2024. március 29., péntek
ÚJVIDÉK

Ki mennyit kap?

Az újvidéki városi közvállalatok és intézmények az idén a költségvetésből 34.4 százalékkal kevesebb támogatást kapnak mint tavaly, azaz 2.63 milliárd dinárt, amit nagyjából nagy befektetésekre terveznek költeni. Az idei városi költségvetésből a köztársasági pénzügyminisztérium rendelete alapján 30 százalékkal kevesebb támogatást lehet költeni a közvállalatok támogatására. Abban az esetben, ha ezt az önkormányzatok nem tartják tiszteletben, a köztársaság leállít mindennemű pénzátutalást.

A csökkentett támogatások kifizetését és költését továbbra is a városi szervek ellenőrzik, a pénzösszeget a vállalatok többek között közműdíjakra, sportra, utazásra költhetik, a város továbbra is támogatja az Apolo városi televíziót, mivel a magánosítását már 2007-óta halasztgatják. A foglalkoztatás serkentésére 400.000 dinárt költ a város, a mezőgazdaságra pedig 3 milliót. A folyó támogatásokra 750.2 millió dinárt szántak, azaz a támogatások 28.5 százalékát, míg a nagy befektetésekre 1.879 milliárd dinár jut, ami az összes támogatás 71.5 százaléka.

Az Európai Befektetési Banktól kapott kölcsönt a Városi Vízművek nagy befektetéseire költik, 273 millió dinárt a szennyvízcsatorna kiépítésére és karbantartására, a maradék 715 milliót pedig a vízgyár felújítására fordítják.

Az idén a Városi Távfűtő Művek 84 millió dinárt kap a folyó költségekre (tavaly 120), míg a befektetésekre 140 milliót (tavaly 263). A Čistoća 180 milliót kap (tavaly 210) folyó költségekre, és 87.57 milliót (tavaly 145) befektetésekre. A folyó költségekre a Városi Kertészetben 150 milliót különítettek el (tavaly 164), míg a befektetésekre 24 millió jutott (tavaly 72 millió).

Az új városi közvállalat, a Zoohigijena 40 millió dinárt kap befektetésekre, míg a Lisje annyit kapott mint tavaly, azaz 80 millió dinár jutott folyó költségekre és 30 millió dinár befektetésekre. A Városi Vízművek az idén egy parát se kap folyó költségekre (tavaly 10 millió), míg a befektetésekre összesen 1.208 milliárd dinárt költhetnek.

A Tržnica az idén sem számíthat folyó költségeinek a támogatására, befektetésekre pedig 21 milliót kap (tavaly 47). A büdzséből az Informatika közvállalatnak sem jutott pénz a folyó költségeikre (tavaly 35), a befektetésekre viszont 91 millió dinárt szántak (tavaly 153). A Városi Közlekedési Vállalat sem kap annyi támogatást mint tavaly, a folyó költségekre 100 millió dinárt különítettek el (tavaly 140), míg befektetésekre 130 dinár jutott (tavaly 150) – írja a Dnevnik napilap.

A Parking servis közvállalat az idén 12.66 millió helyett csak 8.8 milliót kap folyó költségeik fedezésére, míg befektetésekre 21 milliót költhetnek (tavaly 31). A Put közvállalat tavaly sem számíthatott folyó költségei támogatására, a befektetésekre pedig 60 millió dinárt kaptak (tavaly 83). Hasonló helyzetben van a Stan közvállalat is, ők viszont befektetésekre sem kaptak semmit (tavaly 30). Így járt az Urbanizam is, akik tavaly sem kaptak folyó költségeikre támogatást, de az idén befektetésekre sem jutott (tavaly 55 millió).

Az Apolo városi televízió folyó költségekre 75 millió dinárt kapott (tavaly 76.5), és két milliót befektetésekre (tavaly 4).
A csökkentett támogatások szorításából csak a Vojvodina sport-és üzletközpont, azaz a Spens húzta ki magát, ők 60 millió dinárt kaptak folyó költségeik támogatására (tavaly 50), de befektetésekre két millió jutott a tavalyi négyhez képest.