2024. április 19., péntek

Hangulatos újévi koncert

A Topolyai Ifjúsági Vonószenekar hangversenye Kishegyesen

Jó hangulatú, kellemes koncertben volt része annak, aki szombaton ellátogatott a Topolyai Ifjúsági Vonószenekar kishegyesi koncertjére. Sokan voltak kíváncsiak rá, hiszen az utolsó helyig megtelt a helyi közösség épületének több mint száz férőhelyes, tetőtéri nagyterme.

A zenekar tagjait és a szépszámú közönséget a szervező nevében Sípos Tibor, a helyi közösség titkára üdvözölte, köszönetet mondva a zenekarnak, hogy eljött, és reményét fejezve ki, hogy az együttműködésük folytatódik. Gál József, a zenekar vezetője pedig a meghívást köszönte meg, és a zenekarról szólva kiemelte, hogy az éppen most ünnepli fennállásának első évfordulóját. Igazából, mint mondta, ez a zenekar a kishegyesi Dombos kamarazenekar utódja, hiszen a vezető mellett még hárman állandó tagjai voltak a Dombos zenekarnak is. Hangsúlyozta, hogy nagy szükség van rájuk, mert manapság már csak Újvidéken működik hivatásos zenekar. Néhány évtizeddel korábban, ötven évvel ezelőtt például Topolyának is hivatásos színháza és zenekara volt.

Schubert, Csajkovszkij, Galiano, Kacsóh, Mozart és Offenbach műveiből adtak elő részleteket, zongorán Bálint Anita kísért, a harmonikaszólista Gábor Hella, az énekesek pedig Koncz Regina (szoprán) és Gábor Zoltán (bariton) voltak.