TÉVÉJEGYZET

Megint új esztendő

Nagy Magdolna

2014. január 3., 10:46

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Egy biztos, az idén is legtöbben a tévé képernyője előtt köszöntötték az új esztendőt. Részben azért, mert a legkényelmesebb, de főleg azért, mert a legolcsóbb.

Szinte abban is biztos vagyok, hogy ehhez hasonlóan folytatódik majd az év, és a tévé a szórakozás fő forrása lesz a szerbiai átlagpolgárnak.

Megint egy új esztendő, egy új kezdet és új remények.

Van is némi okunk a bizakodásra, hogy változatosabb műsorok közül választhatunk, hisz bővül a kínálat. 2014-ben az új csatornák – a Fox és a Paramount – megveti lábát Magyarországon. Sokak szerint ez azt eredményezheti, hogy gyorsabban bekerülnek az amerikai sorozatok a műsorfolyamba. Kérdéses még, hogy kivonul-e a Sanoma Magyarországról, és ha igen, mi lesz a Story4 és a Story5 sorsa. Azt sem tudni, hoz-e bármiféle tartalmi vagy személyi változást a TV2-csoportnál, hogy a vezérigazgató egyben tulajdonos is lett. Előny vagy hátrány, hogy kikerült a ProSieben-Sat1 védőhálójából a társaság?

A kereskedelmi adókhoz viszonyítva a jóval előreláthatóbb működésű közmédia a 78 milliárdos költségvetéséből stabilabb pozíciót tölt be, és ez így van jól. Még csak bizonyítani kell, és rászolgálni a bizalomra. Tavaly volt is néhány olyan műsor – Jakpucsek–Csiszár, Gundel Takács, Nagy György és még néhány tévés személyiség nevével fémjelezve –, melyek abszolút eleget tettek a közszolgálatiság kívánalmainak. Ugyancsak jelentős nézettségre számíthat a közmédia A Dal hatrészes műsorfolyamától (amely eurovíziós indulást biztosít a nyertesnek, és január 25-én rajtol), a Formula–1-es közvetítésektől és a nyári futball-vb-től. Ugyancsak lesz újabb évadnyi Fölszállott a páva, ennek nagy részét már fel is vette a közmédia.

Napi magyar szappanopera nem várható az M1-en, az M2-n viszont elkelne több saját gyártású, a mai gyerekek nyelvén megszólaló sorozat, a kissé valóban sokat ismételt Nils Holgersson helyett. Mi, a határon túlról különös előszeretettel „vételezzük” a rólunk szóló tudósításokat, rövid- vagy hosszabb bejátszásokat. Feltehetőleg a Duna továbbra is eleget fog tenni ebbéli kívánalmainknak, azért sem fogunk megharagudni, ha jobban, mint eddig.

A kereskedelmiek közül az RTL Klub kezdheti meg a legbiztosabb pozícióról az új évet, már csak a kimutatások alapján is, minthogy jóformán minden este verte a TV2-t. Ugyanezen kimutatások szerint a Cool és a Film+ vezetik a középmezőnyt, az RTL II-re csúsztatott Való Világ 6-tól pedig az várható, hogy legalább a reality időtartama alatt felturbózza a kábeltévé nézettségét. AVV6-nak becézett műsor január 12-én kezdődik.

Az RTL Klub tavaszra ígéri az újabb Csillag születik tehetségkutatóját, ezenkívül családi vetélkedőt kap Sebestyén Balázs, aki eddig minden show-t sikerre vitt a tévén.

A TV2 viszont meglephet bennünket az idén, eladása ugyanis jócskán elhúzódott, de most már helyre kerültek a dolgok. Az új vezérigazgató egy személyben az új tulajdonosok egyike, de valójában régi káder, vagyis sok minden maradhat a régiben. Annyi kiszűrődött, hogy Az ének iskolája, az Édes élet, a Sztárban sztár is újabb évadot kaphat. 2014-ben elindítanak egy új reality-sorozatot is, amely hasonló az Édes élethez...


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2019     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap
ISO9001 sertified
ISO14001 sertified
IQ NET sertified

Development & Hosting by: CNT | Design by: Plakatila