2024. április 19., péntek
SZABADKA

Fő cél a kupagyőzelem

Szombaton megkezdték a felkészülést a tavaszi idényre a Spartacus labdarúgói. A felkészülés első fázisát Szabadkán végzi a csapat, majd január 19-én előbb Zlatiborra, január 25-én pedig a montenegrói tengerpartra, Budvára utaznak, ahol öt felkészülési mérkőzést játszanak. Az már biztos, hogy a Bokelj, a podgoricai Budućnost, a bari Mornar és a nikšići Čelik ellen pályára lépnek a Kék Galambok, az ötödik ellenfél még kerestetik. A csapat február 10-én tér vissza Szabadkára, és a bajnoki nyitány előtt itthon is játszanak egy felkészülési meccset. Pontos ellenfél még nincs, de előrehaladott tárgyalások folynak a Diósgyőr csapatával, melynek a vezetőedzője, a szabadkai Tomislav Sivić. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Dragan Kanatlarovski, vezetőedző a szezon végéig mindenképp a Spartacus trénere marad.

– Nagyon nehéz tavaszi idény áll előttünk, melyet a Szerb Kupával kell megkoronáznunk és a bajnokságban is minél jobb helyezést kell elérnünk. Remélem, hogy az előttünk álló kihívásokra megfelelően felkészülünk. Az elkövetkező periódusban, azok a játékosok is megmutathatják tudásukat, akik eddig valamelyest háttérben maradtak. Nem félünk a munkától, és bízom benne, hogy továbbra is jól fogunk játszani és az eredmények tavasszal sem maradnak el. Fő célunk a Szerb Kupához fűződik, szeretnénk bejutni a döntőbe, és ha már ott vagyunk, akkor szeretnénk megnyerni azt – mondta Dragan Kanatlarovski, a Spartacus vezetőedzője.

A szombati névsorolvasáson jelen volt a Palics négy játékosa és a klub két ifjúsági játékosa is. A Spartacus állandó játékosai közül csak Marko Vidovićhiányzott, aki külföldi próbajátékon tartózkodik. Az első edzésen a következő játékosok voltak jelen: Branimir Aleksić, Milan Jovanić, Budimir Janošević, Nebojša Mezei, Stefan Milošević, Goran Antonić, Ilija Radović, Slobodan Novaković, Farkas Dániel, Vladimir Kovačević, Vladimir Torbica, Dino Šarac, Milan Vojvodić, Aleksandar Nosković, Andrej Mrkela, Darko Puškarić, Nemanja Milić, Veseljko Trivunović, Stefan Ilić, Stefan Cicmil, Miloš Dzugurdić, Aleksa Matić, Miljan Ljubenović, Branimir Jočić, Bojan Bjedov, Dragan Janković és Đorđe Antonić.