2024. április 17., szerda

A Híd igazi értékeket affirmált

Minden korszak kitermelte a maga koncepcionális jellegzetességeit és tematikai hozadékait, vallja Faragó Kornélia, a nyolcvanéves Híd folyóirat főszerkesztője

Mozgalom, kultúraformálás, irodalmi gondolkodás címmel rendez konferenciát a Híd szerkesztősége a folyóirat megjelenésének 80. jubileuma alkalmából. A tanácskozást szombaton 9 órától tartják a Magyar Szó újvidéki székházának negyedik emeleti tanácstermében. Ebből az alkalomból kérdeztük Faragó Kornéliát, a folyóirat főszerkesztőjét.

 Vajon a meghirdetett konferencia címében foglaltak jelzik leghívebben és legtömörebben mindazt a törekvést, amit a Híd több nemzedéke az elmúlt nyolc évtizedben szem előtt tartott?

A címben foglaltak mindenekelőtt a szombati tanácskozás előadásai által kirajzolt gondolati ívet hivatottak érzékeltetni, de ezzel természetesen felvillantanak valamit a folyóirat eddigi működésének jellemzőiből is. Már amennyiben nyolc évtized gazdagságára három szóban utalni lehet.

A kezdetek mozgalmisága többet jelentett a puszta szerkesztéspolitikánál, a lap szerkesztői társadalmi gondolatok, széles eszmekörök jegyében cselekedtek. Voltak gondolataik, vízióik és reményeik, és volt hozzá programjuk, meg elkötelezettségük. Úgy látták, hogy a „lehet feltételeinek előkészítése” a feladatuk és a kötelességük. Ahogyan az egyik cikk fogalmaz, „a kisebbség eredményes szellemi működésének” elősegítése a cél, a szűk horizontok tágítása, a jugoszláviai magyar fiatalok egyetemes szellemi közösségének létrehozása. A szétszórt akarások egybegyűjtése. A konferencia első két előadása erről a korszakról szól. A ’34-ben alapított folyóirat hangsúlyozottan a jugoszláviai új magyar nemzedék társadalmi, irodalmi és kritikai szemléje volt. Már az első évfolyamokban változatos közírói műfajok szólnak a fiatalok súlyos gazdasági és műveltségi helyzetéről, az ifjúság kulturális feladatairól, a vidék műkedveléséről, a lokális kultúrpolitikáról, a kisebbségi tanoncok és a kereskedőifjak helyzetéről, az agrár-tematika területeiről, Börcsök Erzsébet tollából a nők helyzetéről, a kisebbségi oktatás kérdéseiről. Cikk hívja fel a figyelmet például arra, hogy elemi kötelesség a szerb iskolából kikerülő ifjúság magyar irodalmi és történelmi ismereteinek a pótlása. Olvashatunk Hangya András művészetéről, vagy Tóth József tehetségéről, a „délszláviai” magyar irodalom új korszakáról, de megemlékeznek Szenteleky halálának első évfordulójáról is. Helytörténeti sorozat indul, és 1937-ben, megalapozva az itteni faluszociográfiát, közzéteszik A vojvodinai falukutatás munkavázlatá-t és programját, majd beindítják a tényleges akciót is. Érdemes megemlíteni, hogy a Híd korai programja megküzdött az olvasói közönnyel is, már az első évben havi hétszáz példányban kelt el a lap.

 A Híd arculatát számos nemzedék alakította, szerkesztők, munkatársak.

Az első korszak főszerkesztői Lévay Endre és Simokovich Rókus voltak. Mayer Ottmár 1937-től 1940-ig szerkesztette az akkor már „harcos fiatalok” folyóiratát. A Híd munkásmozgalmi múltja tanulságos és igencsak fontos örökség. Amikor a cenzúra beleszól a szerkesztésbe, a lap a közzétett szerkesztői üzenetekben technikai okokra hivatkozva hagyja ki a szövegeket. 1940-ben letartóztatták, majd felakasztották a Híd főszerkesztőjét, búcsúlevelét A Híd-mozgalom képeskönyvében olvashatjuk. A Hidat 1941 januárjában betiltották, a folyóirat innentől számítva Világkép címmel érkezett meg az előfizetőihez, Laták István jóvoltából, míg ezt is be nem tiltották.

A háború után megújuló elképzelések, módosuló külalaki koncepciók és nagy főszerkesztői korszakok váltják egymást. Steinfeld Sándort, Olajos Mihályt és Ernyes Györgyöt követően Majtényi Mihály, Herceg János, Major Nándor, Pap József, Ács Károly, Bányai János, Bori Imre és Gerold László szerkesztette a folyóiratot. A korábbi évek irodalmi hagyománya is eleven, de úgy tartja az folyóirat-történet, hogy a Híd 1950-től, a fiatalok új hangú áprilisi számától kezdődően alakul dominánsan irodalmi lappá. Minden korszaknak megvannak a maga hihetetlenül gazdag munkatársi névsorai. Bori Imre írja, hogy ha felsorakoztatnánk a neveket, akkor tetszene ki egyértelműen, hogy a Híd igazi értékeket affirmált és segített megismerni. Nemcsak az egyetemes magyar irodalomból, hanem a jugoszláv népek irodalmából és a világirodalomból is. És minden korszak kitermelte a maga koncepcionális jellegzetességeit és tematikai hozadékait is: nyitások, akciók, új kezdeményezések. Nagyon fontos, hogy a megújulási készség és képesség sohasem veszett ki a folyóirat történetéből.

 Mérhető-e a folyóirat szellemi hatása a Kárpát-medencében?

A Híd, mint az itteni magyarság rangos folyóirata, mindig is széles kisugárzással működött, szellemileg színvonalas sajtóorgánumnak számított és intézményszerűen hatott. Az ilyen hatásokat, bár sokféle jelzés alapján ki lehet következtetni, nehéz számszerűsíteni. Annyi bizonyos, hogy hatásos cselekvés- és gondolatmintákat dolgozott ki, hogy olyan kultúrafelfogás és irodalomszemlélet, olyan minőségi értékrendszer jellemezte, amely nem maradhatott visszhangtalan. Éppen ezért tudott mindmáig fennmaradni. És éppen ezért tudta folyamatosan a legkiemelkedőbb szerzőket tevékeny részvételre bírni. Már a korai hatvanas évektől azzal, hogy sokkal fogékonyabb volt az irodalmi világáramlatokra, és nyitottabb az aktuális irodalomtudományi vagy bölcseleti gondolatokra, mint az akkori magyarországi folyóiratok. Nagyon széleskörűen tájékozódott, magas szinten művelte a fordításkultúrát, miközben a modernizmusnak egy „eleven és hatékony igénye” jellemezte. Némely korszakaiban pedig egyenesen a Kárpát-medence egyik legmegbecsültebb magyar folyóirata. Mint ahogyan Mészöly Miklós fogalmazott az egyik levelében, „főképp elméleti, és esszé-vonatkozásban talán a legjobb magyar nyelvű folyóirat, igen liberálisan szerkesztik”. A későbbi időkben is mindig voltak olyan dimenziói, amelyek szellemileg izgalmasnak, vonzónak bizonyultak, például az egykori symposionisták számára is.

 Hogyan értékeli a Híd napjainkban betöltött szerepét és milyennek képzeli a folyóirat jövőjét?

A Híd a minőség, a szakmaiság, a nélkülözhetetlen profizmus jegyében viszi tovább a folyóirat hagyományosan értékes törekvéseit, de igyekszik elkerülni a konvencionális reflexek túlzott érvényesülését. Folyamatosan frissíti a hangvételt, a külalaki jellemzőket, bővíti a megnyilatkozási dimenziókat és a munkatársi köröket. Széles együttműködési programokat valósít meg folyóiratokkal, és tekintélyes szakmai körökkel. Mindennek az idén is lesznek látványos eredményei. Erejéhez mérten gazdagítja a Híd Könyvtár sorozatát, egyéni köteteket, antológiákat jelentet meg, pályázatokat ír ki fiatal alkotók számára, rendezvényeket szervez, és jelen van mások kulturális rendezvényein.

Amit feltétlenül hangsúlyozni szeretnék, az az, hogy a Híd megtartotta ugyan neves szerzői gárdáját, de a generációk közötti párbeszéd jegyében publikációs teret nyújtott a Híd Kör fiatal szerzőiből kiformálódó új nemzedék tagjainak és a velük együttműködő alkotóknak, összességében mintegy félszáz fiatalnak. Azt hiszem, hogy a mi körülményeink között ez nem kis dolog. Ha felsorolhatnám a nevek mindegyikét, akkor válna igazán láthatóvá, hogy közülük sokan, próza- és drámaírók, költők, műfordítók, irodalom- és társadalomkutatók, színikritikusok, képzőművészek, fotósok, máris szép teljesítményt mondhatnak magukénak, és egyre figyelemreméltóbb terveik vannak a jövőt illetően. Új regények és új verseskötetek vannak kilátásban, és elkészült egy szerb regényfordítás, de tanulmánykötetek is megjelennek. A vizuális műfajok fiatal művelői is új, és nagyon izgalmas tervekkel álltak elő. És néztem szerint a folyóirat ezzel teljesíti be igazán a szerepét. Így ünnepel.

Ami a Híd jövőbeni történetét illeti azt hiszem, hogy az továbbra is az alakulások és változások története lesz. Az egyetemes folyóirat-kultúra és az online-viszonyok változása nyomán, a kultúraváltás és médiumváltás következtében, minden bizonnyal változik a Híd pozíciója és szerepe is. Az eljövendő generációk is magukhoz alakítják majd a folyóiratot, és éppen akkor követik a Híd-örökség példáját, ha új mintázatok kidolgozásával fogalmazzák meg a saját szellemi pozíciójukat. És egészen más irányú kérdéseket tesznek fel mint az elődeik. És csak remélni tudom, hogy a nyomtatott folyóiratformát, mint tapasztalati lehetőséget, mint egy fontos dimenzionális értéket tartják majd számon, és ameddig csak lehetséges, megőrzik a vajdasági magyar kultúra számára.

 A szombati tanácskozás a jubileum beharangozó eseménye? Hogyan emlékezik meg az év folyamán a szerkesztőség a jeles évfordulóról?

1974-ben és 1984-ben is volt tanácskozás a Hídról. Ez utóbbit Szabadkán tartották az ötvenéves évforduló jegyében az első évtizedekről, a Híd-hagyomány időszerűségéről, a lap kritikai tevékenységéről, kapcsolatairól, modernizmusáról, azokról a „kinyomozhatatlan finomságú behatásokról, amelyek a jugoszláviai nagy irodalmi központokból érték. Érdekességénél fogva még az előadások vitája is közlésre került. Az anyag ismeretében, amelybe a kor gondolkodása is beleszövődik, úgy tűnik, időről időre át kell tekintenünk a vajdasági magyar kultúra hagyománytörténéseit. Hogy új értelmezéseknek vethessük alá az eddigi Híd-recepciót.

A mostani tanácskozás szemléleti folyamatokat, főszerkesztői tetteket és korszakokat, jelentős publikációs pillanatokat, irodalmi és képzőművészeti teljesítményeket, fontos interkulturális jelenségeket, kapcsolattörténeti, fordítástörténeti, fordításkritikai mozzanatokat is felmutat. A konferencián sokféle perspektíva érvényesül majd. Megszólalnak a Híd hazai és külföldi, budapesti és bukaresti kutatói, az egykori főszerkesztők és szerkesztők, a Híd mai munkatársai, közöttük a fiatalok is. Lesz az előadók között történész, filozófus, író, irodalomtörténész, néprajzkutató, fordító és fordítástudományi szakember, és jelen lesz a magyar folyóirat-kultúra kutatására létrejött veszprémi Sziveri János Intézet vezetője is.

Egy ilyen nagy múltú, nagy jelentőségű lap történetét azonban lehetetlen egyetlen konferencianapon összegezni, ezért mindenképpen lesz folytatás, persze más formai szinteken. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Hajnal Jenő koordinálásával, befejezte a Híd digitalizációját. Ezért olyan tanulmánykötetet jelentetünk meg korábbi szövegekből és a tanácskozás publikálatlan előadásaiból, amelynek CD-melléklete is lesz a Híd teljes folyamának anyagával. Nem célunk belemerevedni a jubileum jelentéseibe, de minden rendezvényünkön utalunk majd a nyolc évtized legizgalmasabb történéseire. Számos hazai eseményt és több külföldi bemutatkozást is tervezünk, van közöttük igen attraktívnak ígérkező is.