Előbb a Kínát irányító egyetlen politikai erő, a kommunista párt, majd a hét végén a látszatintézményként működő parlament is enyhített a népességszaporulatot államilag szabályozó szigorú korlátozáson, amelyet a köznyelv csak egykepolitikaként ismer. Az 1979 óta hatályos szabály lazításának eredményeként ezentúl egy kínai házaspárnak két gyereke is lehet, feltéve, ha legalább az egyik szülő egyke.
A változás arra utal, hogy az állam egyre inkább kivonul az emberek (magán)életéből. Az sem kizárt, hogy idővel mindegyik házaspárnak engedélyeznek két gyermeket, de hivatalosan erről senki nem beszél.
Az eddigi családtervezési rendszer lényege az volt, hogy egy házaspár egy gyermeket vállalhatott. Kivételek akadtak ugyan az elmúlt évtizedekben is, de azt törvény szabályozta. A szabályok betartását a hatóságok büntetésekkel és jutalmakkal igyekeztek kikényszeríteni.
A szigorú népességpolitikát a lakosság számának – a korábbi évtizedekben jegyzett – gyors növekedése miatt honosították meg Kínában. Az 1979-es népességszabályozás – hivatalos nevén: a „tervezett születési politika” – legfontosabb elemei közé nem csak az „egy házaspár-egy gyerek” követelménye tartozott, hanem a késői házasságkötés, és a késői szülés is.
Az egykézés elsősorban a városi lakosság esetében volt fő szabály. Az utóbbi években a hatóságok azonban már több városban és tartományban is jóváhagyták, hogy azok a házaspárok, amelyeknek mindkét tagja egyke, két gyereket is vállalhatnak. Bizonyos régiókban pedig abban az esetben is engedélyezett már jó ideje a két gyerek egy családban, ha a szülőknek csak az egyik tagja egyke.
A vidéken élőkre, és a kis létszámú nemzetiségi közösségekre más szabályok vonatkoztak. A falusi lakosság körében engedélyezett volt a családonkénti két csemete is, de csak akkor, ha az elsőszülött lány volt.
A születésszabályozás kezdettől fogva nehézségekbe ütközött. A központilag meghatározott gyermekkvótát sokan nem tartották be. Az állami vezetés népszaporulatra vonatkozó utasításait sok helyütt, főleg vidéken – ahol a fiú számít igazán teljes értékű gyermeknek –, tömegesen szegték meg, vállalva ennek minden következményét.
A kínaiak többsége, elsősorban pedig a városi népesség, azonban gyorsan alkalmazkodott a regulához. Ennek eredményeként 1979 és 2011 között (becslések szerint) csaknem négyszázmillióval kevesebb gyermek született Kínában. A születésszabályozás és egyéb tényezők következtében a kínai népesség növekedése tehát jelentősen lassult az utóbbi évtizedekben. Közben a lakosság – az „egykepolitika” elkerülhetetlen következményeként – rendkívüli módon elöregedett: az 1980-ban jegyzett 22 éves átlagéletkor, mára már 35-re emelkedett. Ez azt jelenti, hogy jelenleg az 1,35 milliárd kínai állampolgárnak már kilenc százaléka 65 év feletti.
Az évtizedes egykepolitika másik következménye, hogy az elmúlt évtizedekben teljesen felborult a nemek aránya. Kínában emiatt öt év múlva 24 millió férfi képtelen lesz ellenkező nemű párt találni magának: az országot ugyanis óriási nőhiány fogja sújtani.
Az évtizedek óta hatályos szigorú családpolitika fellazításában akár ez is közrejátszhatott. A módosítás fő oka azonban a társadalom elöregedésének a megfékezése. A demográfusok szerint 2050-re a lakosság több mint egynegyede lesz 65 évnél idősebb, a kínaiak átlagéletkora pedig (akkorra) megközelíti az ötven évet. Ennek egyik következménye az lehet, hogy megritkul a munkaképes réteg, ami halálos veszély a gazdaságra, Kína világgazdasági szerepére, továbbá a termelékenységre (egyes ágazatokban már jó ideje munkaerőhiány van), és az idősek ellátására.
