Egyiptomban a hadsereg felügyelte átmeneti kormány tavaly ősszel még „csak” betiltotta az 1928-ban alapított konzervatív iszlamista Muzulmán Testvériséget, december végén pedig már terrorista szervezetté nyilvánította. Az intézkedéstől a belső válság csillapodását reméli a hadsereg, amely múlt év nyarán államcsínnyel megbuktatta a Muzulmán Testvériség támogatásával – demokratikus választáson – hatalomra került Mohamed Murszi államfőt.
(Léphaft Pál karikatúrája)
Murszi lemondatása után ugyanis megnövekedett az erőszakos tüntetések száma az országban, amely a legnépesebb az arab világban, és mint ilyen sok tekintetben meghatározó politikai tényező is a térségben. A gyakran véres zavargásokká fajuló tüntetések mögött a hatóságok rendre a Muzulmán Testvériséget vélik felfedezni. Ezért minden eszközzel igyekeznek leszámolni a szervezettel, ahogyan a többi csoporttal is, amelyek Murszi félreállítása óta egyre gyakrabban hajtanak végre merényleteket az egyiptomi hadsereg és a biztonsági erők ellen. A Sínai-félszigeten már-már robbanásveszélyes a helyzet. A területen megszaporodtak a terrortámadások, melyeket fanatikus, szélsőséges iszlamisták – szinte naponta – hajtanak végre a rendfenntartók ellen.
Másutt valamivel jobb és talán nyugodtabb a helyzet, de a szűnni nem akaró belpolitikai válság és feszültség miatt sokan már polgárháborútól tartanak Egyiptomban. A hadsereg eddig sikerrel akadályozta meg a belháború kirobbanását.
A kontinens több országában a fegyveres erők azonban képtelenek voltak meggátolni a polgárháborút, sőt olykor az ellenük szövetkezett támadókkal szemben sem tudták megvédeni magukat, illetve kormányukat. Emiatt tavaly Franciaországnak két egykori gyarmatán, (az év elején) Maliban és (az év végén) a Közép-afrikai Köztársaságban is be kellett avatkoznia a fennálló rendszer oldalán. A francia intervenciót mindkét esetben az ENSZ is engedélyezte.
A francia egységek és a segítségükre rendelt ENSZ-békefenntartók sikerrel vették az első akadályt. Maliban eredményes volt a beavatkozás: a francia sereg megmentette a kormányt, és megfutamította az ellene harcoló iszlám fanatikusokat, akik korábban az ország északi részét ellenőrizték. A rend helyreállt, Maliban új elnököt és parlamentet választottak, a mintegy négyezer francia katona kétharmadát pedig március végéig kivonják az országból.
A 4,6 millió lakosú Közép-afrikai Köztársaságban még zűrzavaros állapotok uralkodnak. Az 1600 francia katona és az ENSZ 3600 – afrikai országokból érkezett – kéksisakosból álló kontingense (MISCA) azonban december óta már figyelemre méltó sikereket ért el a vallási erőszak sújtotta országban: a békefenntartók sok helyütt helyreállították a rendet, és biztosítják a civil lakosság védelmét. Az országban azonban továbbra sem szűnt meg a felekezetek – a kisebbségi muzulmánok és a keresztények – közötti ellentét. A válsággócot nem sikerült még maradéktalanul felszámolni. Franciaország szerint a Közép-afrikai Köztársaságban nem is várható olyan komoly akció, mint amilyet katonáinak Maliban kellett végrehajtaniuk.
Párizs vélhetően nem beszél mellé. A Közép-afrikai Köztársaságban valóban nem lehet olyan kiterjedt francia offenzívára számítani, mint 2013 elején Maliban. Ebben az országban is csak azért segített rendet tenni, hogy az iszlamista lázadók okozta zűrzavar és felfordulás át ne terjedjen a szomszédos Nigerre, amelynek uránbányái biztosítják a francia atomerőművek számára az „üzemanyagot”. A Maliban végrehajtott beavatkozás tétje tehát a nigeri uránbányák – vagyis a francia áramtermelés – biztonsága volt.
A Közép-afrikai Köztársaságnak nincsen ilyen fontos ásványkincse. Mégis több jelentős válságövezet határán fekszik: északon a bizonytalan Csád, keleten pedig Dél-Szudán a szomszédja, és ez több okból sem kedvező a Közép-afrikai Köztársaság számára.
Az igazi nagy gondot jelenleg már nem Mali, sem a Közép-afrikai Köztársaság okozza Afrikában, hanem épp Dél-Szudán, ahol december közepe óta dörögnek a fegyverek.
A 2011-ben Szudánról népszavazással levált és nemzetközileg elismert déli országrészben a nyáron éleződött ki a feszültség. Nem sokkal azután, hogy a dinka törzshöz tartozó Salva Kiir államfő júliusban szélnek eresztette a kormányt és a rivális nuer népcsoporthoz tartozó Riek Machar alelnökét. A politikusnak azért kellett távoznia hivatalmából, mert az államfő szerint puccsot kísérelt meg ellene.
Szudán déli része – kis megszakításokkal – csaknem fél évszázadon keresztül folytatta a háborúját az arabosító és iszlamizáló központi kormány ellen. Végül referendummal megszabadult a vallási konfliktustól, amely csaknem kétmillió emberéletet követelt. A független Dél-Szudánban most éppen a népcsoportok közötti háború dúl.
A sértődött Machar emberei december közepén fegyveres összecsapásokat provokáltak Dzsubában, a dél-szudáni fővárosban, ahonnan a harcok átterjedtek vidékre, illetve a tíz szövetségi államból ötre. (Ezekből kettőben már rendkívüli állapot van érvényben.). A hadsereg és a lázadók közötti összetűzésekben eddig több mint ezren meghaltak, csaknem 180 ezren elmenekültek, főleg a helyi ENSZ-misszió központjaiba.
A rendkívüli helyzet miatt a világszervezet a minap a dél-szudáni békefenntartó missziójának (UNMISS) jelentős megerősítéséről határozott. Ennek köszönhetően az UNMISS működéséről csaknem 14 ezer katona és rendőr fog gondoskodni. A kéksisakosok fő feladata a polgári lakosság védelme lesz a legújabb válsággócnak számító országban.
A dél-szudáni harcok miatt már nemcsak a franciák, a környező országok, a Nyugat és az ENSZ békítené a szemben állókat, hanem mások is, mindenekelőtt Kína. A rendszerint cowboykalapban mutatkozó Kiir elnök – alighanem külföldi nyomásra – az év végén bele is egyezett a fegyvernyugvásba. A Kenyában ideiglenes menedékre lelt Machar is hajlandó tárgyalni a békéről, a tűzszünetről és politikai nézeteltéréseik elsimításáról.
Machar csapatai már korábban elfoglalták az olajkitermelés szempontjából kulcsfontosságúnak számító Unity északi szövetségi állam egy részét, több ottani olajkutat és egy olajmezőt is. Kínának emiatt komoly (gazdasági) aggályai vannak, hiszen a helyi kőolaj legfontosabb vásárlója. A harcok pedig a kitermelést veszélyeztetik, ami Dél-Szudánnak is nagy gondot okoz, hiszen a rendkívül szegény ország bruttó hazai össztermékének csaknem 98 százaléka az olajbevételekből származik.
Békeidőkben Dél-Szudán napi negyedmillió hordó nyersolajat adott el, a háború miatt azonban jelentősen visszaesett a kitermelés. Ráadásul a kontinens vezető kőolajexportőrének számító Nigériában válság, a másik fontos afrikai „olajországban”, Líbiában pedig káosz uralkodik. Nigéria és Líbia kőolaj-kitermelése, illetve -exportja ebből kifolyólag szintén akadozik.
Az afrikai országokban tapasztalható válságok miatt a kontinens napi kőolaj-kitermelése másfél millió hordóval csökkent a korábbi szinthez képest. Ezt viszont már a világpiac is megérzi, veszélybe kerülhet több gazdaság működésének legfontosabb nyersanyaga. A globális hatalmak ezért most azon fáradoznak, hogy Afrika kőolajban gazdag válsággócaiban rendet teremtsenek, hogy maguk, illetve gazdaságaik ne kerüljenek bajba.
