2024. március 28., csütörtök
ARANYLABDA

Ronaldóé az Aranylabda, Ibrahimovićé a Puskás-díj

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid portugál támadója, Cristiano Ronaldo kapta meg a 2013-as év legjobb játékosának járó Aranylabdát a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) zürichi gáláján. A 28 éves játékos 2008 után másodszor részesült ebben a díjban, megszakítva Lionel Messi négyéves egyeduralmát. Ronaldo 2013-ban 59 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 69 találatot ért el. A portugál klasszis 2009-ben, világrekordot jelentő 94 millió euróért érkezett meg a spanyol fővárosba, ahol egyből ontani kezdte a gólokat, a bajnokságban eddig 153 találkozón 166-szor, összesen 223 tétmérkőzésen pedig 230-szor volt eredményes. 2013-ban a válogatottban sem fukarkodott a találatokkal, kilenc fellépésen tízszer vette be az ellenfelek kapuját, a svédek elleni vb-pótselejtezőt pedig gyakorlatilag egymaga döntötte el, a két mérkőzésen négyszer talált be, így biztosítva hazája helyét a brazíliai viadalon.

A FIFA és a France Football a világbajnoki pótselejtezőket követően sokkolt: november 29-ig kitolta az Aranylabda-szavazás határidejét, és közölte a szavazásra jogosultakkal, hogy módosíthatják korábbi voksaikat. A döntést azzal indokolták, hogy a korábbi határidő (november 15.) lezártáig minden idők legkevesebb szavazata (80%) érkezett be.

„Nincsenek szavak, amivel le tudnám írni, amit érzek. Köszönöm csapattársaimnak, a portugál válogatottnak és a családomnak is” – mondta könnyek között Cristiano Ronaldo.

A német labdarúgó-válogatott kapusa, az Eb-döntő hőse, Nadine Angerer lett az év női játékosa a FIFA zürichi Aranylabda-gáláján. A címvédő amerikai Abby Wambach és az ötszörös első brazil Marta fért még fel a dobogóra.

A 2013-ban a Bajnokok Ligáját, a Bundesligát, a német kupát, az európai szuperkupát és a klubvilágbajnokságot is megnyerő német Bayern München három játékost delegált a FIFPro év csapatába a zürichi FIFA-gálán, a spanyol bajnoki címet és szuperkupát szerző Barcelona pedig négyet.

Az év csapata: Manuel Neuer (Bayern München) – Dani Alves (Barcelona), Sergio Ramos (Real Madrid), Thiago Silva (Paris Saint-Germain), Philipp Lahm (Bayern München) – Andrés Iniesta (Barcelona), Xavi (Barcelona), Franck Ribéry (Bayern München) – Cristiano Ronaldo (Real Madrid), Zlatan Ibrahimović (PSG), Lionel Messi (Barcelona).

A Bayern Münchennel öt trófeát megnyerő Jupp Heynckes kapta meg a 2013-as év legjobb férfi edzőjének járó díjat.

– A Bayernnél minden adott volt, hogy nyerjünk. Mindenki közös munkája kellett a sikerhez. Nagyon örülök, hogy így koronázhattam meg a pályafutásomat. Köszönöm mindenkinek! – kommentálta győzelmét a díjazott.

A női mezőnyben az Európa-bajnoki címét megvédő (összességében már nyolcadik kontinensdiadalát arató) német válogatott szövetségi kapitánya, Silvia Neid diadalmaskodott, 2010 után másodszor kapta meg ezt az elismerést, így elsőként ő tudott duplázni.

A FIFA elnöki díját Sepp Blatter elnök adta át Jacques Rogge-nak, a 16-szoros belga bajnoknak, aki három olimpián vett részt, és még a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nyolcadik elnöke is volt. A Fair Play díjat az Afgán Labdarúgó-szövetség kapta meg. Zlatan Ibrahimovićé lett az év legszebb góljáért járó Puskás-díj, amelyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök adott át. A PSG svéd támadója az Anglia elleni, 2012. november 14-i mérkőzésen szerzett ollózós góljával nyert. A FIFA tiszteletbeli Aranylabdáját a háromszoros világbajnok Pelé kapta meg.