2024. április 20., szombat

Folytatódik a természet együttes védelme

Immár a jogi alapja is megteremtődött a két természetvédelmi intézmény együttműködésének

A Palics–Ludas Közvállalat és a magyarországi Kiskunság Nemzeti Park hosszú évek óta tartó gyümölcsöző együttműködését erősítette meg egy újabb együttműködési megállapodás aláírásával. A szerződés lehetővé teszi, hogy a jövőben az eddigieken kívül további aktivitásokkal bővítsék ki közös munkájukat.

Nešo Radulović, a Palics–Ludas Közvállalat megbízott igazgatója elmondta, a védett természeti területeken való együttműködés még a ’80-as években vette kezdetét, s az elmúlt időszakban a közös munka egy magas szintet ért el, melyet azonban újabb célokkal és feladatokkal kell kiegészíteni.

A Tartományi Területrendezési, Építkezési és Környezetvédelmi Titkárság sokat segített az újabb együttműködési szerződés létrehozásában. A titkárság képviseletében Tatjana Đurić segédtitkár kiemelte, évek óta támogatják a határon átívelő együttműködés minden formáját, kiváltképp a védett területeken található természeti kincsek megőrzését.

– Amikor a védett területekről van szó, tudni kell, hogy a Magyarország és Szerbia közötti határövezet egy ökológiai és földrajzi egységet képez, ahol hasonló vagy ugyanolyan problémákkal kell szembenézni. A közös munka teljesen magától értetődik, és az újabb szerződés által még több lehetőség lesz a határon átívelő IPA-projektumok megvalósítására, a titkárság pedig továbbra is támogatja majd ennek a két intézménynek a közös munkáját.

A szerződés aláírásán Kern Sólya Mária kommunális és környezetvédelmi ügyekkel megbízott polgármesteri tanácsos is jelen volt, aki úgy fogalmazott, ezt a lépést és a közös aktivitásokat követően a határ még inkább összeköt majd, s reményét fejezte ki, hogy a közös projektumok nemcsak a természeti területek, kincsek megőrzéséhez, hanem fejlesztéséhez is hozzájárulnak majd.

Boros Emil, a Kiskunság Nemzeti Park igazgatója rámutatott, bár évtizedes együttműködésre tekinthetnek vissza, a megállapodás aláírása mégis mérföldkőnek nevezhető.
– Az idén januárban Magyarországon is kihirdetésre került a Kőrös-éri tájvédelmi körzet, melynek másik lába a Szabadka–Palics–Ludas védett területek hálózata, s ennek az ökológiai rendszernek a védelmén már korábban is kétoldalúan dolgoztunk. A korábbi évek együttműködése után most már jogilag is megvan a lehetősége, hogy a határon átnyúló ökológiai rendszert tudjuk kezelni, és a megállapodásunk lényegileg erről fog szólni.

Az elmúlt években a két intézmény szakemberei és az őrszolgálatok emberei sokat dolgoztak együtt a terepen, tapasztalatot cseréltek, közös kutatásokban vettek részt, melynek a védett földi kutya és a védett egyhajúvirág képezte tárgyát, 2006-ban pedig az Interreg nevet viselő határon átívelő közös projektum egyik eredményeként kiépülhetett a Ludasi Látogatóközpont, melyben helyet kapott az őr- és szakszolgálat, valamint alapvető felszereléssel gazdagodtak.

A jövőben összehangolják majd az őrszolgálatok aktivitásait, és periodikus közös szolgálatokat szerveznek majd, egyeztetik a védett fajok figyelemmel kísérését, közös határon átívelő pályázatokban vesznek részt, és támogatják egymást a határövezet ökoturizmusának és a természetvédelemének bemutatásában.