2024. április 19., péntek

A fizetéscsökkentés jót tenne a gazdaságnak?

A fizetések utáni járulékok csökkentése jó hatással lenne Szerbia gazdasági fejlődésére és a munkahelyteremtésre is, éppen ezért komolyan meg kellene fontolni ezt a lépést – értékelte Alexander Grunauer, a német szervezetek nemzetközi együttműködését segítő projektum (GIZ) vezetője. Grunauer szerint egy ilyen intézkedésnek jótékony hatása lenne a „lokális-gazdasági projektumok szempontjából”, amiben a GIZ is érdekelt. A béreket terhelő adók csökkentése a szakember szerint „olyan intézkedés, amely megkönnyíti a foglalkoztatást”. „Ha olyan országról beszélünk, mint Szerbia, ahol 25 százalék feletti az állástalanság, akkor az egyik legfontosabb feladat az új munkahelyek létesítése. És hogyan lehet munkába állítani az embereket? Úgy, hogy olcsóbbá teszik a munkát, vagyis ha a munkaerő kevesebbe kerül, ez pedig úgy lehetséges, ha alacsonyabbak az adók” – fejtegette Grunauer. A büdzsé emiatti bevételkiesésére az egyik megoldás az lehetne, hogy a munka helyett a tulajdont kell megadóztatni, és hatékonyabbá kell tenni az adók megfizettetését.