2024. április 19., péntek
KARATE – HORGOS

Értékelő évzáró

A horgosi Október 10. Általános Iskola tornatermében tartották meg a helyi kjokusin karate klub évértékeléssel egybekötött évzáróját. Ez egyben az év utolsó edzése is volt, amit követően Nagygyörgy Zoltán vezetőedző értékelte a klub 2013. évi munkájának eredményeit.

– A 2013-as évet az eddigi legsikeresebb évnek tekinthetjük. A hazai versenyeken kívül részt vettünk nemzetközi megmérettetéseken is, ahol több ország néhány száz versenyzője mérte össze tudását. Minden versenyen 5–9 versenyzőnk lépett fel, a gyerek, az ifjúsági és a felnőtt korcsoportban. Ezekről a versenyekről elhoztunk 16 arany-, 10 ezüst- és 11 bronzérmet. Két versenyzőnk három alkalommal részt vett a kőbányai központi klub felkészítő edzésein, ahol egy versenyzőnk, Miskolci József 1 danos vizsgát tett. Ezzel Vajdaságban ő lett a második fekete öves kjokusin karate mester. Két alkalommal tartottunk saját szervezésünkben előléptető övvizsgát, ahol tíz karatés lépett magasabb övfokozatba. Külön megtiszteltetés volt számunkra, hogy Magyarországról Halász Károly 5 danos nagymester két alkalommal edzést tartott Horgoson. Terveink között szerepel, hogy 2014-ben is rész veszünk a hagyományos versenyeken, azon leszünk, hogy újabb tagokat toborozzunk az iskolások köréből a kjokusin karate elsajátítására – nyilatkozta Nagygyörgy Zoltán, a horgosi klub 3 danos edzője.