2024. április 19., péntek

Mindenkinek kevesebb jut

Az óbecsei képviselő-testület hétfői ülésén elfogadta a község jövő évi költségvetését

2014-ben Óbecse költségvetése 1,17 milliárd dinár lesz. Vuk Radojević polgármester elmondása szerint ezúttal a reális bevételek szabták meg a restriktív büdzsé kereteit, és már az első negyedév végén újra napirendre fogják tűzni. A szűkös lehetőségek miatt mindenre kevesebb pénz jut, ráadásul népszerűtlen intézkedések és reformok várhatók. Az ellenzéki demokraták elsősorban azt kifogásolták, hogy szerintük irreális források szerepelnek a tervekben, és a költségvetés 27 százalékát kitevő fizetésekre jóval több pénz megy el, mint amennyit bármilyen büdzsé el tudna viselni.

Kinka Erzsébet (VMSZ) emlékeztetett arra, hogy februárban Péterréve lakosságának 4-5 km vízvezetéket, 200 vízórát és szűrőket ígértek, de ebből szinte semmi nem valósult meg, ahogy a költségvetésben sem szerepelnek tételek ezekre a beruházásokra. Mint elmondta, a helyi közösségek fele annyi pénzt kapnak jövőre, mint amennyit az idén. Az ülésen a kkt elnökének átadta a falu 900 lakosa által aláírt petíciót is, amelyben a péterréviek többek között azt kérik: helyezzék hatályon kívül a piacnak a Komunalac Közvállalat részére történő átadásáról szóló határozatot, mert a falu saját közvállalatot alapít erre a célra.

Az utolsó pillanatban tűzték napirendre az idei költségvetés második módosítását is: novemberben 1,37 milliárd dinárról 1,22 milliárdra csökkentették a büdzsét, amely végül 1,15 milliárd dinárra zsugorodott, és arról is döntöttek a képviselők, hogy a tartományi ombudsman állásfoglalását tiszteletben tartva eltörlik a mezőőr-szolgálati illetéket.

Miután Boris Obradović lemondott képviselői mandátumáról, az LDP soraiban Rabockai Zoltán vette át helyét.