A vízparti rendezvények célja a vidék lehetőségeinek bemutatása, jó hírének öregbítése és terjesztése, a horgászás csupán ürügy. Ezzel magyarázható, hogy a törökbecsei menyhalfogó versenyen a halfogás a rendezvény harmincadik órájában kezdődött. Egyedülállónak számít, hogy négyórás horgászásra kétnapos, tartalmakban gazdag, gördülékeny, élvezetes... rendezvényt építsenek. Amikor januárban az elsőt tartották, a szkeptikusok azt állították: nem fog menni. De ment, és azonnal nemzetközivé vált. A decemberi versenyre pedig mind a részvevők, mind a magukat képviseltető országok száma megkétszereződött; a hazaiak mellett Magyarországról, Romániából és Horvátországból is érkeztek versenyzők.
A gyülekezés és a bejelentkezés pénteken a reggeli óráktól kezdve késő estig tartott, majd szombaton délelőtt folytatódott. Tehát igencsak elhúzódott, tegyük hozzá: közmegelégedésre. Mert...
A Tisza 63. folyamkilométerén számtalan helyen füstölgött, parázslott, lángolt, lobogott, rotyogott, sercegett, és ínycsiklandó illatfelhők ölelkeztek össze. A főszervező Dragan Vukotić Vukota ugyanis országos viszonylatban is a legjobb rendezvényszervezőnek számít, semmit sem bíz a véletlenre, és a Tiszakedvelők 63-as Klubja lelkes csapatával minden elképzelést meg tud valósítani. A hegyezett nyársvesszőktől kezdve, a bográcsokon, üstökön, rostélyokon túl, három kemencét és egy 19. századi tábori gulyáságyút is hadrendbe állított. Aki itt éhen maradt... Ugyan már, ilyen nincs. Jó hangulat viszont volt. Dióhéjban, futólépésben, távirati stílusban...
A műsorvezető házigazda feladatkörét Goran Podlipec látta el; a díszvendég és a kezdődobó Vladimir Vanja Grbić világhírű röplabdázó, ma a halügyekben önkénteskedő tanácsadó volt; az egybegyűlteket Saša Šućurović polgármester köszöntötte, és a díjakat is ő adta át; megjelent a kisbíró és a Mikulás; felléptek a beodrai fiatal tamburások és a leánykórus, később egy harcedzett tamburásbanda vette át a szót, este pedig a DJ... Nem biztos, hogy az illemtan szerint ez a helyes felsorolás, de ez itt mindig mellékes volt. Podlipec szavai szerint ugyanis soha sehol nem látott – nézzünk csak körbe! – ennyi mosolygó, jókedvű, jóindulatú embert.
Ezt már mi mondjuk: ha egyszer a pozitív energiát mértékegységben fejezik ki, csúcsértékét a Tisza-parti 63-ason fogják mérni.
Alkonyatkor néhányan elhagyták a bulit, és levonultak a vízpartra vallatóra fogni a menyhalállományt. Hamarosan, a sötét beálltával, jelentették: harap! Ivan Veselinović, Árokszállási Attila, Slobodan Galić, Dejan Stanković és Tiszta Norbert másfél óra alatt több halat fogtak, mint az első versenyen a teljes mezőny. Mi lesz itt holnap!?
És jött a holnap.
Hetvenöt versenyző vonult le a járható, felszáradt partra, ahol olyan tiszta víz fogadta őket, mintha a Tisza beállt volna a hegyi patakok sorába, és olyan időjárás, mintha a december elment volna áprilisnak. De hogy a menyhalak hova mentek el, az nem derült ki.
Leszállt az este. A Tisza-partra véletlenszerűen odatévedők – miután szemük hozzászokott a duzzasztó meg a bal parti zsilipkamra erős fényeihez – a sötétbe burkolózó jobb part mentén apró zöld fények hosszú sorát pillanthatták meg. Mintha szentjánosbogarak százainak romlott volna el a falinaptára, és tömegesen kiröppentek volna a december végi éjszakába. A zölden világító fények végeláthatatlan sora laza párhuzamosban követte a tekergő partvonalat, és ettől a geometriától nem volt hajlandó eltekinteni. A horgászbotok hegyére biggyesztett világítóampullák voltak ezek. És nem mozdultak!
A menyhal nem harapott, és a szervezőket már a kalapozás gondolata foglalkoztatta. De nem feszítjük, mégis akadt annyi – meg néhánnyal több is –, hogy elkeljen a dobogó. A legnagyobbat Branislav Vratunić fogta, а következő két versenyző egy-egy menyhalának súlya pedig grammra megegyezett. A sorsolás úgy hozta, hogy az ezüst Jovica Trifunovićé, a bronz pedig Tóth Andrásé, a magyarkanizsai Testvériség–Bratstvo SHE elnökéé lett. A legkisebb(!) halért járó díjat Željko Trivunović tavalyi győztes kapta; a legbalszerencsésebb versenyző Slobodan Nestorović; horgászszolidaritásért Olivera Blažint díjazták; a legtávolabbról érkezőknek kijáró díjat pedig a Mihai V. Togor vezette nagyváradi Aqua Crisius (Körösök Vize) csapata kapta.
Ismét távirati stílusban: díjátadás a Jókaiban; hajnalig tartó nem megyünk mi innen el a Lucky Cash kivitelezésében; reggel(i) ismét a 63-ason, ahol egy felnyársalt malac várta, hogy alágyújtsanak. Ha emlékezetünk nem csal, dr. Dezső István mondta: jószándékból faragott emberek, akik tudnak élni!
