2024. április 16., kedd
AUSTRALIAN OPEN

A hőség volt a nehezebb ellenfél

Đoković könnyen verte az argentin Mayert, a kazah Isztomin következik – Ana Ivanović berobogott a harmadik körbe – Serena Williams megdicsérte Vesna Doloncot

A helyi idő szerint 15 óra előtt, tehát a legnagyobb hőségben kezdődött meccsen az argentin Leonardo Mayer sokkal kevesebb gondot jelentett a címvédő Novak Đokovićnak, mint az időjárási viszonyok. Novak így már a harmadik fordulóban van, ahol leckéztetéssel szorított magának helyet Ana Ivanović is, míg Vesna Dolonc kénytelen volt beletörődni, hogy a világelső Serena Williams ellen nincs keresnivalója, így a 102. Australian Openen első szerbiai kiesője lett.

Đoković a lehető legkomolyabban vette a tegnapi csatát, és a háromjátszmás győzelemmel erőt tartalékolt a következő, feltehetően egyre nehezebb mérkőzésekre. Az első játszmában Novak csak nyolc pontot engedélyezett az argentinnak, a meccs folyamán pedig hatból ötször nyerte el Mayer kezdőütését, aki ugyan a második játszmától keményebb ellenállást tanúsított, de az is nagyon kevés volt. Đoković már zsinórban 23. melbourne-i győzelmét aratta, a tavalyi US Open döntőjében Nadaltól elszenvedett veresége óta 26 találkozón aratott sikert. Következő ellenfele pénteken a 27 éves és a ranglistán 49. kazah Gyenisz Isztomin lesz, aki a kiemelt orosz Dmitrij Turszunovot győzte le. Novak és Isztomin eddig három meccset játszottak, mindháromszor a szerb győzött, négy éve pedig szintén Melbourne-ben a kazah csak négy játékot tudott nyerni.

A férfimezőnyben tegnap nem volt különösebb izgalom, David Ferrer nehezen, Tomáš Berdych, Stanislas Wawrinka és Richard Gasquet könnyen győztek. Utóbbi pályafutása 350. győzelmét könyvelte el. Turszunovon kívül kiesett még három alacsonyan rangsorolt kiemelt, Juzsnyij, Dolgopolov és Dodig. A horvát a negyedik játszmában kényszerült feladásra, ami azt is jelenti, hogy a bosnyák Damir Džumhur élete első ATP-rangú tornáján nemcsak a selejtezőt vette sikerrel, hanem két fordulót is, hisz Dodig előtt a cseh Hajeket búcsúztatta. Itt alighanem meg is áll, mert a két hete Dohában nyert páros másik tagja, a Hajekkel együtt szerepelt Berdych következik.

A nőknél három meglepetés született, ezek azonban aligha befolyásolják a végső győztes kérdését. A legjelentősebb a német Sabine Lisicki veresége a román Monica Niculescutól, amire azonban alig figyelt fel bárki is, amikor Serena Williams, Na Li és Ana Ivanović is játszott. Ana második egymás közötti meccsükön is leiskolázta a német Annika Becket, aki a három játékból kettőt Ana adogatásán szerzett. A szerb a következő fordulóban a Grand Slam-bajnokok rangadóján a helyi Sam Stosurral mérkőzik. Nyolcadik meccsük lesz, Stosur 4:3-ra vezet, legutóbb novemberben Szófiában Ana győzött.

Serena Williams nem bajlódott Vesna Dolonccal, de a meccs után megdicsérte a számára eddig ismeretlen szerbet, mondván, a tapasztaltak alapján elmondhatja, hogy Dolonc nem véletlenül került be a 2. fordulóba. Serena 60. melbourne-i meccsét nyerte meg, amivel beállította Margaret Court csúcsát. Serena a 3. körben a szlovák Daniela Hantuchovával mérkőzik, aki ellen 8:1-re vezet. Érdekes, hogy Daniela az egyetlen sikert nyolc éve éppen Melbourne-ben, szintén a 3. fordulóban aratta.

Na Li már két 16 évest vert. A horvát Ana Konjuh után a svájci Belinda Benčić következett, aki a nullás első játszma után a másodikban kétszer is breakelőnyben volt, majd a rövidítésben is vezetett. A kínai februárban 32 éves lesz, amennyi a két legyőzött riválisa együttesen. A meccs után sajtóértekezleten Na Lit megkérdezték, nem érzi-e magát idősnek. Nem – mondta –, mert ahogy látom, e helyiségben én vagyok a legfiatalabb.

Ma Jelena Janković a japán Ajumi Moritával, Bojana Jovanovski az osztrák Yvonne Meusburgerrel, Dušan Lajović pedig a japán Kej Nisikorival találkozik. A favoritok közül Nadal, Federer, Murray, Del Potro, Sarapova, Azarenka és A. Radwanska is pályára lép.

Ájulás előtt vagy után

Bojana Jovanovski: – Hobartban hideg volt, és meglepett az itteni hőség. Nem tudtam eldönteni, még ájulás előtt adjam fel, vagy csak azután, amikor magamhoz térek.

Roger Federer: – Nem szokásom, hogy kinézzek az edzőmre, és csak a meccs után jöttem rá, meg sem néztem, hogy Edberg ott ül-e a páholyban, vagy sem.

Rafael Nadal: – Új edzőnek John McEnroe-t szerződtetem. Viccelek. Semmit sem változtatok a győztes csapaton. Azért sem, mert nem tudom elképzelni, hogy felmondjak a nagybácsimnak.