2024. március 29., péntek
BÁCSFEKETEHEGY

Átadták a tájmúzeumot

Bácsfeketehegy a magyarországi Szankkal és Móricgáttal háromszázezer eurós IPA-beruházást valósított meg

Hétfőn délben szerény alkalmi ünnepség keretében a bácsfeketehegyi kultúrotthon udvarában átadták rendeltetésének a tájmúzeumot, amelyet a település, Szankkal és Móricgáttal közösen sikeres IPA-pályázat segítségével épített meg. Az alkalmi ünnepségen jelen voltak a helyi, a községi vezetők, valamint a szanki önkormányzat képviselői is.

A megjelenteket és vendégeket elsőként Marko Rovčanin kishegyesi polgármester üdvözölte, kiemelvén, hogy Szank, Móricgát és Bácsfeketehegy ezzel a sikeresen befejezett pályázattal történelmük és kapcsolataik egy új szakaszát nyitották. Bácsfeketehegy a tájmúzeummal egy újabb értékes tartalommal gazdagodott, ami nemcsak a három település további kapcsolatait segíti elő, hanem a maga módján a két ország kapcsolatait is. Patkó Zsolt, szanki polgármester a maga részéről azt hangsúlyozta, hogy a bácsfeketehegyiekkel való első találkozás alkalmával nyilvánvaló volt, hogy számos közös pont van a kapcsolatépítésre, többi között a meggy és a méz, amelyek közösségépítő szerepet is töltenek be, s ehhez a szankiak is hozzá tudták adni a maguk támogatását. Külön köszönetet mondott a kishegyesi polgármesternek, aki tavaly megválasztását követően harmadik nap már Szankon volt a bácsfeketehegyiekkel az ottani rendezvénysorozaton. Meggyőződését fejezte ki, hogy a települések a jövőben is megtalálják együttműködésük elmélyítésének módozatait.

Bojtos Béla, a bácsfeketehegyi helyi közösség tanácsának elnöke a projektet összegezve elmondta, hogy szűkek voltak a határidők, de a kitűnő partnereknek köszönhetően sikerrel vették a pályázást és a megvalósításban előadódó nehézségeket is. Ezt követően tételesen vázolta, hogy a projekt keretében mennyit költöttek a tájmúzeum építésére és mennyit a tervekben vázolt rendezvényekre. A szanki és móricgáti beruházásokról Ferenczi Krisztina projektmenedzser számolt be. Szankon megépítették az Ízek Házát egy látványkonyhával, ahol helyi mézből, meggyből és más helyi alapanyagokból készítenek ételeket. Ezenkívül megépült a falu kemencéje is.

Szankon is számos rendezvényt tartottak, többek között a méz- és meggyfesztivált. Móricgáton az egyik elhagyatott iskolát újították fel és itt rendezték be a helytörténeti múzeumot és állandó kiállítást, és vásároltak a több száz férőhelyes rendezvénysátrat is, amire a falunak nagy szüksége volt. Az ünnepségen ifj. Juhász Bálint tartományi gazdasági titkárhelyettes elmondta, hogy a maga részéről a tartományi kormány egy pályázat segítségével támogatta a bácsfeketehegyieket, hogy ne legyen gond a szükséges saját rész előteremtésével.

A három település kis híján háromszázezer eurót nyert a pályázaton: Szank 152 ezret, Bácsfeketehegy százat és Móricgát 46 ezer eurót. Az ünnepség végén a jelenlevők és a vendégek megtekintették az új tájházban a szankiak méhészetről szóló vándorkiállítását.