2024. április 20., szombat

Háromszor többe kerül(ne) a vízgyár?

Ha viszont a nagybecskerekiek felbontják a szerződést, akkor milliós kártérítést kell fizetniük a németeknek

Egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy két évvel a szerződés aláírása után sem épül vízgyár Nagybecskereken, ahol a magas arzéntartalom miatt 2004 óta tilos a vezetékes víz használata. Ezzel kapcsolatban az eddig legvilágosabban Radovan Bulajić (SZSZP), a városi képviselő-testület elnöke fogalmazott, aki szerint a jelenlegi helyzetben nem marad más hátra, mint felbontani a szerződést az esseni WTE Wassertechnik GmbH társasággal a létesítmény megépítéséről, amelyet a korábbi összetételű önkormányzati hatalom kötött meg 2012 áprilisában.

A helyi parlament elnökének a megindokolása szerint ugyanis a vízgyár nem a szerződésbe foglalt 25 millió euróba kerülne, hanem 89 millióba. Ekkora lesz a végösszeg a kamattal együtt, nem pedig háromszor kevesebb, mint amennyit a közvélemény elé tártak. A gondot tetézi, hogy az építkezés megkezdése előtt állami garanciát kell biztosítani a teljes összegre. Ugyanakkor nem tisztázódott sok egyéb fontos kérdés, mint például az, hogy koncessziós beruházásról van szó, vagy magánbefektetésről. A politikus szerint még az sem világos, hogy milyen minőségű vizet kapnak majd a nagybecskerekiek. Mindezek ellenére az önkormányzat január végén újra tárgyal a WTE Wassertechnik képviselőivel, akik már jelezték, hogy a szerződés egyoldalú felbontása esetén többmilliós kártérítést követelnek.

Mindenesetre, nem irigylésre méltó az önkormányzat helyzete, és mint ilyen esetekben szokott lenni, a vitában a szakemberek helyett a politikusok a hangosabbak. A jelenlegi haladó–szocialista hatalom a korábbi demokrata–ligás összetételt hibáztatja, amely viszont az új hatalomtartók tehetetlenségét szajkózza. A ligások ezért a szerb kormány beavatkozását sürgetik. Az úgyszintén ellenzékben levő radikálisoknak is van javaslata: szerintük a városnak egy vízforrást kellene vennie, palackozó üzemet nyitni, és ily módon, tisztességes áron ivóvizet lehetne biztosítani a város lakóinak.