2024. március 29., péntek

Találkozni jó!

Tordaiak Bácsfeketehegyen

Rendszeressé vált az utóbbi időben, hogy egész estét betöltő műsorokkal látogatnak egymáshoz a tordaiak és a bácsfeketehegyiek, újra és újra megerősítve az évekkel ezelőtt kötött testvértelepülési szerződést. A hét végén a tordai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület táncosai, énekesei versmondói és zenészei látogattak Bácsfeketehegyre.

A vendégeket és helybelieket a műsor kezdetén Bojtos Béla a bácsfeketehegyi helyi közösség elnöke és Dobai János a tordai helyi közösség tanácsának elnöke köszöntötték. Mindketten hangsúlyozták, hogy a két település tagjai akármikor találkoznak, jól érzik magukat. Szeretettel járnak egymáshoz és mutatják meg azt, amit szeretettel készítettek a másik település közönségének. Közölték azt is, hogy február folyamán a bácsfeketehegyiek adnak egy önálló estet Tordán. A műsorban a táncosokon, énekeseken és versmondókon kívül fellépett a tordai Soma tamburazenekar, amely az ősszel nem tudott eljutni a második alkalommal megszervezett bácsfeketehegyi tamburafesztiválra.