2024. április 20., szombat
SAKK

Juhász Bence Vajdaság bajnoka

Zentai és egyben vajdasági magyar szempontból is a felsőhegyi Juhász Bence érte el a legnagyobb sikert a hét elején Szabadkán befejeződött korcsoportos tartományi kadétbajnokságon.

A Zentai Sakk-klub tagja a fiúk mezőnyének legidősebb korcsoportjában (18 évig) fölényesen és botlás nélkül, a 9 forduló során szerzett 8 pontjával (7 győzelem és 2 döntetlen) szerezte meg a bajnoki címet, és szerzett jogot az országos bajnokságon való részvételre.

A másik magyar érmet Kecskeméti Árpád, a tornyosi Radnički Sakk-klub tagja nyerte, aki a 16 éves fiúk mezőnyében némi botladozás után végül a harmadik helyre futott be, és lett bronzérmes 6,5 ponttal. Ugyanitt a zentai Korponai Ákos viszont jó kezdés után (a verseny felénél még vezetett) esett vissza, és végül ötödik lett 6 ponttal. Eredményük alapján mindketten ott lehetnek az országos bajnokságon, akárcsak a szintén zentai Mila Šoklovački is, aki a 16 éves lányok csoportjában lett negyedik 4 ponttal. Az első 5 között ott találjuk még a gunarasi Miklós Adélt, aki ugyan utolsó lett a saját korcsoportjában (18 éves lányok), a kevés részvevő miatt azonban szintén részt vehet majd az országos megmérettetésen.