vezeti. Mali azonban pénteken azt nyilatkozta a sajtónak, hogy nem volt szó a jelöléséről, s nem is gondolkodik azon, hogy jelöltesse magát. A témára vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nem kíván vitát nyitni erről a kérdésről ilyen formában, s nem is gondolkodott még el a jelölésről. Aláhúzta, hogy párton belül sem folytak az eddigiekben ezzel kapcsolatos megbeszélések, s hogy számos kérdést tart fontosabbnak annál, hogy szerepel-e a neve valamilyen jelöltlistán vagy sem. Belgrád jelenlegi legnagyobb problémájaként azt emelte ki, hogy az előző városvezetés nem rendelkezett világos stratégiával a város fejlesztésére, s az annak eléréséhez szükséges lépésekre vonatkozólag, minek következtében most meglehetősen komoly anyagi problémákkal állnak szemben.