2024. március 29., péntek

Az olasz hadsereg bevethető a nápolyi maffia ellen

Az olasz kormány rendeletben elvi engedélyt adott arra kedden, hogy bevessék a hadsereget a nápolyi maffia, a camorra ellen, amely évtizedek óta több millió tonna mérgező hulladékot halmozott fel illegálisan a város környékén.

Nápoly és Caserta között van „a halál háromszöge”, vagy ahogy a helyi lakosok másképp nevezik, a „tüzek földje”. A Legambiente olasz környezetvédő szervezet szerint az utóbb 22 évben több mint 440 közép-, illetve észak-olasz cég mintegy 10 millió tonna ipari szemetét ásták el a szóban forgó területen. A közelmúltban készült vizsgálatok eredménye szerint a mérgező anyagok belekerültek több környékbeli vízkészletbe, olyanokba is, amelyek mezőgazdasági területeket látnak el. A mérgező hulladékot – feltehetőleg a felhalmozók – időnként meggyújtják, és annak füstje is mérgező. Mindezek hatására több helyi lakos rákbeteg lett, illetve meghalt.

A camorra egy meg nem nevezett volt tagja elmondta, hogy a maffia a drogkereskedelem és a védelmi pénz szedése mellett nagyon jól jövedelmező tevékenységnek találta a mérgező hulladék megvásárlását, és kezdetben csak saját telkei környékén ásta el, de később más körzetekben is.