Kezdhetünk reménykedni: Európa növekedési pályára lépett, a világgazdaság növekedése pedig gyorsul. Az euróövezet gazdasága 2013-ban még 0,4 százalékkal visszaesett, de a visszaesés már a második negyedévben megállt és az övezet 0,3 százalékos növekedést mutatott, azzal, hogy a legnagyobb (1,1 százalékos) növekedés az egyik legnehezebb helyzetben lévő országban, Portugáliában volt. (Németországban 0,7 százalékos volt a növekedés.) Ebben az évben 1,1, jövőre 1,7 százalékos növekedésre számítanak. (A tavaly recesszióban lévő 11 állam száma az idén nyolcra, jövőre négyre csökken.) Az Európai Unió 28 tagállamának átlaga még kedvezőbben alakul: már az idén 1,4 százalékos növekedésre számítanak. (Ott már a harmadik negyedévben Lengyelország 4,1, Magyarország 1,6 százalékos növekedést mutatott, és csak a cseh gazdaság esett vissza 1,6 százalékkal.) A világgazdaság növekedése még gyorsabb lesz. 2013-ban ugyan nem vált valóra a jóslat, hogy a világgazdaság 3,4 százalékkal növekszik: ezt az előrejelzést már tavaly májusban 3,1 százalékra csökkentették. (Elsősorban azért, mert Kína 8,5 százalékra jósolt növekedéséből csak 7,8 lett.) Az idén azonban már egyértelműen 4 százalékos növekedésre számítanak.
Persze túl nagy örömre nincs okunk, hisz ebben az évben megmaradnak a gondok, és sok minden még komoly bajt jelenthet. Elsősorban: még sok kell ahhoz, hogy Európa behozza a válság okozta kiesést és elérje a 2008. évi szintet. (Az EU tagjainak jövedelme 2012-ben 4,3, fogyasztása 3,3 százalékkal maradt le a 2007. évi mögött.) Egész Nyugat-Európa már 2013-ban elérte a 2008. évi szintet, de sok országa ezt még az idén se mondhatja el magáról. (Magyarország gazdasági teljesítménye például az előrejelzések szerint 2014-ben 2,1 százalékponttal marad le 2008 mögött. Meglepő, de ugyanezek az előrejelzések Szerbia esetében 4,1 százalékpontnyi javulást mutatnak 2008-hoz viszonyítva.) Sokkal nagyobb gond, hogy a politikusok hiába ígérgettek új munkahelyeket, a munkanélküliség a legtöbb európai országban tovább növekedett. (Az euróövezetben még tavaly augusztusban is 34 ezer ember vesztette el munkahelyét, ugyanabban az évben Európa egészében mintegy félmillió munkahely szűnt meg.) Az idén is legfeljebb minimális csökkenésre számítanak. (Az egész EU-ban a munkanélküliség – ha a számítások bejönnek – csak 2015-ben mérséklődik a még mindig magas 10,7 százalékra.) A szegénység, amelyről 2013-as összefoglalóink egyikében írtunk, keveset fog enyhülni.
A legnagyobb baj azonban – amiről a politika hallgat – az, hogy 2014-ben megbosszulja magát az a nagyfokú eladósodás, amelyet a csőd elkerülésének erőfeszítései tettek szükségessé. Mert hiába csökkentették a megszorításokkal a hiányt, még a legkisebb hiány is gyarapítja az amúgy is nagy részleteket és kamatokat. Nem tudni, hogy mikor melyik ország kerül abba a helyzetbe, hogy nem tudja fizetni a tartozás részleteit és a kamatokat. (Az euróövezetben az adósság a nemzeti jövedelem 2013. évi 95,5 százalékáról 2015-re 95,9 százalékra emelkedik. Az EU-ban ez az arány 2013-ban 86,5 százalékról 88,5 százalékra nőtt és tovább növekszik. Olyan riasztó esetekkel, mint Görögországé, ahol az államadósság 2013-ban a nemzeti jövedelem 176,7 százaléka volt, az idén 188,4 százaléka lesz.)
Az a paradox helyzet állt elő, hogy az egész fejlett világ attól várja a javulást, hogy a feltörő országokban, elsősorban Kínában, növekszik majd a fogyasztás, és ebből – kivitelük növelése formájában – nekik is hasznuk lesz: csökkenni fog a feltörő országok hatalmas többlete és szóhoz juthat a fejlettek eddig eléggé elhanyagolt ipara is. Ez lehetővé teszi gazdaságuk növekedésének újbóli beindulását. (A történelem iróniája, hogy még a rendszerváltás gyakran antikommunizmusukkal tüntető kormánypártjai is a kínai kommunisták legújabb reformterveitől várják országuk helyzetének javulását.) És ennek a számításnak van is reális alapja. Biztos ugyanis, hogy a feltörő országok középosztálya nagyobb fogyasztó lesz, és ebből a fejlett világnak is haszna lehet. (A helyzet ugyanis az, hogy az ázsiai középosztály ma a világ középosztályának negyedét teszi ki, de az arány 2020-ra megduplázódik. Addig ennek a középosztálynak a fogyasztása a világ fogyasztásának 25 százalékáról 2020-ra 40 százaléka fölé ugrik.) Csak éppen ennek hatását ki kell várni, főképp: ki kell használni.
Mélyponton a politikába vetett bizalom – a már öt éve tartó gazdasági válságnak ezt a hatását kell Európának elsősorban kihevernie, hogy a helyzet javításához szüksége országos egyetértés mindenütt kialakuljon. Mert a politika szörnyen kompromittálta magát ezekben a napokban, mert a politikusok nagy egyetértésben a hazudozásban versenyeztek egymással. Egymásra rálicitálva ígérgették, hogy ők minden problémát megoldanak csak hagyják őket a hatalmon vagy segítsék őket oda. (Az interneten már nemcsak annak százalékai keringenek, hogy a választótestület milyen arányban fordult szembe az egész politikával, hanem kering egy új meghatározás is. Miről lehet felismerni, hogy a politikus hazudik? Jár a szája!)
A választók most saját hiszékenységükért is a politikusokat hibáztatják, saját lelkiismeretüket is azok szidásával akarják megnyugtatni. (A válságos napokban még az is előfordult, hogy sokan nemcsak helyeselték, hanem a szabadságharc eredményeként ünnepelték, amikor a kormány az olcsó világbanki hitelt drágább hitelből fizette vissza.) És ez a helyzet nem változik, amíg valamelyik politikus ki nem mondja: hazudtunk eddig, az igazság az, hogy az európai életszínvonal nem tartható.
