2024. március 29., péntek

Európai országgá szeretnék tenni Ukrajnát

Tegnap is tízezrek tiltakoztak Kijevben egy újságírónőnek a brutális megverése ellen

Tízezrek gyűltek össze az ukrán főváros, Kijev központjában tegnap az ellenzék által meghirdetett megmozduláson, hogy tiltakozzanak egy újságírónőnek, az Európai Unióhoz való közeledést követelő tüntetések ismert aktivistájának brutális megverése ellen. Az AFP francia hírügynökség tudósítója a helyszínen mintegy ötvenezresre becsülte a Függetlenség terén (Majdan tér) összegyűlt tömeget, az AP amerikai hírügynökség szerint a demonstrálók csak húszezren voltak.

Tüntetők Kijev központjában (Fotó: Beta/AP)

Tüntetők Kijev központjában (Fotó: Beta/AP)

A tegnapi nagygyűlést – ahogy máskor is – az ország egyházi vezetőinek beszédei nyitották meg. Keresztény, zsidó és muszlim papok buzdítottak nemzeti összefogásra és hangsúlyozták a tüntetők jogát a neki tetsző kormányhoz.

A politikai ellenzék vezetői felszólalásaikban továbbra is követelték a kormány lemondását, de visszafogottabban szóltak Viktor Janukovics ukrán államfő leváltásáról.

Arszenyij Jacenyuk, a Haza (Batykivscsina) párt frakcióvezetője azt mondta, hogy a három fő ellenzéki párt együtt fog munkálkodni a 2015-ben esedékes elnökválasztást megelőzően egy olyan csapat összeállításában, amely képes Ukrajnát európai országgá tenni.

Tegnap néhány száz ellenzéki aktivista Janukovics Kijev közeli nyaralójához indult autókkal, ám nem tudta megközelíteni, mert a rendőrség a menet útját állta több száz méterrel a ház előtt.

Ami a tegnapi tüntetés külön „apropóját”, a megvert újságírónőt illeti, Tetyjana Csornovol autóját két ismeretlen férfi kedd éjjel üldözőbe vette, többször nekiment, Csornovol pedig kénytelen volt megállni. A két támadó betörte gépkocsija szélvédőjét, ezért az újságírónő futva próbált elmenekülni, de utolérték és brutálisan összeverték.

Kijevben november 21-én kezdődött tiltakozássorozat, és azóta szünet nélkül tart. Az elején civil kezdeményezésre vonultak utcára az emberek tiltakozni amiatt, hogy a kormány váratlanul leállította az európai uniós társulási felkészülés folyamatát.

November 30-ára virradóan rohamrendőrök brutális erőszakkal oszlatták szét a békés, pártsemleges diákok demonstrációját a Függetlenség terén, ami újabb tiltakozóhullámot indított el. Volt, hogy százezrek tüntettek, most tegnap viszont jóval kevesebben voltak a helyszínen.

„Lehet, hogy a reméltnél kevesebben vagyunk itt a karácsonyi ünnepi időszak előkészületei miatt (Ukrajnában január 7-én ünneplik a karácsonyt), de a tüntetéseket kiváltó okok nem szűntek meg. A dolgok nem mehetnek tovább úgy, ahogy eddig. Normális életet akarunk, olyat, hogy legalább az ennivaló ne jelentsen gondot. Nem hiszem, hogy az emberek kevésbé eltökéltek. Semmi sem változott. Tüntetni fognak az ünnepek után is” – idézett az AP egy 58 éves tüntető nőt, Halina Kalimivskát.