2024. április 24., szerda

Látták, de nem cselekedtek

Ha egy újságíró hosszabb ideje foglalkozik belpolitikai és közéleti témákkal, egyre ellenállóbbá válik a különböző politikai leszámolásokkal, sárdobálásokkal, emberi tragédiákkal, bűncselekményekkel szemben. Időről időre jön ugyanakkor az a bizonyos „hír”, amely a legcinikusabbakat is ráébreszti: továbbra sem váltak teljesen érzéketlenné azokkal a dolgokkal szemben, amelyeket emberek tehetnek, vagy amelyekért emberek tehetők felelőssé. Az emberi gyarlóság bizonyos megnyilvánulási formái a legkeményebbeket is megrendítik.

Elismerem, sírva olvastam, hogy a közelmúltban Velika Krsnán leégett házban az egyik ágy alatt összeölelkezve találták meg a három tűzhalált halt kisgyermek maradványait. A kétéves kislányt és a három-, valamint négyéves kisfiúkat édesanyjuk felügyelet nélkül hagyta otthon, még a bejárati ajtót is rájuk zárta. Bevallotta, hogy a szomszédban lakó szeretőjét ment meglátogatni. A gyerekek aludtak, amikor elhagyta a házat. A tűzvédelmi szakértő nem kívánta elárulni az újságíróknak, hogy mi okozta a tüzet, az édesanya viszont azt állítja: neki elmondták, hogy egy elektronikus karácsonyi dísz miatt borult lángokba az ötven négyzetméteres ház.

Az édesanya egyedül nevelte a három kicsit. A gyerekek édesapjával soha nem kötött házasságot. A férfi azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy húsz nappal a tragédiát megelőzően látta utoljára a gyerekeit, de akkor is csak gépkocsijának ablakából.

Az anyát a gyerekek temetését követően azonnal előállította a rendőrség. A belgrádi Alapfokú Ügyészség közveszélyokozás miatt indított vizsgálatot a nő ellen. Ha a bírósági eljárásban elítélik, nyolc év börtönbüntetés fenyegeti.

Mindenki csődöt mondott. Az anya, a gyerekek apja, az anya édesanyja, aki azt mondta, gyermekének is tűzben kellene égnie, de az illetékes szociális- és gyámhivatal is. Mindenki, aki tudta és látta, hogy milyen körülmények között élnek a gyerekek, tenni azonban semmit nem tett. A szomszédok fenntartások nélkül elmesélték az újságíróknak, hogy az anya rendszeresen magukra hagyta a gyerekeket, akik általában rendezetlenek, koszosak és éhesek voltak. Azzal viszont már egyikük sem dicsekedett, hogy erről értesítették volna az illetékes szerveket. Pedig ezt diktálná a polgári kötelesség és az emberi együttérzés. Három kisgyermek még nem tud szólni saját érdekében.

Bűnös a lányát tűzbe kívánó nagymama is, aki szintén nem kérkedett azzal, hogy segítséget ajánlott volna fel lányának, aki a sajtóhírekből szerzett információk alapján úgy tűnik: nem tudott megbirkózni a gyerekneveléssel és -gondozással járó nehézségekkel, illetve kötelezettségekkel. Az nem derült ki, hogy a kisgyermekek édesanyja értelmi korlátozottság, vagy érdektelenség, esetleg éretlenség miatt nem tudta ellátni anyai feladatait, de egyértelmű, hogy valakinek közbe kellett volna lépnie.

Azt is elismerem: ha a család életkörülményeit ismerők esetleg bejelentést is tettek volna az illetékeseknél, nem biztos, hogy azok megtették volna a szükséges lépéseket. Nem a cinizmus mondatja ezt velem, hanem korábbi, személyes tapasztalatom: egy embertelen körülmények között élő, bántalmazott kisgyermek kapcsán felkerestem egy szociális munkaközpontot, ahol közölték velem: igen, tudják, hogy mi a helyzet a szóban forgó családnál, de nekem is meg kell értenem, hogy kevés emberrel és kevés pénzből dolgoznak, ennél, vagyis a szinte semminél többet nem tehetnek.

A mindenkori kormány időről időre előveszi a gyerekjogok témáját, elmondják, hogy elődeik semmit nem tettek ezen a téren, de majd bezzeg ők. Ilyenkor egyrészről új, vonatkozó jogszabályok elfogadását ígérik, vagy a meglévők módosítását, ezt követően pedig mindenkit biztosítanak a törvények következetes alkalmazásáról, majd végül költségvetési eszközöket helyeznek kilátásba, hogy javuljon a szegénységben élő 400 ezer szerbiai gyermek helyzete. Végül persze szinte semmi nem történik. Tudom, egyébként nem illendő azzal foglalkozni, hogy ki mire költi a pénzét, de mivel az államháztartásról van szó, adófizetőként talán megjegyezhetem, hogy ha az első világháború kitörésének százéves évfordulója alkalmából jövőre megrendezendő megemlékezésekre és rendezvényekre elkülönített 620 millió dinárt inkább a gyerekvédelemre, vagy a szociális rendszer erősítésére fordították volna, akkor talán valamelyest jobbá válhatott volna a valamilyen jellegű állami támogatásra és figyelemre szoruló gyermekek helyzete. Mert ha választani kell, akkor a jövő talán fontosabb mint a múlt.